Századok – 1997
Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234
VITA 253 nyagára épült, bár nagyobb széria esetén még általánosíthatóbbak az eredmények. A közvélekedésben testet öltő elemi reflex működött akkor, amikor Trogmayer Ottó így kommentálta Vályi — С 14-es vizsgálat előtti — nézetét: „Nem tartjuk meggyőzőnek Vályi Katalin érvelését, aki e temetőrészlet közlése során különböző analógiákkal a 10. század utánra helyezi e sírok korát. Meggyőződésünk, hogy 10. századi temetőrészletre bukkantunk, amely az első [kiemelés tőlem - K. Gy.] szeri megtelepülök emlékanyagát őrizte."61 Sajnos — megannyi más mellett — a karosi leletanyagot sem bocsátották a radiokarbon vizsgálat „ítélete" alá, amelyet magam mihamarabb pótlandó feladatnak tartok. Nem szabad elszalasztani azt a lehetőséget, hogy immár Magyarországon is van mód régészeti ásatások során előkerült szerves anyagok életkorának С 14-es módszerrel való megállapítására, vagyis abszolút időrend felállítására. Minél több leletet kell radiokarbon vizsgálat alá vetni, mert nem ex cathedra, hanem csak kellő tapasztalati anyag birtokában lehet vitatkozni e módszer megbízható voltáról. A régészek számára közismert, hogy a fentieken túl más természettudományos módszerek is léteznek régészeti leletek korának meghatározására, ezek alkalmazásától sem kellene távol tartani a honfoglalás kori anyagot. Valamennyiünk érdeke, hogy a tárgyakat minél pontosabban datálhassuk. 6. Keltezés benyomás alapján Ügy vélem, a honfoglalás korral foglalkozó magyar régészettudomány legfontosabb feladatai közé tartozik az időrend tisztázása, lehetőség szerint szilárd kronológiai váz megadása. Hogy mekkora bizonytalanság uralkodik mind a relatív, mind az abszolút időrend vonatkozásában, arra fentebb adatokat sorakoztattam fel, de ezek számát tetszőlegesen gyarapíthatnám. Még egyetlen konkrét példa. Hogy mily könnyedén csúszik át az évtizedek és évszázadok változásait — nyilván saját tudományszaka helyzetéből adódóan — kevéssé érzékelő, a finomabb, egészen pontos keltezések iránt éppen ezért kevésbé fogékony régész gondolkodásában a 11. század második feléből való okleveles adat a 10. század viszonyaira, annak igazolására álljon itt egy egészen friss tanulmány megállapítása. Németh Péter az alábbi egymondatos okfejtéssel kívánta hatályon kívül helyezni a 10. századi magyar nomadizmusra vonatkozó elméletemet: „Éppen a korán kimutatható faluhatárok (pl. az 1067 körüli százdi alapítólevélből), vagy a nemzetségi (törzsi?) szállásterület határai, azaz a 10. századra is visszavezethető korlátozott mozgási lehetőségek is kényszerítenek annak kimondására, hogy le kellene számolnunk a honfoglaló magyarság egésze nomád életmódjának az elképzelésével."6 2 Ezt az egyetlen mondatot négy tévedés (vagy legalábbis igazolatlan állítás) terheli. Először: az 1067 körüli, ráadásul a 13. században interpolált százdi alapítólevél viszonyait még 1000-re sem szabad visszavetíteni, nem hogy 900-ra. Az, hogy a magyaroknál 1067-ben falvakat említenek, nem jelenti azt, hogy szilárd határú települések 1000-ben, 900-ban is voltak, mert ilyen alapon lenniük kellett 800-ban, 700-ban, 600-ban stb. Németh megfogalmazásából aligha vitás, hogy szerinte a falvak gátolták a nomádokat mozgásukban. Másodszor: a nemzetségi szállásterület határa mint korlátozott mozgási lehetőség csak úgy értelmezhető, ha földművelők akadályozták a nomádokat szabad járásukban. Miből tudja a szer-
