Századok – 1997

Közlemények - Jemnitz János: James Keir Hardie. Politikai életrajz VI/1305

JAMES KEIR HARDIE 1329 párt elnöki tisztét vállalta, s ennek érdekében még a politikai agitációba is lelkesen belement. S amikor Graham még a liberális „csúcsvezetőséget" is bírálta (Hardie-hoz hasonlóan), akkor a skót liberálisok saját választási körzetében csakhamar „hivatalos" ellenjelöltet vonultattak fel ellene. Hardie és John Burns (s a munkások) azonban Graham mellett agitáltak. Végeredményben az 1892-es választáson a Skót Munkáspárt öt jelöltet tudott állítani, akik azután éles harcba keveredtek a „történelmi pártok" jelöltjeivel. A munkáspárti jelöltek elbuktak és csak Hardie jutott be a parlamentbe - de ez a választási harc is bizonyította, hogy a Skót Munkáspárt a Liberális Párt rosszallása ellenére is „lábon maradt". Bizonyos jobb és baloldali kritikusok érveivel szembenézve (különféle brit szocialisták ugyanis Hardie rovására írták, hogy túlságosan „felvizezett" programmal vívta ki parlamenti győzelmét), ő maga 1889. március 31-én írta Engelsnek: „Az elmúlt hat hónapban itt nagyobb előrehaladást értünk el, mint amennyit az SZDF hat év alatt elért, s amennyit az elkövetkező hatvanban elérhet. Mi nem ellenezzük az eszméket, s nagyon is elismerjük az elmékre ható előrelendítő erejüket, de olyanok vagyunk, akik az eszmék megvalósításával inkább törődünk, mintsem álmodozunk róluk."66 S hogy Hardie is Engels kapcsolatai ekkoriban mennyire nem voltak még oly hűvösek, azt bizonyítja Hardie-nak egy másik levele 1889 májusából. Ebben Engelstől kér információkat az államosított német bányák helyzetéről, hogy ezeket a tapasztalatokat brit vonatkozásban is alkalmazhassák.67

Miként egy évvel később, amikor Engelsnek a német bányászsztrájkról írt cikkét a The Labour Leaderben megjelentette, ekkor is jelezte, hogy a német és a brit viszonyok között mily sok a hasonlóság. Vagyis Hardie-ban már ekkor is — miközben elsődleges gondja a brit munkások helyzetének javítása volt — nagyon is élő volt az internacionalista szemlélet, s így nem volt véletlen, hogy kereste és megtalálta mind Engels, mind Eleanor Marx szövetségét. S Eleanor Marx 1889-ben szintén lelkesen írt még „az autodidakta munkás" ígéretes és hasznos jelentkezéséről. Ami pedig magát Hardie-t illette, ugyanebben az 1891 májusi levélben jelzi, hogy munkakapcsolatok vonalán írt Lafargue-nak, s ugyanitt említi, nem látta a párizsi Justice utolsó számait, s Engelstől kéri, ha van fölös példánya, küldje el neki. Mindez messzemenően bizonyítja internacionalista beállítottságát is, nyitottságát is. (Különben Hardie minden ilyen levelében sok kérdésre reflektált.) Hardie sok más angol szocialistához hasonlóan változatlanul szükségesnek tartotta az össz-angol független munkáspárt megteremtését: ez ügyben levelezett, kísérletezett. Az adott pillanatban is célul tűzte a munkások elé e párt megteremtését, ennek éppen a szakszervezeteket kívánta megnyerni, mivel enélkül ezt a célt nem érhetik el. így a független politikai párt megteremtése és a szakszervezetek belső megújhodása az ő szemében úgy kapcsolódott egymáshoz, mint az olló két szára. A Skót Munkáspárt teljesítményét és egyúttal Hardie Labour Leaderjének szárnybontását természetesen érdeklődéssel, sőt együttérzéssel figyelte a kor általánosan megbecsült szocialistája, William Morris is. Glasierhez írt 1889. évi leveleiben egyrészt megállapítja, hogy a The Commenweal nem terjed, s főként a munkások között nem, másrészt viszont utal arra, hogy több lap mellett a The Labour Leader is sikereket mutathat fel.68