Századok – 1997
Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Huszár Lajos: Az Erdélyi Fejedelemség pénzverése (Ism.: Buza János) I/283
284 TÖRTÉNETI IRODALOM 284 Az Erdélyi Fejedelemség pénzverése iránti szakmai érdeklődés hosszú múltra tekint vissza, ennek eredményeként jelent meg a századelőn A. Resch igen részletes és értékes műve Nagyszebenben (Siebenbürgische Münzen und Medaillen von 1538 bis zur Gegenwart. Hermannstadt, 1901.), illetve С. Buzdugan és társainak újabb keletű összegezése (Monede §i bancnote româneqti. Bucure§ti, 1977). Huszár Lajos arra törekedett, hogy az Erdélyi Fejedelemség pénzeit típusok és évszámváltozatok szerint mutassa be, a bélyegváltozatok felvétele azonban nem állt szándékában. Resch említett, úttörő munkájánál mintegy 120 — eddig ismeretlen — típussal és 70 új évszámváltozattal többet tartalmaz Huszár szintézise, katalógusszámai mellett helyesen Resch sorszámait is feltünteti, így a két mű összevetése különösebb nehézség nélkül megoldható. Szíve szerint a szerző minden esetben mérethű, eredeti felvételekkel kívánta illusztráltatni kötetét, fáradozása azonban nem járt sikerrel, mert a nagyszebeni Brukenthal Múzeum igen értékes gyűjteményéről nem kapott fényképeket. Huszár katalógusának „legterjedelmesebb" szöveges része a „Pénztörténeti vázlat." E tömör összegezés kiváló tájékoztatást nyújt Erdély pénzveréséről azoknak is, akik a numizmatikai háttér iránt nem, vagy csak kevésbé érdeklődnek. Négy időmetszetben, 1323-1540, 1540-1690, 1690-1867 és 1868-1871 között tárja elénk az erdélyi pénzverés történetét. Károly Róbert 1323. évi pénzreformjától Szapolyai János haláláig számítható Erdélyben a középkori, illetve a magyar királyi pénzverés. Ofen-, későbbi nevén Aranyosbányán állított fel pénzverő kamarát az uralkodó, aki ott aranyforintokat és garasokat veretett. Az erdélyi pénzverés Zsigmond uralkodása alatt fellendült, az említetten kívül Nagyszebenben, Kolozsvárott, Segesvárott és Brassóban vertek pénzt, erre lehet következtetni a verdejegyekből, de azt is figyelembe kell venni, hogy minden verde nem üzemelt folyamatosan. Zsigmond Nagyszebenbe tette át a pénzverő kamara székhelyét, Hunyadi Mátyás alatt is Szeben volt a legjelentősebb verde, ahonnan Szapolyai János költöztette át Kolozsvárra 1527-ben. A pénzverő kamara nagyszebeni működésétől datálható a polgárság részvétele a kamarabérletben. Bár az önálló Erdélyi Fejedelemség csak a speyeri egyezménytől (1570) számítható, János Zsigmond pénzverését, mint egységes egészet, már a fejedelmi pénzverés, ezen belül a nemzeti fejedelmek emissziós tevékenységének keretei (1540-1690) közé sorolta a szerző. Már a kezdeti években kialakulóban voltak azok a jellegzetességek, amelyek a későbbiekben is rányomták bélyegüket a fejedelmi pénzverésre. Erdélyben az aranypénzek és a tallérok kibocsátása lett jellemző, ami részben a bányák gazdagságával, részben a töröknek fizetett és ,jó pénzben" követelt adóval magyarázható; továbbá — tegyük hozzá — azzal, hogy az Oszmán Birodalomban keresettek voltak a távolsági kereskedelem értékes fizetési eszközei. Ezeknek a pénzeknek, főként a dukátoknak többszöröseit is verték, s nemcsak a fejedelem kívánságára, hanem magánosok által bevitt nemesfémből is előállítottak hasonló pénzeket. Az erdélyi pénzverés sajátosságai közé kell sorolni az önálló pénzláb és pénzrendszer hiányát, ugyanis az igen értékes aranyforintokat és ezüst tallérokat, továbbá a szerény mennyiségben készített dénárokat és garasokat magyarországi, az egyéb apró pénzt pedig egyre inkább lengyel mintára verték. Nagy mennyiségben készítettek emlékérmeket, pontosabban éremszerű vereteket, amelyeknek minőségi mutatói megegyeztek a forgalomban lévő aranyforintokéval, illetve tallérokéval, az utóbbiak között feltűnően sok volt a sajátos formájú dukát, továbbá a kortársak által „szeges tallérnak" nevezett csegely. A fejedelmi tallérverés Báthori Zsigmond korában vált jelentősebbé, az ő pénzein tűnt fel először a „PRINCEPS TRANSILVANIAE" körirat, majd a későbbiekben nemcsak Erdély, hanem Moldva és Havasalföld fejedelmének és a Szent Római Birodalom hercegének is nevezte magát /Sigismundus Dei Gratia Transilvaniae Moldáviáé Valachiae Transalpinae Sacri Romani Imperii Princeps). Uralkodásától lett egyre jelentősebb a lengyel mintára vert III-as garasok, ismertebb nevükön dutkák kibocsátása, amelyekből majdani utóda Báthori Gábor veretett nagy mennyiséget. Bethlen Gábor uralkodása alatt Közép-Európán hatalmas pénzrontási hullám söpört végig, amelynek kedvezőtlen következményeitől az Erdélyi Fejedelemséget sem lehetett megóvni. A nagy fejedelem pénzverése részben e monetáris vihar kapcsán osztható három jól elkülönülő szakaszra, a pénzrontás előttire, alattira és utánira. Az első és a harmadik szakaszban jó pénzeket veretett Bethlen, de 1620-1625 között maga is rákényszerült arra, hogy nagy mennyiségben állíttasson elő kevés ezüstöt tartalmazó váltópénzeket, ez utóbbiak között magyar és lengyel mintájú veretek egyaránt megtalálhatók. Bethlen Gábor uralkodása alatt lett földrajzi értelemben legkiterjedtebb a fejedelmi pénzverés, az erdélyi verdéken kívül Bethlen nevével készültek pénzek Körmöcbányán, Kassán és Munkácson, illetve Oppeln és Ratibor hercegeként Sziléziában is veretett pénzt. Az 1625. évi devalváció után rendezett körülmények között verték a fejedelmi pénzeket, s így folytatódott I. és II. Rákóczi György uralkodása alatt is. Főként aranyforintok és tallérok, továbbá kisebb
