Századok – 1997

Vita - Takács Miklós: A 10. századi magyar szláv viszonyról és a honfoglaló magyarok életmódjáról. (Néhány megjegyzés Kristó Gyula: A magyar állam megszületése című könyvéről.) I/168

194 VITA félnomád (vagy a félnomád szintet meghaladó) életformát tulajdonítanak".25

7

E mondat nemcsak azáltal tükröz tévedést, mert (talán Molnár E.25

8

nyomán) egymástól eltérő fejlődési szintként fogja fel a nomád — félnomád — megtelepült életmódot a korai középkorban,25

9

hanem sokkal inkább azért, mert sugallata szerint a félnomád-tézis hívei az „erő pozíciójából" léphettek fel, elnyomva az ellenérveket. E ponton a recenzensnek sajnos ismét utalnia kell a magyar medievisztika 1948 utáni bolsevizálásának a tényére. Hiszen az ellenvélemények elhallgattatása által éppen a Molnár Erik-féle marxista iskola és a pásztortársadalom válságának a tétele jutott hegemón helyzetbe, egészen az 50-es évek közepén bekövetkezett oldódásig. így tehát — a korabeli szóhasználattal élve — az ideológia szintjén éppen hogy a honfoglalók félnomád életmódjának a tétele számított ellenzékinek. Az e nézetet vallók ui. óvatos formában bírálták a szláv kulturális szupremácia Molnár Erik-i tézisét, ami — a kor fftgalmai szerint — maga volt a nacionalista elhajlás. A tudományos tételek ideológiai felhangjairól pedig 1995-ben sem lett volna szabad megfeledkezni - hiszen bizonyos megnyilatkozások éppen ezen „erőtérben" nyerik el igazi értelmüket. Térjünk rá ezek után Kristó Gyula 1995-ös tanulmányának érdemi részeire. Szerzője négy csoportra osztva közli újra az írott forrásokat: így külön-külön elemzi a 9-13. századi lótartásra, sátorozásra, a legelőváltó vándorlásra és a honfoglaló magyarok nomádként való aposztrofálására vonatkozó adatokat. A lótartás adatai a legbőségesebbek (42 említés).26

0

E forrásanyag Kristó Gyula szerint csak oly módon értelmezhető, hogy egészen a 13. századig éltek „klasszikus" nomád életmódú, szabad vagy szolga állapotú közrendűek. Felfogása szerint e népelemek földműveléssel nem foglalkoztak, minthogy fő foglalkozásuk a lótartás volt. Igen érdekes, hogy e következetesen végigvitt koncepció után Kristó Gyula egy olyan végkövetkeztetést von le, amely érvelésének ellentmond: ,r

Nyomatékkal kell azonban hangsúlyoznunk: a ló eszköze lehet a nomadizmusnak, a ridegtartás teremthet olyan feltételeket, amelyek megfelelnek a nomadizmusnak, de a lovak megléte önmagában, illetve a lovag (sic!) ridegtartása nem [kiemelés magától a tanulmány szerzőjétől, Kristó Gyulától - T. M.] bizonyíték a nomád életmód mellett". 261

A recenzens a fejezetnek csak és kizárólag ezen következtetésével tud egyetérteni. Elsősorban azért, mert az adatbázis értelmezése több ponton is erőszakoltnak tűnik. így Kristó Gyula több Árpád-kori birtokösszeírást idéz oly módon, hogy kitűnik: a lovas szolgálat mellett számos egyéb szolgáltatásra kötelezett közrendűek is voltak.26

2

Azaz a források alapján egy olyan „két-" vagy inkább „sokarcú" gazdálkodás kontúrjai tűnnek fel, ahol az állattartás túlsúlya mellett már jelentős földművelés és kézműipar is létezett. Kristó Gyula következtetéseiben viszont kizárólag a lótartásra épít, az ezzel nem egyeztetető adatokat csak felsorolja, de nem veszi figyelembe. Módszertani szempontból azonban nemcsak az kifogásolható, ahogyan a földművelésre nem figyel, hanem az is, hogy a tanulmány szerzője az állattartás egésze helyett csak és kizárólag a lótartásra koncentrál a nomadizmus bizonyítására. Kétségen felüli tény ugyan, hogy a lónak az eurázsiai steppén és a Kárpát-medencében a korai középkorban meghatározó szerep jutott nemcsak a közlekedésben, hanem az élelmezésben is.26

3

Viszont ennek ellenére sem szabad megfeledkezni a többi állatfajról, így pl. a szarvasmar-