Századok – 1997

Tanulmányok - Gyáni Gábor: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban VI/1265

1268 GYÁNI GÁBOR benne olykor bérmunkás rétegekkel, polgári középbe történő betagozódását készítették elő. A jövedelmi téren így egymáshoz közel kerülő deklasszálódó, valamint alulról kiemelkedő külön szerkezeti elemek tehát úgy kezdték kitölteni a kispolgári élethelyzet kereteit, hogy végig megőrizték eredeti rétegjegyeiket. Mivel „értékrend és életstílus nem azonos fogalmak", mert az „értékrend preferenciái akkor is érvényesülnek, ha azok az életstílus/életszínvonal redukálását követelik a mindennapi élet területén",12 aligha csodálkozhatunk rajta, hogy a deklasszálódás nem, vagy alig módosított a középosztályi értékrenden. Viszont, a csak kispolgári értékrend, a kétségtelen jövedelmi és életstílusbeli előrelépés, illetve a süllyedő középosztállyal szembeni nivellálódás ellenére sem alakult át tisztán középosztályivá. így, az azonos vagy közel azonos életfeltételek (jövedelem, lakásmód, fogyasztási szint) mellett vagy azon belül a preferenciák, az értékrendet kifejező aspirációk és a szokáskultúra, valamint a személyek és családok közösségi kapcsolatrendszerei kivétel nélkül erősítették az elkülönülés legalábbis látszatának a megőrzését. Látszat és valóság tehát nehezen választható szét egymástól a korabeli magyar középosztály világában, ahol az értékrendi preferenciák folytonossága miatt a legteljesebb homályba borult, hogy kikből is áll ez az osztály és hol van nálunk egyáltalán középosztály? Pontosan ez avatta közmegegyezéssé a korban, hogy köztisztviselők képezik a par excellence középosztályt, az a foglalkozási csoport, melynek mind az életstílusa és mind a jövedelmi viszonyai, tekintélyes tömegeit tekintve, jószerivel csak kispolgárinak minősíthetők. Bizonnyal ilyen megfontolások nyomán választotta Weis István első helyen a műveltséget, második helyen a tevékenységet (élethivatást) rétegképző ismérvül, hogy csak „kisegítőnek" használja az anyagi helyzetet, „amelynek teljes felbillenése lehetetlenné teszi az illetőkre nézve a középosztályban maradást".13

Az iskolai végzettséget mint cenzust azonban nem egyöntetűen, hanem szelektíve vette figyelembe az egyes alkategóriáknál. így a vagyon (önállók) és a jövedelem szerinti középosztály, tehát a polgári közép esetében minimumként elégségesnek ítélte a négy középiskolai végzettséget; az érteimiségés a tisztviselőkközéposztályba sorolásakorviszontaz érettségi, de legalábbis a nyolc középiskola jelentette számára a belépőt a középosztály soraiba, mivel a csak négy középiskolát végzett közhivatalnokok „nagy része a létminimumon alul lévő, a proletársors minden keserűségét szenvedő kishivatalnok és díjnok".14 így azután 1920-ra vonatkozóan 300 ezer keresőben határozta meg a háromnegyed részben köz- és magántisztviselőkből álló, egynegyedében szabadpályás (értelmiség, vállalkozó) középosztály létszámát. Ez, eltartottakkal együtt, a teljes népesség 7-8%-át alkotta. Egy másik korabeli, 1931-re vonatkozó és a jövedelem szerinti középosztály fogalmát számszerűsítő becslés ugyanakkor 540 ezer főben állapította meg a középosztály létszámát; őket minősítette a szerző „valóságos középosztálybelinek". Ám, úgy vélte, jóval nagyobb azok száma, akik „kellő jövedelem nélkül is középosztálytudattal" bírnak, akiket (föltehetően eltartottakkal együtt) 1,9 millióra taksált.1

5 Erdei Ferenc, miközben hallgatott a középosztályba sorolás során alkalmazott gyakorlati elveiről, 1930-ra vonatkozóan 360 ezer főnyi, a teljes népesség 9%-át alkotó középosztályról tett említést, melynek 47%-a a történelmi, 53%-a a polgári középosztály tagja.1

6