Századok – 1997
Vita - Takács Miklós: A 10. századi magyar szláv viszonyról és a honfoglaló magyarok életmódjáról. (Néhány megjegyzés Kristó Gyula: A magyar állam megszületése című könyvéről.) I/168
VITA 171 lepülés időrendjéről2 5 olvashatunk, hanem a Hampel-féle A és В csoport, azaz a vezető réteg és a köznép (= ún. Bijelo Brdo-i kultúra) temetőinek legfontosabb kérdéseiről is. Ervelését ezekben az esetekben a szakirodalom áttekintésével vezeti fel. A különböző nézetek bemutatása azonban nemcsak az egyes érveléseket ismerteti, hanem határozott véleményt is alkot egyes tárgytípusok (pl. éppen az általa hivatkozott S-végű hajkarika) időrendjéről, etnikumjelző szerepéről,26 sőt az egyes temetők megnyitásának és lezárásának korái-ól is.2 7 Ervelésének hibája, hogy a felsorolt kérdéskörökről nem elsősorban a leletek elemzése által értekezik, hanem saját elméleti posztulátumait vetíti ki a régészetre. Sőt, az ún. Bijelo Brdo-i kultúra esetében oly módon nyilvánít véleményt, hogy régész képzettségű olvasójában óhatatlanul felmerül: a szakirodalom egy részét vagy egyáltalán nem, vagy csak másodkézből (feltehetően Bálint Csanád kandidátusi értekezése2 8 alapján) ismeri. Mert mi mással lehetne magyarázni azt, hogy Kristó Gyula érvelésében alig szerepel a 10-11. századi temetőket elemző cseh, szlovák, horvát és szerb szakirodalom,2 9 annak ellenére, hogy a könyv szerzője ugyanazt állítja, mint a környező szláv államok régészeinek a többsége. (így pl. igencsak Zdenko Vinski vehemenciájára3 0 hasonlít Kristó Gyula indulatos kritikája, amellyel Szőke Bélát illeti.) Pedig a környező szláv államok szakembereinek a megnyilatkozásaira több oknál fogva is érdemes lett volna jobban odafigyelni. Nemcsak azért, mert pl. a szlovák kutatásban Szőke Béláéhoz igen hasonló értékelések születtek: a nemrég elhunyt Anton Tocík révén,31 hanem sokkal inkább azért, mert a közelmúltban is megjelent több olyan temetőelemzés szlovák, illetve horvát szerző tollából,32 amelyek szintén óvatosan megkérdőjelezik az ún. Bijelo Brdo-i kultúra kizárólagosan szláv értelmezését. Végezetül az is nehezen érthető, miért hivatkozik Kristó Gyula csak elvétve3 3 Fehér Gézára. Hiszen a recenzált könyv szerzője szinte teljesen azonosan fogja fel a magyar-szláv egybeolvadás visszatükröződését a 10-11. századi temetőkben, mint a magyarországi szláv régészet néhai nagy alakja.3 4 II. Magyarok és szlávok Kristó Gyula könyvének számos pontján, fejezetenként legalább egyszer érinti a magyarok és a különböző szláv népek viszonyát a 9-10. században.3 5 Eljárása nem tűnik indokolatlannak, mert fontosságán túl e kapcsolat a korszak kutatástörténetének egyik igen sokat, sőt talán a legtöbbet vizsgált vonatkozása, így — nem utolsósorban a kutatástörténet alakulása folytán — a magyar-szláv viszony értelmezésének a függvényévé vált számos további kérdés megítélése is. Ezek közé tartozik nemcsak az ún. Bijelo Brdo-i kultúra etnikumának a meghatározása, hanem a magyarság gazdálkodásának és életmódjának a rekonstrukciója stb. Sőt, a magyar-szláv viszony szakirodalmának tanulmányozása közben számos esetben támadhat olyan érzés, hogy a kutatók egy része — különösen a környező szláv államokban — a magyar honfoglalás történetének minden, vagy legalábbis majdnem minden aspektusát e viszonylatnak igyekszik alárendelni. E kissé negatív kicsengésű megállapítással ellentétben egyértelműen pozitívként értékelendő elem az, hogy a 9-12. századi magyar-szláv viszony áttekintését több kitűnő összefoglalás is segíti. A recenzens szerint ilyennek elsősorban Bálint Csanád kandidátusi értekezésének Bijelo Brdo-fejezete3 6 tekinthető, amelyet igen jól ki-
