Századok – 1997
Közlemények - Jemnitz János: James Keir Hardie. Politikai életrajz VI/1305
1332 JEMNITZ JÁNOS olyan szocialista trade-unionisták, akikkel meg lehet egyezni, hiszen nincsenek elvi ellentétek, és mert egységesen kell a burzsoáziával szembeszállniuk."7 9 Ugyancsak a kongresszus nyitó mozzanataihoz tartozott, hogy Lafargue javaslatára az; elnökségbe beválasztották a francia, a német, az angol és a skót bányászok egy-egy képviselőjét. A skót bányászok nevében Hardie lett az elnökség tagja.80 (S ne feledjük, Hardie-t talán éppen azért javasolta Lafargue az elnökségbe, mert sokan tudhatták: Hyndman több „neves" angol munkásvezetővel együtt őt is szerette volna megnyerni a „rivális" posszibilista szakszervezeti kongresszusnak. (Erről a megkereséséről még 1889 tavaszán Hardie maga számolt be Engelsnek egy hozzáírt levélben). Az 1889. évi nemzetközi munkáskongresszus — mint ismeretes — elsőrendűen azért ült össze, hogy közös véleményt alakítson ki a munkásvédelem, a munkástörvényhozás ügyében, illetőleg a parlamenti eszközök felhasználhatóságáról. Mindebben Hardie nézetei lényegileg egybevágtak a marxista irányzatéval. E kérdésekről is beszélt: „Megbízói elismerik az osztályellentéteket, és a kapitalizmus megsemmisítésére törekednek: arra, hogy a társadalom vegye birtokába az összes munkaeszközöket. Véleményük szerint ezt a célt elérhetik, ha egy sor olyan törvényt bocsátanak ki, amelyet komoly munkástörvényhozásnak lehet nevezni." A politikai szervezkedés szükségességének kérdésében is Hardie a marxisták nézeteivel értett egyet. Angliai tapasztalataikra hivatkozva hangsúlyozta: saját embereiket juttatják be a parlamentbe és a helyi közigazgatási szervekbe. „Nem könyörögnek a törvényekért, mint valami kegyért vagy alamizsnáért... nem, azt követelik, hogy a parlament, a nép teremtménye és szolgája olyan törvényeket hozzon, amelyek megfelelnek a nép akaratának és szükségleteinek."81 Hardie külön megemlékezett a nyolcórás munkanap követeléséről, amelyről tudta, hogy lázba hozza az embereket: „A 8 órás munkanapról szóló törvény előterjesztése nagyobb hatást keltene, mint minden forradalom, vagyis maga is forradalom lenne, méghozzá a leghatásosabb. Cunninghame Graham, a parlament tagja az e kérdés körül kialakult vitában nagy érdemeket szerzett. Sikere olyan nagy volt, hogy politikusok, sőt még közömbös emberek is követték példáját."82 Miután az általános, európai mozgalmat érintő kérdéseket érintette, mint igazi angol munkásküldött röviden beszámolt az angol munkásmozgalom fejlődéséről is. Megállapította, hogy e „szakszervezetek vezetői természetesen szembenállnak a szocialista eszmétől sugalmazott minden döntéssel: de az általános felfogással szemben a szocialista eszme mind erősebben gyökeret ver..."8 3 Ez a kritikai él — láthattuk — nem volt új, hiszen Hardie ezt 1888-ban is már többször hangoztatta. Azonban nem lényegtelen, hogy bírálatát e fórumon is megismételte - optimista reményével együtt. Hardie „új trade-unionizmusa" azonban még egy lényeges ponton megmutatkozott e jelentésében. Megállapította: „Nagy-Britannia tízmillió munkása közül egy millió a szakszervezetek tagja E szakszervezetek többnyire szakmunkásokat tömörítenek, akik keveset törődnek a szervezeteiken kívül álló munkásokkal; a nem szakképzett munkásoknak úgyszólván semmiféle szervezetük sincs."84 S ne feledjük, ez a kérdés 1889-ben igazán nem volt akadémikus probléma: hiszen az éppen ebben az évben ismétlődő tömegsztrájkok bizonyították az eddig szervezetlen munkásrétegek harcosságát, s születtek meg éppen e sztrájkok során az új szakszervezetek is. Hardie annyiban is az új, valós követelményeket kérte tőlük