Századok – 1997
Tanulmányok - Gergely András: A magyar ügy és a magyar diplomácia Frankfurtban1848 nyarán V/991
992 GERGELY ANDRÁS nemzeti identitásukat (a nézetek e ponton eltértek), az egyöntetű német liberális közfelfogás szerint nem nemzeti, hanem társadalmi folyamatról van szó, amely egyúttal a térség népeinek is hasznos, mert a civilizációt terjeszti. A kivándorlók befogadásának azonban politikai-érzelmi előfeltételei vannak. Liberális államberendezkedésre és fogadókészségre van szükség. A „szlávok" 1848-as (prágai kongresszusukon, röpirataikban stb. megnyilvánuló) elhatárolódási kísérlete fundamentalista elzárkózásként (egy nem-liberális jövőkép víziójaként) jelent meg a frankfurtiak előtt. Rokonszenvvel fogadták viszont a magyarokat, akik az övékéhez hasonló liberális államnemzet kiépítésén munkálkodtak, a fejlődés iránt nyitottnak mutatkoztak. Gorove István kedvező visszhangot kiváltó augusztus 3-i parlamenti megnyilatkozása szerint: a németek a civilizáció fáklyája, a magyarok e fáklya hordozói.3 A német küldetéstudat csak egyetlen ponton, a kivándorlás kapcsán fonódott össze közvetlenül a nemzeti érdekekkel. A korszak kiváló német kutatója találóan vette észre, hogy a nemzeti és a világpolgári (egyetemes) szempontok a századközép liberálisainál különös egyveleget alkotnak, cselekvésük motívumai nem kizárólag a nemzeti önzés politikája által meghatározottak.4 A liberálisok elvi okokból is „gyenge" államot óhajtottak. A német liberálisok számára (a külső fenyegetéstől most eltekintve, amelyet a németség nagy száma nem tehetett súlyossá) az állam, a hatalom nem tűnt nagyon fontosnak. Nem lett volna különösebb szerepe a civilizáció terjesztésében. A nemzeti egység inkább csak az akadályok elhárításának eszköze volt, s kezdetben el sem tudták képzelni, hogy komolyan számbavehető ellenerők léphetnek fel. A hatalom iránti jóindulatú közömbösség jellemezte a frankfurti hangulatot, amelynek tökéletesen megfelelt az egykedvű és jóindulatú János főherceg kormányzósága. A magyarokkal történő szövetségkötés tehát általános óhaj volt Frankfurtban. A német politikusoknak csak egy része — Gagern és köre — gondolt államok közötti (völkerrechtlich), nemzetközi jogi értelemben szuverén országok közötti szerződésre. Mások olyan átfogó konföderativ kapcsolatot akartak, ahol az országok szuverenitásuk egy részét feladva politikai-gazdasági szövetséget alkotnak közös külpolitika és vámszövetség maximális céljaival (ez volt 1848 liberális „Mitteleuropa "-koncepciója). A harmadik csoport a legszorosabb kapcsolat, föderáció megteremtésére törekedett, közülük néhányan azt remélik, hogy végül Magyarország népképviselői is megjelennek majd Frankfurtban - éppúgy, mint esetleg a lengyelek, svájciak, hollandok (ez volt a demokraták „egyesült Európa, európai köztársaság" koncepciója). A demokraták világképe lényegében azonos volt a liberálisokéval. Előbbieknél az egyetemes szabadság gondolata erőteljesebben jelent meg: az eddigi hatalmi szerkezeteket figyelembe nem véve teljes, forradalmi újjárendezést követeltek nemzeti alapokon. Néhányuk, mint például Ruge, a nemzetek teljes egyenlőségét vallotta, s így a magyarországi nemzetiségi problémákra is rámutatott (emlegetése Frankfurtban jobbára a konzervatívok érveléséhez tartozott). Mások, mint Marx és Engels, a haladás segítségével vágtak rendet a nemzetek között: haladó és reakciós népeket különböztettek meg, s a térségben csak a német, az olasz, a lengyel és a magyar nemzetnek jósoltak jövendőt.5
