Századok – 1997

Kisebb cikkek - Glück Jenő: A Román Nemzeti Párt csírája: az aradi pártalakulás (1867–1875) VI/1371

KISEBB CIKKEK 1381 ez alkalommal sem terjedt ki Arad városára, hol a Chorin Ferenc vezette baloldali pártot támogatták és főképpen Lázár Ionescu, loan Popovici-Desseanu és Dimitrie Bonciu fejtettek ki tevékenységet.41 Az aradi román párt határozatával párhuzamosan került sor a marosmenti városban 1872. május 9-én a feloszlatott országgyűlés román ellenzéki képviselői által kezdeményezett gyűlésre. A mintegy 300 résztvevő tárgyalásainak alapja a Mocsonyiak és Vichentjie Babes által kidolgozott tervezet volt. A többség kedvezően fogadta az egyes pontokat, viták csupán a kiegyezés elfogadása, illetve elutasítása körül merültek fel. Mivel az utóbbiak kisebbségben maradtak, el is hagyták a gyűlést, közöttük többek között Alexandru Roman, a „Federatiunea" főszerkesztője. A jelenlévők által elfogadott program szolidaritást vállalt a magyarországi nemzetiségekkel és követelte az 1868-ban előterjesztett szerb-román javaslat törvénybe iktatását. Továbbra is elmarasztalták az 1867. XII. t. c. által létrehozott politikai rendszert, szót emeltek a választójog kiterjesztéséért, különösen az egykori nagyfejedelemség területén, követelték a virilizmus eltörlését, valamint a kultúra és közoktatás támogatását. Gazdasági téren adóreformot és igazságosabb közteherviselést szorgalmaztak. Az erdélyi románok álláspontjának kérdésében nyitva hagyták a döntést, feltételül szabva, hogy az aktivitás elfogadása esetén csupán nemzeti irányzatú jelöltet támogassanak. Támogatásukról biztosították a horvátokat, de csak abban az esetben, ha nem óhajtják felbontani a Magyar-országgal fennálló államkapcsolatot. A választások felügyeletére Arad székhellyel 20 tagú bizottságot hoztak létre, amelyben a 13 helybeli mellett beválasztottak tagokat Temesből (3), Torontálból (1), Zarándból (1), és Biharból (2).4

2

A határozat azonban nem érintette az aradi román párt önálló politikáját, amelyhez továbbra is ragaszkodott. A román és a deákpárt választási paktuma lényegében ezúttal is megvalósult. A pécskai kerületben állítólag az ellenzéki Simonyi Lajos hatására a deákpárti Csemeghy Károly igazságügyi államtitkárral szemben fellépett loan Misiciu, aki csupán 804 szavazatot kapott, győztes ellenfele 1234 voksával szemben. A kisjenői kerületben csírájában maradt a kerületi szolgabíró felléptetése Mircea Stánescuval szemben. Abutyini kerületben Dimitrie Bonciu eseménytelenül jutott a mandátum birtokába. A paktumot szintén nem érintette a világosi kerületben fellépő Iosif Nistor kísérlete, aki az ún. Reformpárt jelöltjeként szerepelt, de csupán 932 szavazatot kapott, szemben a győztes Anton Mocsonyi 1710 voksával szemben. A radnai kerületben a bánsági román nemzeti mozgalom legjelentősebb alakja Alexandru Mocsonyi lépett fel és választási kampányának külsőkben is jelentkező nemzeti jelleget kölcsönzött, beleértve a pirossárga-kék színek alkalmazását. Alexandru Mocsonyi 1874-ben lemondott a mandátumáról és pótválasztásra került sor, amelyen a román párt loan Popovici-Desseanu jelölését határozta el. E választás azonban már előrevetette a paktum felbomlását. Ez alkalommal a román párti jelölt 635 szavazattal győzött ugyan, de ellenfele a deákpárthoz átlépett Teodor Serb volt, aki 442 szavazatot gyűjtött.42 Az 1872-es megegyezésen repedések mutatkoztak a megürült megyei tisztségek betöltése körül. Habár kérdőjelek mutatkoznak loan Slavici, a későbbi író, emlékiratában vázolt állításával szemben, hogy aljegyzői megválasztását az alispán pálfordulásához kötötte, mégis igaz más vonatkozásban, hogy Iosif Botto árvaszé-