Századok – 1997

Vita - Takács Miklós: A 10. századi magyar szláv viszonyról és a honfoglaló magyarok életmódjáról. (Néhány megjegyzés Kristó Gyula: A magyar állam megszületése című könyvéről.) I/168

182 VITA rettegés miatt pedig a magyarokra a vadságukat leginkább alátámasztó, tehát a „legnomádabb" leírásokat alkalmazták a 10-12. században. E bevezető gondolatok után lássuk közelebbről is a Kristó Gyula által kiemelten elemzett auktorok — a Dzsajháni-leírást továbbörökítő Ibn Ruszta, Bölcs Leó és Ibn Hajján — tudósítását. A toposz és a reális értesülések aligha kibogozható szövevénye miatt tűnik az életmód vonatkozásában a leginkább hitelt érdemlőnek az ún. Dzsajháni-hagyomány,13

7

hiszen az a gazdaságilag is érdekelt arab kereskedők megfigyeléseit rögzítette. Kristó Gyula új módon igyekszik értelmezni Dzsajhánit, pontosabban az őt kivonatoló Ibn Ruszta leírását a téli szállásokról (legalábbis e szöveghely magyar fordítását).13

8

Ervelése szerint a kérdést elemző történészek, pl. Szabó István tévesen következtettek e szöveghely alapján a téli szállás viszonylagos állandóságára, hiszen a moszlim geográfusok — nézete szerint — éppen ennek az ellenkezőjét állítják.13

9

Az arab filológiában járatlan recenzens szerint e szöveghely magyar fordításai mindkét értelmezést lehetővé teszik. Azaz, Kristó Gyula érdemének kell tulajdonítani azt, hogy felhívta a kutatás figyelmét a Szabó István-féle szövegmagyarázat bizonytalan voltára. Saját koncepciója azonban ugyanolyan egyoldalú, mint az általa bíráltaké. A recenzens szerint tehát a Dzsajháni-szöveghagyomány e pontja nem alkalmas a téli szállás állandóságának sem pozitív, sem pedig negatív előjelű eldöntéséhez. Az előrelépés lehetősége pedig nemcsak a további arab filológiai résztanulmányokban rejlik. Ki kell terjeszteni a vizsgálódást más forráscsoportokra, pl. a kelet-európai steppék régészeti leleteire is.140 A fentebb felsorolt auktorok közül Bölcs Leót14

1

Kristó Gyula abszolút hitelű forrásként („az események szemtanújaként') kezeli, így a lótartásra vonatkozó mondatát a fentebb említett cikkében több alkalommal is újraismétli.14

2

E véleményével azonban jelentősen túllépett Moravcsik Gyula14

3

vagy Váczy Péter14

4

megállapításain. E két utóbbi kutató ui. csak amellett érvelt, hogy Bölcs Leó műve nem tekinthető az ún. Maurikios-féle Taktika szolgai másolatának, a tudós császár által hat helyen eszközölt szövegmódosítások miatt. Kérdés azonban, mennyire ismerhette ennek ellenére is a bizánci császár a magyarok hadművészetét, és e prizmán keresztül 10. század eleji gazdálkodásukat és életmódjukat is. Ismeretelméleti szempontból nem helytálló Kristó Gyula azon érve, hogy a császárnak azért kellett igen jól ismernie a magyarokat, mert a bolgár hadjáratra is ő fogadta fel őket. Egyrészt ui. több későbbi forrás egybehangzó állítása145 szerint a magyarokkal nem maga Bölcs Leó tárgyalt, hanem megbízottja Niketas Skleros. De még e követ sem lehetett az etelközi szállásokon folyó mindennapi élet szemtanúja, mert ő is csak a Duna bal partján — azaz legjobb esetben is csak a magyar szállásterület legszélső határán — találkozott Árpáddal és Kurszánnal/Kuszállal. így Niketas Skleros személyes élményei is csak a két fejedelem személyére és kíséretére korlátozódhattak. Bölcs Leó szavahihetőségét pedig igencsak rontja az, hogy még a hadművészet területén sem látott tisztán minden részletkérdésben. így Kovács László a közelmúltban emelte ki azt, hogy „a 6. századi türkökre vonatkozó fegyverleírást a régészeti leletek nem mindenben támogatják".1

^ Egyetlen példa: Bölcs Leó változtatás nélkül átvette az ún. Maurikios-féle taktika adatát a ló szügyét is borító páncélról, a honfoglaló magyarok