Századok – 1997
Közlemények - A. Sajti Enikő: A jugoszláviai magyarok gazdasági; kulturális helyzete 1918–1941 VI/1355
A JUGOSZLÁVIAI MAGYAROK HELYZETE (1918-1941) 1367 csatolták.5 6 A belgrádi magyar követ jelentése szerint mindkét új egyházi vezető „hidegvérrel átgondolt" politikát folytatott, amelynek célja, hogy „a vajdasági katolikusok túlnyomó többségét kitevő magyarok és németek helyébe a Vajdaságba bevándorolt, az ottani nép nyelvét, gondolkodását, szükségleteit nem ismerő idegeneket, vagy pedig azt a kevés számú bunyevácot ültessék, akik politikai számításból megbízható hívei a tisztán pravoszláv szellemű belgrádi kormányoknak".5 7 Míg a délvidéki magyarok politikailag, kulturálisan, gazdaságilag a Belgrád irányából jövő nyomásnak voltak kitéve, a katolikus egyház vonatkozásában a horvát túlsúly és törekvések ellen kellett védekezniük. Ellentétben Csehszlovákiával, az evangélikus egyház Magyarországhoz főződő kötelékeit a jugoszláv kormányok nem szakították el rendeletekkel. A bácskai evangélikus egyházmegyéből 33, a bánságiból 15, a horvátszlavón esperességtől szintén 15 gyülekezet került Jugoszlávia határai közé, összesen 11 esperesség.5 8 Hosszas, öt évig tartó várakozás után, 1926-ban kapta meg az evangélikus egyház az engedélyt, hogy összehívhassa jugoszláviai alkotmányozó zsinatát. Ebben komoly szerepe volt Anglia és az Egyesült Államok protestáns körei nyomásának.5 9 Az alkotmányozó zsinaton nem jelentek meg a szlovákok képviselői, mivel ők külön szlovák evangélikus egyházszervezet létrehozását szerették volna elérni. Az evangélikus egyház magyar tagjai ezután arra törekedtek, hogy közös egyházszervezetet hozzanak létre a magyar reformátusokkal. A református egyház azonban ezt visszautasította, és zombori alkotmányozó zsinatukon egy önálló jugoszláviai református egyházmegye megalakítása mellett döntöttek, élén az esperessel.6 0 A katolikus papok képzése teljesen kikerült Magyarország hatóköréből, s azokat a királyság teológiáin (Zágráb, Versec stb.) képezték. így a 30-as évekre súlyos problémákat okozott a magyarul tudó papok képzése, annak ellenére, hogy a zágrábi egyetemen a két világháború között 75 magyar katolikus lelkész végzett.61 A református egyház esetében ebből a szempontból jobb volt a helyzet, bár ők is súlyos lelkészhiánnyal küzdöttek, de a református papokat Kolozsvár magyar református teológiáján, illetve Pozsonyban és Losoncon képezték ki. Azonban ennek is voltak hátrányai, mivel, mint Ravasz László dunamelléki református püspök fogalmazott egyik levelében, „félvakok, félsüketek és csaknem némák" a délszláv környezetben, nem tudnak kommunikálni a hatóságokkal és nem ismerik „a szerbség szellemét és egyházpolitikai nézeteit".6 2 A harmincas évek végén úgy tűnt, hogy a Vatikánnal folytatott hosszas tárgyalások végre sikerrel végződnek. 1935. július 25-én a Jevtic-kormány és a Vatikán aláírta a konkonkordátumot. Az új, Stojadinovic-vezette kormány 1936 novemberében a parlament elé terjesztette, de a pravoszláv egyház tiltakozása miatt levették a napirendről. Az 1937. július 23-i parlamenti ülésén végre 167 szavazattal 129 ellenében sikerült megszavaztatni.6 3 A kormány azonban nem számolt azzal, hogy a konkordátum körüli viták, mint ezzel kapcsolatban a belgrádi angol követség éves jelentésében olvashatjuk, „minden olyan látens elégedetlenséget felszínre hoz, amelyet a diktatúra elnyomó intézkedéseinek fenntartása váltott ki".6 4 Belgrádban heves konkordátuj nellenes tüntetések törtek ki, ahol a sabaci püspök egy szerencsétlen véletlen folytán megsebesült, ami csak olaj volt a tűzre. A görögkeleti egyház vezető körei elsősorban azt kifogásolták, hogy a konkordátum szerintük kedvezőbb helyzetbe hozza a katolikus
