Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Paul Robert Magocsi: A History of Ukraine (Ism.: Niederhauser Emil) VI/1432

1434 TÖRTÉNETI IRODALOM A 141. lapon Lajos kassai privilégiuma 1370-es évvel szerepel, bár korábban megvolt a helyes 1374-es dátum. Az orosz zemszkij szoborokat nem hasonlítanám az angol parlamenthez vagy a francia rendi gyűléshez. (217. o.) Igaz, hogy Sztolipin 1910-ben belügyminiszter is volt, de fontosabb, hogy kormányelnök. (381. o.) Szerb-horvát nyelvről ma már nem illik beszélni. (387. o.) Ugyanott arról van szó, hogy a Habsburgok 1526-ban jelentették be először igényüket a magyar trónra. Pedig korábban már volt két Habsburg-királyunk. Ausztriában a jobbágyfelszabadítást nem 1848 májusában jelentették be, hanem szeptember 7-én (408. o.) Az 1848 áprilisi (pillersdorfi) alkotmány csak egykamarás birodalmi gyűlést tervezett. (411. o.) A kárpátaljai fejlődés során egy mondattal érdemes lett volna megemlékezni az Egán Ede-féle hegyvidéki akcióról. A magyar népköztársaságot nem 1918. november 12-én, hanem 16-án kiáltották ki. (518. o.) 1919-ben Masaryk nem cseh kormányfő volt, hanem köztársasági elnök. (519. o.) Sztálin nem új főtitkár lett, a posztot az ő személyére kreálták. (533. о.) Ha már szó esik a németek kitelepítéséről Lengyelországból és Csehszlovákiából, akkor azt is meg lehetne említeni, hogy Magyarországról is kitelepítették a többséget. Sok mindenről kellene és lehetne még beszélni, pl. az ukránizációról az 1920-as években, amikor véget vetettek a korábbi oroszosításnak, az iskolarendszer is ukrán lett, a harmincas években viszont megfordult a trend, az integrálás került az előtérbe. Nagyon jól mutatja meg Magocsi, hogy milyen ukrán hősöket volt szabad ünnepelni a szovjet uralom idején, s hogyan kellett kiátkozni Mazeppát, mert az orosz fennhatósággal szembefordult. Egy kérdés érdemes még említésre, de ez annál fontosabb. Magocsi felfogásában a kijevi Rusz az első ukrán állam, amely folytatódik a halicsi-volhyniai fejedelemségben, ennek fénykora a 13. sz. második fele. Azután már ukrán területekről van egyértelműen szó, meg Ukrajnáról, amikor már ezen a néven szerepel. Pedig Magocsi is céloz rá, hogy az orosz-ukrán nyelvi elválás majd csak a litván (lengyel) uralom alatt következik be. A kijevi Ruszt már régóta hagyományosan orosz államnak tekintik. A földrajzi kontinuitás egyértelmű, de azért lehetett volna arról szólni, hogy ez az állam a keleti szlávok közös állama volt, s a moszkvai orosz állam is folytatásának tekinthető. A kötetnek nincs nagy jegyzetapparátusa, mert a szerző csak az egyenes idézetekhez fűz hivatkozást. Annál fontosabb a több mint ötven lapos bibliographie raisonnée, amely az összefoglalásokon túl mind a tíz részhez kronologikusan ad bibliográfiát. A kötet céljára való tekintettel csak angol nyelvű munkákat sorol fel, de hála az amerikai és a kanadai ukrán emigrációnak, ez is bőséges olvasmányanyag. Olykor historiográfiai kitérők is akadnak benne. A Szovjetunióban angolul megjelent munkákat is felsorolja. Az angolszász hagyományú terjedelmes mutató a személy- és földrajzi nevek mellett intézményekre, eseményekre (háborúk pl.) és népnevekre is kiteljed. Bevezetőjében Magocsi arról ír, hogy ezt a munkát tankönyvnek is lehet használni a felsőoktatásban, ebben teljesen igaza van, de még inkább roppant gazdag tényanyaga miatt kézikönyvnek is nevezném. Ebből a szempontból talán az az egyetlen hiányossága, hogy a bibliográfiában a más nyelvű anyag hiányzik, különösen a német. Egy további kiadás esetén talán ezt is érdemes volna beledolgozni. De röviden: kitűnő könyv. Niederhauser Emil