Századok – 1997
Vita - Takács Miklós: A 10. századi magyar szláv viszonyról és a honfoglaló magyarok életmódjáról. (Néhány megjegyzés Kristó Gyula: A magyar állam megszületése című könyvéről.) I/168
174 VITA dátusi értekezésének opponenseként kifogást emelt a szláv-magyar viszonyt tárgyaló fejezet, azaz az ún. Bijelo Brdo-i kultúra nem kizárólagosan szláv értelmezése ellen.5 9 Akkori ellenérveit érdemes szó szerint is idézni: „Úgy hiszem, Molnár Erik óta ezt a problémát nem gondolta újra végig történettudományunk. Egyfelől aligha lehet elvitatni a szlávok X. századi jelenlétét a Kárpát-medencében, 900-ban már írott forrás szól magyarok és szlávok együttes kalandozásáról, ugyanakkor a magyar állam és egyház terminológiája szláv alapjairól vallott nézet ma is érvényes." Kristó Gyula tehát egyrészt szelíd megrovásban részesítette az 1960-as és '70-es évek kutatását, mert az nem alkalmazta kellő mértékben a magyar marxista történetírás „klasszikusának" a nézetrendszerét. Másrészt pedig a szlávok Kárpát-medencei túlsúlyát puszta jelenlétük hangsúlyozásával vélte igazolni. A magyar régészek eredményeit bíráló felfogása 1996-ban is ugyanezen a síkon mozog. A számos kritikai megjegyzés közül elegendő csak egyetlenre utalni: ,Дг egyik a már sokszorosan érintett etnikai megítélés gondja, vagyis hogy Szőke Béla elmélete kiiktatott a Kárpát-medence régészeti hagyatékából minden nem magyar népességet, ami összes idevágó ismeretünkkel ellentétes,"60 Kristó Gyula bírálatai meglehetősen éles hangvételúek, a megfogalmazás kategorikus módja pedig teljes bizonyosságot sejtet. A könyv írója azonban sajnos nem figyelt fel bírálata során arra, hogy az utóbbi évtizedekben nemcsak az ún. Bijelo Brdo-i kultúra elemzésében született számos új eredmény. így a szlávok koraközépkori története a Kárpát-medencében manapság már igen sok, újonnan feltárt és alapvetően fontos, 10. század előtti régészeti lelet segítségével vizsgálható. (A továbbiakban csak a magyar honfoglalás előtti időszakról lesz szó, a 10. századi sírleletek értékelését Révész László tette bírálata tárgyává.) Kiindulópontként rögzíteni kell, hogy a régészeti leletek segítségével újra lehetett vizsgálni azon, a szlavisztikai szakirodalomban axiómaként ismételt tételt,6 1 amely szerint a szlávság a Kárpát-medencében őshonos, így e földrajzi táj lakossága a 9-10. század fordulóján is csak és kizárólag, vagy túlnyomórészt szlávokból állhatott. E vizsgálódások kiindulópontja egy egyértelmű külső kényszer volt: a magyar népvándorlás-kori régészeti kutatás számára ui. 1948 után kötelezővé tették a szláv jellegű lelőhelyek feltárását.6 2 E munka során azonban bebizonyosodott, hogy a 9. század előtt — a Délnyugat-Dunántűi kivételével — nem számolhatunk nagyobb tömegű szláv lakossággal a Kárpát-medence központi, síkvidéki részein. Azaz, a leletanyag egyértelműen cáfolt néhány közkedvelt tudományos toposzt. Nincs tehát adat arra, hogy a Kárpát-medencében szláv őslakosság létezett volna a római foglalást megelőző időkben.6 3 Ugyanígy délibábosnak bizonyult ama elképzelés is, amely L. Niederle nyomán a szarmatákba igyekezett szláv jegyeket belevetíttetni.64 Továbbá, nem lehet a hun korban sem kimutatni szlávokat - Priskos rhétor ilyen irányú félreértését éppen egy magyar történész, Váczy Péter tisztázta.6 5 Végezetül az avar kori szláv, köznépi tömegek tételét is sikeresen cáfolta több magyar régész.6 6 Megállapításaikat kiegészítette a lengyel H. Zoll-Adamikova,6 7 aki szintén amellett érvelt, hogy a csak a Kárpát-medence síksági és hegyvidéki részei közt léteztek olyan érintkezési övezetek, ahol e két etnikum azonos temetőkbe hantolta el halottait. A recenzens meggyőződése szerint ezen etnikai képnek a történeti források sem mondanak ellent. E kijelentés
