Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Dokumentumok az1848–49-i forradalom és szabadságharc Békés megyei történetéhez. Összeállította és a bevezetőt írta Jároli József. (Ism.: Hermann Róbert) V/1208

TÖRTÉNETI IRODALOM 1209 számbajöhető fondjait, s igyekezett felkutatni az országos sajtó Békés megyére vonatkozó cikkeit. A kötetet olvasva ugyan az a benyomásunk, hogy bizonyos minisztériumok anyagát (így a hadügyminisztériumét, a gyakorlatilag minisztériumként működő Országos Nemzetőrségi Haditanácsét) nem használta, s más minisztériumok és hatóságok (pl. az Országos Honvédelmi Bizottmány) esetében is megelégedett a korábbi szakirodalmi hivatkozások (Barta István, Ember Győző) alapján feltárható iratokkal. A levéltárak közül kimaradt a Hadtörténelmi Levéltár gazdag I848-49-es anyaga is. A kötet egészét látva azonban megállapíthatjuk, hogy az általa adott kép így is teljesnek és pontosnak mondható, s a forradalom és szabadságharc Békés megyéhez köthető eseményei és problémái közül egy sem maradt ki a gazdag válogatásból. A 30 oldalas bevezető tanulmány bemutatja Békés megye 1848 előtti helyzetét, s egyben képet ad a kötet historiográfiai előzményeiről is. A második fejezet az 1848 március-áprilisi eseményeket, a pesti forradalom hírének megérkeztét, a megyei közigazgatás és a politikai hatóság átalakulását mutatja be. Újabb fejezet számol be az áprilisi törvények kihirdetéséről s a törvények által megoldatlanul hagyott kérdésekről. Ezt követi a népképviseleti országgyűlési választások ismertetése, majd a községi és városi vezetéssel szembeni népi ellenállás kezdeteinek felvázolása. Külön fejezetben olvashatunk a városok rendezett tanácsává minősítéséről, majd az 1848 tavaszi és őszi parasztmozgalmakról. Az 1848 szeptemberétől kibontakozó önvédelmi, majd függetlenségi harccal kapcsolatos kérdéseket (újoncállítás, hadseregellátás, nemzetőrségi szolgálat) egyetlen fejezet mutatja be. Az utolsó fejezet a szabadságharc végnapjainak történetét vázolja fel, egészen a magyar tisztikar 1849. augusztus 23-i gyulai lefegyverzéséig. (Ez utóbbinál — egy makacs legendának köszönhetően — az olvashatjuk, hogy az aradi vértanúk közül Lázár Vilmos is itt adta át fegyverét az oroszoknak. Lázár azonban nem járt Gyulán, mert ő az osztrákok előtt tette le a fegyvert; a Gyulán lefegyverzett tábornokok névsorából viszont hiányzik Poeltenberg Ernő és Sch weidel József neve). Békés megyét 1849 augusztusáig nem érintették a hadiesemények, a megye sorsa azonban így sem volt könnyű. 1849 januárjától áprilisáig egyike volt azon kevés megyének, amelyekre a magyar kormányzat támaszkodhatott a főerők összevonásánál és a hadseregszervezésnél. A közölt dokumentumokból kiderül, milyen óriási áldozatokat hozott a lakosság a honvédsereg ellátásában, elszállásolásában, szállításában. Ebben az időszakban a magyar csapatok mellett változó számú, 2000-3000 hadifoglyot is kénytelen volt elszállásolni a megye. A megyei hatóság hatékony működését mutatja, hogy komolyabb fennakadás egészen a szabadságharc végéig nem mutatkozott ezekben az ügyekben. A kötet első, 1848. március 18-i dátumú dokumentuma a szarvasi főszolgabíró jelentése a pesti forradalom híréről, az utolsó a Békés megyei védbizottmány 1849. augusztus 16-án kelt határozata, a bizottmány működésének befejezéséről. „Most Isten velünk, - s egy jobb jövőnek — habár távol, de még mindig biztató reménye" — fejeződik be a határozat. A közölt iratok jól mutatják, ahogy az átalakulást követő társadalmi konfliktusok sűlya egyre csökken, s a honvédelem ügye válik a megyei hatóság legfontosabb gondjává. Békés megyében azonban — éppen amiatt, mert a megyét elkerülték a hadiesemények — a nagy év egésze alatt hol gyengébben, hol erősebben újra meg újra felszínre törtek a legelő elkülönözések, az 1848 előtti örökváltsági szerződések és más, az úrbéri viszonyokat érintő megállapodásokkal kapcsolatos konfliktusok. Az 1848 őszi földfoglaló mozgalmak miatt katonaságot is ki kellett vezényelni, sőt, még halálos ítéletek is születtek. (Itt jegyzem meg, alaptalannak találom azt, a korábbi szakirodalmon alapuló megjegyzést, hogy a két század Lehel-huszár 1848 decemberi orosházi visszatartásának komoly szerepe lett volna az 1848. december 14-i újaradi vereségben. Az erőviszonyok és a szemben álló felek katonai kiképzettségének ismeretében ez a két század nem osztott és nem szorzott. 328. és 338. o.) Az iratokban jól tükröződnek a nemzetőrség mozgósításával és tábori szolgálatával kapcsolatos problémák, legyen szó akár a szolgálat tartamáról, akár a mozgósítással kapcsolatos ellenállásról. Wenckheim Béla Budáról írott 1848. augusztus 11-i levelében már szerepel az önkéntes-állítás gondolata, s Batthyány még ezen a napon engedélyezte azt a megyének. Megjelennek a szeptemberi újoncozással .szembeni ellenállás jelei, az újoncállítási kötelezettség és a szociális követelések öszszekapcsolása, a jó császárhoz fűződő illúziók. Találkozunk a beszállásolással kapcsolatos panaszokkal, majd az 1849 nyári újoncozás akadozását dokumentáló iratokkal. Köztörténeti szempontból is érdekesek a megyei tudósítók harctéri vagy majdnem harctéri jelentései, Boczkó Dániel és Huszka János képviselők levelei. A szabadságharc katonai történetének ismeretéhez komoly segítséget jelentenek az aradi ostromsereg működésével, vagy az 1849 júliusi