Századok – 1997
Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234
VITA 249 közül vágyaikat vetítették vissza korai időkbe). Révész vitacikkében azt sugallja, mintha én minősíteném a régészeket „fantaszta, de ugyanakkor szolgai alázatú társaság"-nak. Én soha ilyent le nem írtam! Kérem ugyanakkor az Olvasót, fussa át még egyszer Bóna István itt idézett sorait, hogy világosan kiderüljön: a régész Bóna írt a régészekről valami effélét. A hasonlóság megállapításához nem haszon nélküli az értelmező kéziszótár meghatározásainak figyelembe vétele: fantaszta az, aki képtelen terveket szövöget, szolgainak pedig az az eljárás minősíthető, amely valamely mintát egyéni mérlegelés nélkül követ. Bóna István megállapításával maradéktalanul egyetértek. Úgy gondolom, fontos szempontra mutatott rá akkor is, amikor „magyar megfelelő"-ről beszélt, arra a „versenyre" hívta fel a figyelmet, amely határokon kívüli idegen és határainkon belüli magyar régészek között folyt (folyik), az előbbiek saját vélt etnikumuk leleteit keltezték (keltezik) a magyar elé, a hazaiak pedig a magyar anyagot datálták (datálják) a lehetségesnél olykor sokkal korábbra. Ebbe a „versenybe" magyarországi régészek is belementek, anélkül, hogy felmérték volna: ezzel az eljárással a „versenyt" nem lehet megnyerni (nem tudnak a teljes szakmai ellehetetlenülés nélkül a szomszédok elé datálni), de a tudományos hitelt el lehet veszteni. Fentebb említett példáim túlnyomórészt már a múltat jelentik, a tudománytörténet tárgykörébe tartoznak. A magyar tudósok — úgy tűnik — többsége ma nem tekinti a nagyszentmiklósi kincset magyarnak és Ajtonyhoz kapcsolhatónak, nem hisz a magyarok által a 10. század első felében emelt várak létében, nem fogadja el a dukátus 10. századi létét, nem rajzol szállásváltó utakat későbbi helynevek alapján annak érdekében, hogy megtudja a megtudhatatlant: merre nomadizáltak a 10. századi előkelők. A Bóna István által ostorozott, „historizáló" régészet azonban nem halott. Eleven voltára Révész könyve a tanú. Úgy látom, Révész nem körültekintően keltezte anyagát, szemmel láthatóan arra törekedett, hogy 950 utánról a karosi temetőkben egyetlen leletet se kelljen datálnia. (Magam persze nem azt állítom, hogy minden karosi lelet 955 utáni, csak azt, hogy jelen tudomásunk szerint lehetnek — vagy talán vannak is — ilyenek, azaz hogy a karosi temetőt nem hagyták fel feltétlenül 950 körül vagy a 950-es évek első felében.) Révész egy történeti tényre meg egy történeti feltevésre építette mondandója egészét. A történeti tény: 955-ben a magyarok Augsburgnál vereséget szenvedtek. A tény nem vitatható, de az már nagyon is kérdéses, hogy volt-e ennek az eseménynek régészetileg közvetlenül kimutatható hatása éppen Karoson, amely a Kárpát-medence Augsburgtól távol eső részén fekszik. Fontos hangoztatni: a Karoson talált érmék legkésőbbi darabjai Berengár császár (915-924) pénzei. Bár érmék fennmaradásából (azok vázolt esetlegességei miatt) messzevezető következtetésre nem lehet jutni, feltűnő, hogy nincs 915/924 utáni veret Karoson. Vajon mutathat-e ez arra, hogy a karosiak egészen 950 tájáig élénken benne éltek a kor magyar nagypolitikájában, hogy 955 tragikusan érintette őket, s hogy ekkor hirtelen döntő változás történt velük, azaz felhagytak ottani temetkezésükkel? Nem tudom. Révésznek azonban, ha nagy horderejű elméletet „telepít rá" történeti eseményre, tudnia kell annak hatásrendszerét is, mert egyébként légvárakat épít, kártyalapokat rak élükkel egymásra. Mit tud a történész? Két dolgot bizonyosan.
