Századok – 1997

Tanulmányok - Hajdu Tibor: A közös hadsereg magyarországi tisztjeinek nemzeti; vallási; szülőhely szerinti megoszlása a dualizmus korában VI/1223

1258 HAJDÚ TIBOR részt németek és szerbek) vagyis jelentős, emellett stabil. Erdélyben Nagyszeben csillogása, kiváló kadétiskolája hatott a szomszéd megyékre, főleg a szászokra, s ez ellensúlyozta a székelyek elmaradását, Erdély visszanyerte 1848 előtti jelentőségét a hadseregben, megelőzve a Bánátot is. Ebben a szászok mellett szerepet játszott a román és magyar értelmiség meghatározott része. A nagyjából az egykori Partiumnak megfelelő megyék jelentősége viszont csekély maradt; úgy tűnik, az ott és Észak-Erdélyben élő nagyszámú románság kevesebb tisztet adott a hadseregnek, mint Dél-Erdély. Az Alföld magyarsága, ha lassan fel is adta passzivitását, a dualizmus végéig körülbelül annyi tisztet állított ki, mint Budapest, noha lélekszáma négyszerese volt a fővárosénak. S ennek a kevésnek többségét is Pest megye városai és Szeged, Debrecen, Eger adták. A Tiszántúl egykor nagyon is harcias hajdú, pásztor, kisnemes lakóinak részesedése a két alföldi paraszt-metropolis nélkül 3-^4%, ennél kevesebb tiszt csak az északkeleti Kárpátok aljáról és az északi szlovák megyékből került ki, ám azok lakossága együttesen sem érte el az Alföldét. A „kurucság" határa így a Tisza-Ung vonaláig húzódott vissza. A fenti adatokhoz hozzátehetjük, élesebb lenne a kontraszt, ha nem vennénk számításba az aktív tisztek fiait, hiszen azok lakhelye állomáshelyüktől függött, s így e vázlatos kép különbségeit nivellálják. Éppen ezért a fentiektől némileg eltérő képet mutat Wiener Neustadt magyarországi növendékeinek születési térképe. Nem az átlag; az elit összetételét tükrözi, mert bái- a „Teréziánus" akadémiára mindinkább bejutottak a civilek fiai, utóbbiak a birtokos nemesség felső rétegeiből, a köztisztviselő családok felső, vagy felsőközéposztályi rétegéből, kisebb mértékben a nagypolgárságból kerültek ki, „egyszerű" családokból a századfordulóig még csak kivételesen. Ha összehasonlítjuk a kiegyezés utáni másfél évtizedben (1881-ig) Wiener-Neustadtba lépők összetételét a későbbi évtizedekkel, azt látjuk, hogy az egyes régiók közötti különbségek a kiegyezés után mérséklődni kezdtek. Tehát a Budapest-Bécs régió igen nagy aránya valamelyest csökken, ugyanez mondható a Szepes és Kassakörnyéki régióról, melynek szerepe az önkényuralom korában megnőtt; viszont olyan megyék is adnak néhány növendéket, melyek korábban hiányoztak a Wiener-Neustadt-i törzskönyvekből, mint Szolnok vagy Máramaros, lényegesen megnő Pest, Heves, Nógrád megye részesedése. Bereg, Szabolcs, Hajdú megye, a Viharsarok viszont még az önkényuralom éveihez képest is visszaesik, alig jelenik meg. Az egykor nagyszámú horvát növendékek megindult fogyatkozását részben pótolja a bánáti, dél-erdélyi románok, szerbek és természetesen németek növekvő száma, viszont a Csík, Háromszék, udvarhelyi székelyek, kik 48 előtt többen voltak akár a dél-erdélyi vagy szepességi németeknél, még a 67 előtti évekhez képest is megfogynak. Általánosságban azonban a magyarországi neustádterek származási térképe mégis elég hasonló a 67 vagy 48 előttihez. Az F és О mintákban szereplő ukránok (ruszinok) és románok aránya arra mutat, hogy a román tisztek legtöbbje Magyarországról származott (és nem Bukovinából, az ottaniak csupán 2-3 ezreléknyiek); ellenben a galíciai ukránok száma meghaladja a fél százalékot, vagyis a hivatalos statisztika szerinti ukrán összlétszámot is, tehát ruszin tiszt alig lehetett. (Keveslem a hivatalos statisztika 1-2 ezrelékét; feltehető, hogy pl. a görög katolikus vallású lengyelek legalább részben ukránok.) Ugyancsak F és О mintám alapján megkíséreltem válaszolni arra a kérdésre: milyen a tisztikar többségét adó német családok származás szerinti megoszlása? Bár