Századok – 1997

Vita - Révész László: Kristó Gyula könyvéről I/215

220 VITA gyatékából (hozzátenném: a szilágynagyfalusi csoport vagy a Kárpátok ÉK-i előterében megtelepedett szláv népesség hagyatékából) sem s a késő avar kultúrkör egyenes folytatásának is aligha tekinthető (Bálint 1976. 225-254.; újabban: Giesler 1981.; Kovács 1985.). Mindezzel együtt a köznépi temetők kérdése távolról sem nevezhető lezártnak. Kristó Gyula a Hampel A és В csoport közötti különbségeket oly mélyrehatónak, egymástól élesen eltérőnek tekinti, hogy ezek alapján semmiképpen sem tarthatók egy nép hagyatékának - a Hampel В tömegeit egyértelműen a szlávok emlékeinek véli (131., 149-166., 170-171., 218-219. o.). A kör ezzel bezárult, sikerült visszalépnie Hampel száz esztendővel ezelőtti álláspontjához. A magyar régészek generációi szerinte nemzedékek óta egyetemlegesen tévúton járnak, sőt „...a régészet képviselői is — tisztelet a kivételnek — mindent (vagy még annál is többet) (sic!-R. L.) megtettek annak érdekében, hogy érdemben alakítsák feltevéseikkel, „eredményeikkel" a korai magyar történelemről rajzolható képet. S ha valaki megkísérelte fékezni szabad szárnyalásukban a régészek ötleteit, megértésre aligha számíthatott." (169. o.). Az előző fejezetekből az is világosan kiderül, mi vitte rá ezt a fantaszta, de ugyanakkor szolgai alázatú társaságot erre az eléggé el nem ítélhető cselekedetre. Az ősbűn a nyelvész Kniezsa Istvánt terheli, aki rámutatott: ha a honfoglaló magyarok kevesebben lettek volna, mint az itt talált népesség, menthetetlenül elszlávosodtak volna. Létszámban tehát az újonnan jötteknek messze felül kellett múlniuk a helyben lakókat. Most már aztán nagy köznépi tömegeket kellett produkálni bármi áron, mert a kis sírszámú gazdag temetők nyilvánvalóan nem fedhették le ezt a hiátust. Be is indult a gépezet: László Gy. kitalálta a kettős honfoglalást, Györffy Gy. a késő avar temetőket tette meg a 10. századi köznépnek, Szőke B. pedig a korábban szlávnak vélt tömegeket (Hampel B) minősítette át magyarrá. Végül is az ő elmélete maradt győztesen a porondon (130-131. o.). Ez persze nem véletlen, hiszen Szőke — Molnár Erik útmutatása nyomán — „egy osztálytagozódást szorgalmazó marxi dogmából, egy előzetesen kialakított nézetből (prekoncepcióból) indult ki, e kétes eredet gyümölcse hamarosan megnemesedett, megédesedett, legalábbis az elmélet fogadtatása egyértelműen erre mutat". (157. o.). Először is a felsorolt elméletekről annyit, hogy egyik sem az 50-es években, előzmények nélkül született. A kettős honfoglalás elmélete úgyszólván már a korai krónikairodalomtól kezdve jelen van, főbb tételeit már Nagy Géza megpendítette, minderről Kristó Gyula is meggyőződhetett volna, ha figyelmesen elolvassa László Gyula kutatástörténeti áttekintését (László 1970. 161-190. o.). Nem új dolog a köznépi temetők (Hampel B) népességének a magyar köznéppel való azonosítása sem. E lehetőséget már 1913-ban felvetette Nagy Géza (Nagy 1913. 268-275.), de pl. éppen a szegedi illetőségű Széli Márta vette számba először az általa 11. századra datált, magyarnak nevezett köznépi temetőket, még ha a későbbiekben ingadozott is az S-végű hajkarikások és a lovasok egymáshoz való viszonyának mikéntjét tekintve (Széli 1941. 231.). Szőke B. sem egyik napról a másikra „találta ki" tehát a magyar köznépet, a leletanyag gyarapodása és szisztematikus számbavétele révén a korábbi nézetek módosulása várható volt. Eredményei egy lassú