Századok – 1997
Közlemények - Jemnitz János: James Keir Hardie. Politikai életrajz VI/1305
1312 JEMNITZ JÁNOS Saltcoats Herald hasábjain 1882. október 7-én leszögezte: „Démoszthenész ékesszóló képessége és Gladstone intellektuális ereje is kevés lenne ahhoz, hogy a bányászok a csökkentéseket elfogadják."14 Vagyis Hardie már nemcsak világosan látta, hanem nyomtatásban is megjelölte az osztályérdek-ellentéteket. Ennek ellenére az 1882 és 1886 közötti, eszmélő-tájékozódó években a nagyon is támadó és világos szocialista követelések — a bányák államosítása, a minimális bérek megállapításának igénye — nem jelentek meg Hardie cikkeiben. Viszont írt a mozgó bérskáláról, vagyis az olyan bérekről, amelyek követnék a létfenntartási index, az árak alakulását. S változatlanul kitartott a termelés visszafogása és az erős szakszervezetek kialakítása mellett - ami feltételezte persze a szakszervezeti tagdíjak befizetését, ezek esetenkénti megemelését és az ellenállási pénztárak kialakítását. Ez a hangsúlyos munkás-bányászvonal, amely félreérthetetlenül szemben állt a tőkés, liberális megoldásokkal, vörös fonálként húzódik végig Hardie korai cikkein is. így 1883 szeptemberében ismét felszólalt annak érdekében, hogy „a munkásokat fel kell szabadítani az alól a kicsinyes tirannia alól, amelybe a bányászok a kisvállalkozók részéről ütköznek, többek között amikor a felszínre jutva a mázsálásnál önkényesen és látványosan becsapják őket". Ezért a mázsálás ellenőrzésére már ekkor a megfelelő szakszervezeti megbízottak jelenlétét kívánta törvényesen biztosítani.15 Ugyanekkor még számtalan szál kötötte Hardie-t a liberálisokhoz. Nem egyszerűen a Liberális Párthoz és a liberálisok fedezte lapokhoz, amelyekben ő is megszólalt, hanem ahhoz az illúzióhoz, amit már idéztünk, miszerint „a Munka és Tőke békésen találkozik majd, hogy elszívják a békepipát",1 6 vagyis hitte, hogy az érdekellentéteket a liberális-demokrata értelmezésben mégis fel lehet majd oldani. Mindezt persze Hardie keresztényi gondolkodása, szemlélete is megfelelően alátámasztotta, illetve kiegészítette, hiszen ez is „krisztusi" gyökerű volt. így 1883 januárjában az is felháborította, hogy a bányászok egy része inkább italozik, ahelyett, hogy a templombajárna,17 és a munkás önsegélyezés, a jó szakmunkássá-válás alapelveinek helyet adva dorgálta cikkeiben azokat, akik rendetlenek, piszkosak, nem képezik magukat. Mindez kiegészült még egy olyan vonással, amely jól ismert a munkásmozgalom történetéből, illetőleg még szélesebben a szegény osztályok, a néptömegek történetéből. Ez az úgynevezett, jó király",, jó cár" szemlélet, ami Hardie esetében úgy jelentkezett, hogy ezekben az években még „könnyekig meghatódott", amikor a patemaüzmus jegyében olyan tőkésekre, tehetős emberekre akadt, akik skóciai agitációja idején jó szóval fogadták, akik nem tértek ki a szociális törvények felkarolása elől, s főként ekkoriban az italozás elleni, illetőleg a munkásoktatás, tanonctörvények bevezetését szorgalmazó agitációját támogatták. 1883-ból és 1884-ből származó naplótöredéke bizonyítja, hogy ekkoriban nemcsak az „alsók" körében mozgott (s korholta a „lumpen elemeket", de nemcsak azokat!, hanem még meleg hangon írt a „felsők" körében is található ,jólelkűekről", „akik rokonszenvet tanúsítanak a szegények iránt").18 Az új és a régi szemlélet eme vegyülése és ellentmondásos jelentkezése tehát együtt jellemezte ezeket az éveket. Egyik 1884. évi naplófeljegyzése ezt meggyőzően bizonyítja: „Nagyon mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a szeszkereskedelem felszámolása és a szakszervezeti mozgalom terjedése az a két ok, amely majd leginkább
