Századok – 1997
Közlemények - Jemnitz János: James Keir Hardie. Politikai életrajz VI/1305
1322 JEMNITZ JÁNOS és a Szocialista Liga egyes vezetőitől pedig olyan észrevételek is eljuthattak hozzá, hogy Angliában valóban munkás-tömegpártra lenne szükség. A Skót Munkáspárt megalakulásának előzményei elsősorban az erős skóciai munkásszervezetekre és a viszonylag erős szocialista szervezetekre nyúlnak vissza. Nem szabad elfelejteni, hogy mind a Szociáldemokrata Föderáció, mind a Szocialista Liga kiépítette a maga sejtjeit, és rátermett szocialisták tevékenykedtek ezen a vidéken,4 8 akár az olyan munkás-szakszervezeti vezetőkre gondolunk, akikről az 1887-es lanarkshire-i sztrájk kapcsán már szó esett, akár az olyan értelmiségi politikai vezetőkre, mint Bruce Glasier és Andreas Scheu, akikkel Hardie alkalmasint már 1886-tól együttműködött. Az 1887-es pótválasztási küzdelmek nyomán — mint láthattuk — mind Hardie-ban, mind általában a munkás, ifjabb radikális szakszervezeti vezetőkben fokozódott a kiábrándulás a liberális pártból. Hardie még a Skót Bányászszakszervezet titkáraként 1887 júliusában kijelentette, hogy ők a skót régióban három önálló politikai jelöltet indítanak a választási harcban. A politikai konfrontáció új fordulatot vett az 1887 szeptemberi országos szakszervezeti kongresszuson - ahol előrelépés történt, de az áttörés elmaradt, s az eredmény Hardie-t aligha elégíthette ki. Egy hónappal az országos szakszervezeti kongresszus után, 1887 októberében a skóciai Edinburgh-ben rendezték meg a brit bányászok konferenciáját, amelyen természetesen Hardie is részt vett. Itt a megfigyelők szerint már konkrét formában szó esett a Skót Munkáspárt megalakításáról. A szakszervezeti erők mellett ezt a kezdeményezést Cunninghame Graham is támogatta, aki skót arisztokrataként és liberális-radikális képviselőként éppen Skóciában szerzett parlamenti mandátumot; aki 1887-ben oly élénk politikai szerepet játszott, s aki a munkásság szociális és politikai követeléseit továbbra is a parlament fórumán tartotta,49 sok kényelmetlen percet szerezve a kormánynak. Ekkor már személyes kapcsolatba került Hardie-val. Ilyen előzmények után 1888 kora tavaszán, az új választási küzdelem kapcsán, már igen feszült hangulatban vetődtek fel mind a személyi jelölések, mind a régi politikai alapkérdések. Mindenesetre Hardie 1888 januárjában a The Miner hasábjain az előzőekhez képest már sokkal élesebben körvonalazta50 az egyes álláspontokat: „A politikusok két iskolája van kialakulóban, részben éppen akcióink hatására. Az egyik az individualistáké, akik elutasítanak mindenféle állami beavatkozást a munkaórák és bérek köriili vitákban, a másik a szocialistáké, akik abból indulnak ki, hogy a parlament a nép szolgája és a gyengét kell védenie az erőssel szemben."51 Márpedig az is kétségtelen volt, hogy Hardie itt a gyengéken éppen a bányászokat értette — akiknek érdekében Cunninghame Graham a parlamentben a munkavédelmi törvények megalkotását sürgette — hiába. Márciusban Hardie a The Miner-ben visszatért a Liberális Párttal való kapcsolathoz. A laza szövetségi kapcsolatot hajlandó fenntartani — írta —, de most nem ez a lényeges, hanem az igazi munkásjelöltek parlamentbe juttatása. Amennyiben viszont ez nem halad előre, „akkor jobb, ha most szakítunk, hiszen ennek a szakításnak úgyis be kell következnie".52
