Századok – 1997
Közlemények - Kováts István: István nádor száműzetése és halála V/1063
1068 KOVÁTS ISTVÁN János főherceg rövid idő alatt felismerte missziója reménytelenségét és sikertelenségét, ezért már 1849. január 14-én le akart mondani és Steiermarkba visszavonulni, de időközben súlyosan megbetegedett és így hat hétre a politikából kikapcsolódott.2 7 Azonkívül a császár sem adott neki engedélyt, hogy frankfurti posztját elhagyja. Politikai helyzete is szemmel láthatóan megromlott, mert a porosz király, IV Frigyes Vilmos a nemzetgyűlés által neki felajánlott koronát visszautasította. A nemzetgyűlésben általános fejetlenség uralkodott és a káoszban Gagern elnök másodszor is Jánosnak ajánlotta fel a birodalmi kormányzóságot és arra kérte, hogy legalább egy helyettest nevezzen ki. Erre az esetre természetesen István főherceg is számba jött.2 8 A főherceg figyelembe vette a lehetőségeket, hogy unokaöccsét a politikai pályára visszahozza, és a bécsi udvarhoz fordult, mert hiszen a császár beleegyezése nélkül semmi sem történhetett. Egyben értesítette Schwarzenberg herceget is Gagern ajánlatáról és azt írta többek között Istvánról: „Feje van neki, szíve ugyancsak a helyén van és itt Németországban vagyonos és tisztelt is... ahol ő jót tehetne és magát rehabilitálhatná... A mostani időkben kevés ember van, aki ne hibázott volna. Végtére is dokumentumok is vannak a birtokában, amelyek állásából kifolyólag felvilágosítást adhatnának, amelyek jobb, ha nem kerülnek nyilvánosságra."29 Ezenkívül azt is jelentette János főherceg a császárnak, hogy beteg, tehát feltétlenül vissza kell térnie Steiermarkba. Sem a császár, sem Schwarzenberg herceg nem méltatták feleletre Jánost. Naiv elképzelés volt, hogy az udvar István főherceg birodalmi kormányzóhelyettesi megbízatásához hozzájárulna. Pedig István beavatkozásával esetleg a német egység megvalósulhatott volna, amelyből aztán Nagy-Ausztriát sem zárták volna ki. Még történt egy István rehabilitáló kísérlet 1851-ben. Frossard ezredes, János főherceg adjutánsa meglátogatta az akkor már mindenható Kempen rendőrminisztert, akinek azt a meglepő kijelentést tette: ha István főherceg valamelyest magát „purificálni" tudná, a magyar helytartóságra alkalmassá lenne, melyre más alkalmasabb személy úgy sincs.30 A megjegyzés eredménytelen maradt. János főherceg leveléből csak egy tűnik fel, az az utalás, hogy István főherceg több, az udvart terhelő levélnek a birtokában van, amelyek közzétételétől eddig tartózkodott. János ismerte azonban jól unokaöccsét, hogy számító, vagy nagyon is kiszámíthatatlan egyéniség. Ebből a tényből viszont arra lehet következtetni, hogy István a Magyarországból való szükséges meneküléssel régen számolt és ezért gyűjtötte az iratokat és előzetesen már Bécsben őrizte. A sok Schaumburgba küldött „csomag" és „újság" csak megerősítik (a felhasználás szándékolt) gyanúját.3 1 Stoffer értesítette István 1849. január 23-án, hogy a főherceg védelmére két „pro memoria"-t írt Windisch-Graetzhez és azt kérdezte a főhercegtől, ha herceg Windisch-Graezt azokat ki akaija nyomtatni, azok közzétételéhez hozzájárul-e? A főherceg röviden válaszolt, ha a herceg akarja: „Legyen". (Fiat) Azonban Stoffer Windisch-Graetztől semmilyen választ nem kapott. István ez alkalomból a következőket írta Stoffernek: „... Nekem a népszerűtlenség útját meg kellett járnom, az égbe emeléstől a feszítsd meg őt-ig minden kihevertem, mert engem az a tudat éltet, hogy én — legalábbis készakarva — soha rosszat nem tettem, vagy hogy hazámat elárultam volna!"3 2
