Századok – 1997

Közlemények - Kováts István: István nádor száműzetése és halála V/1063

ISTVÁN NÁDOR SZÁMŰZETÉSE ÉS HALÁLA 1075 István főherceg figyelmeztette nagybátyját, János főherceget az udvar állításainak ellentmondásaira, hogy az udvarnál az ő „száműzetéséről" nem találnak dokumentumot és ezért nincs semmiféle ok, hogy őt „visszahívják", másrészről utasítják, hogy nem tartózkodhat állandóan Ausztria területén, Magyarországra meg még esetenként látogatásra sem mehet. Ezek a feltételek bizonyítják — mondotta —, hogy szabadon nem cselekedhet. Eddig a pontig István állhatatos maradt, és átadta János főhercegnek a száműzetési dokumentum másolatát, mint cáfolatot az udvar állítására. János tényleg elismerte, hogy az iniciatívának az udvartól kell kiindulnia. István még egy feltételt támasztott, hogy a visszahívást megvárja, hogy mielőtt Bécs határozna, őt meg kell kérdezni, hogy abba beleegyezik-e?6

2 Ebbe a vitába az ifjú császár közvetlenül nem avatkozott, válaszát a főszárnysegéde, gróf Grünne útján tudatta, hogy bár István főherceg helyzete más, mint a többi főhercegé, ennek ellenére különbséget nem tehet. Ezért Istvánnak is engedélyt kell a császártól kérnie, hogy Bécsbe utazhasson, azt követően „hoszszabb-rövidebb ideig Bécsben időzhet".6

3 János főherceget ez a válasz megnyugtatta, és ezért István cselekvésre késztette. Nem úgy Istvánt, aki ugyanis észrevette, hogy az uralkodó az általa támasztott feltételekre nem adott választ. A főhercegi nagybácsi ezt közölte gróf Grünnevel, hogy István aggodalma főleg abban áll, hogy őt Bécsben kelletlenül fogadják. A főszárnysegéd biztosította Jánost, hogy István főherceg félelme alaptalan és azt javasolta, hogy a főherceg mielőbb adja be a látogatási kérvényét (a főudvarmesteri hivatal útján), mert egy kedvező alkalom — a császárné rövidesen szülni fog — a legközelebbi időben várható. Gróf Grünne 1858. július 18-án a következőket írta István főhercegnek: „Őfelsége felhatalmazott, hogy császári Fennségeddel közöljem, hogy Őfelsége önt tárt karokkal fogja fogadni és Ön a legszívélyesebb fogadtatásra számíthat." A főszárnysegéd egyben bocsánatot kért az Emsben tartózkodó katonatisztek viselkedéséért, mivel a félreértést az okozta, hogy azt hitték, hogy a főherceg oly sok évig önként van Ausztriától távol. Aztán egy feltűnő mondattal záródott a levél, „hogy mi (olyan) hatalommal rendelkezünk, hogy mindenki ellen komolyan tudunk fellépni, aki ellenünk (fellépni) merészelne".64 Most István főherceg ellenállása is összeomlott — ahogy ezt előre látni lehetett. Hiába akarta elkerülni, csak kérvényt kellett írnia a császárhoz, hogy Bécsbe jöhessen és azt a főudvarmesteri hivatalon keresztül kellett benyújtania. Az uralkodó igyekezett a megaláztatást azzal enyhíteni, hogy az unokabátyjának saját kezűleg írt, hogy „bensőséges örömmel" tesz eleget a kérésnek és, hogy őt „tárt karokkal várja".6

5 Anders csatlakozott István megalázkodásához azzal, hogy szépíteni igyekezett a császár eljárását és azt írta: „A császár kegyes kézirata István főhercegnek, különösen érzékenységének az esett jól, hogy a császár a kényes szituációt olyan tapintatos módon oldotta meg." Az újságok tudomást szereztek a Schaumburg és Wien közt lefolyó huzavonáról, a főherceg és az udvar közti elvi differenciáról. A sajtó találgatta, hogy utazik-e a főherceg Bécsbe vagy sem. A Frankfurter Journal rátapintott, hogy István utazása elleni ellenállás oka egy hozzá közel eső személyben keresendő. Egy másik újság úgy tudta, hogy István főherceg az utazási engedélyt elutasította.66