Századok – 1997

Vita - Takács Miklós: A 10. századi magyar szláv viszonyról és a honfoglaló magyarok életmódjáról. (Néhány megjegyzés Kristó Gyula: A magyar állam megszületése című könyvéről.) I/168

176 VITA tani, hanem éppen fordítva: a szlávok (vagy legalábbis főnökeik) részéről indult meg az akkulturáció az avarok irányába.7

5

E tény akkor válik igazán fontossá, ha figyelembe vesszük, hogy a témát tárgyaló néprajzi és szociológiai szakirodalom az asszimilációt egy olyan komplex folyamatként írja le, amelynek lépései általában azonosak.7

6

Az akkulturáció pedig mindig arra az etnikumra jellemző, amelynél megkezdődött a beolvadás. A fentebb felsoroltak alapján tehát manapság már megbízható módon állítható két tény. Egyrészt az, hogy a szlávok régészetileg is dokumentálhatók a népvándorláskori Kárpát-medencében ott, ahol ténylegesen éltek: a különböző szláv csoportokhoz köthetők pl. a Zala megyei urnasírok,77

a Prágai-kultúra és derivátumai a felvidéki erdőzónában,7

8

a királyhelmeci,^7

9

a szilágynagyfalusi csoport,8

0

az ún. Medgyes-kultúra8

1

stb. E szláv csoportok anyagi kultúrája számos egyedi vonással rendelkezik, ami egyértelműen megkérdőjelezi azt, hogy a késő avar temetők egyes leleteit vagy rítusait kelljen (Kristó Gyula Szőke Bélát negatív módon minősítő kifejezésével8

2

élve) „kisajátítani", és szlávként értelmezni.8

3

Másrészt pedig — az írott forrásokkal megegyező módon8

4

— e leletek egyértelműen utalnak arra, hogy a szlávok a Kárpát-medence központi részeire csak a 9. században, az Avar Kaganátus hatalmának összeomlása után vándorolhattak be. A legkedvezőbb esetben is tehát egy szúk évszázad, három nemzedéknyi idő állott a szlávok rendelkezésére a kései avarok (Kristó Gyula által is alkalmazott terminológia szerint: az onogurok8

5

) teljes vagy majdnem teljes elszlávosításához.8

6

Kristó Gyula e folyamat sikerét oly módon is igyekszik biztosítani, hogy az avarok szláv beolvadásának a folyamatát egészen a 11. századig kitolja.8

7

A recenzens e nézettel nem kíván bővebben foglalkozni annak abszurditása miatt. E feltételezést ui. nemcsak hogy semmilyen forrással (kiváltképpen írott feljegyzésekkel) nem lehet alátámasztani, hanem a korábbi szállásterületekről hozott uralmi berendezkedésnek is teljesen ellentmond az, hogy a 10. századi Magyar Fejedelemség megfelelő közeg lett volna az avarok elszlávosításának feltételezett végső diadalához. így — Kristó Gyula felvetése ellenére is — azon kutatónemzedékeknek kell továbbra is igazat adni, amelyek szerint a magyar honfoglalás megtörte a szláv nyelvek Kárpát-medencei előretörését. Az avarok 9. századi szláv asszimilációjának mértékét igencsak eltérő módon lehet megítélni. A különböző előjelű, azaz pro vagy contra kicsengésű elemzések bibliográfiai adatainak felsorolása helyett fontosabbnak tűnik utalni két tényezőre. Az avarok elszlávosodása még a dalmáciai Horvátországban sem lehetett befejezett tény a 10. század közepén, Bíborbanszületett Konstantin rájuk vonatkozó leírása alapján.88

Pedig az Adriai-tenger közelében bizonyosan jóval kevesebb avar élt, mint a Kárpát-medencében. Másrészt pedig a nyelvváltás sikerét a Kárpát-medencében csak a szlávok etnikai túlsúlya, azaz a beáramlók jelentős tömege tudta volna biztosítani. A Kárpát-medence központi részeinek 9. század régészeti leletei között azonban hiába keressük az újonnan érkezettek nagy sírszámú temetőit. Eddig ui. az Alföldön még egyetlen ilyet sem sikerült kimutatni, csak a Dunántúl déli és nyugati részén, illetve az Alföldet északról övező dombvidéken vannak ilyen, csak a 9. századra keltezhető, új lelettípusokban gazdag sírmezők.8

9