Századok – 1996
Tanulmányok - Makkay János: A sárkány meg a kincsek IV/733
A SÁRKÁNY MEG A KINCSEK 761 mű, hogy Mályusz az utolsó, negyedik modellre gondolt, és ebből a következő tanulságok vonhatók le: a. a székely, göcseji (és más, rokon, Mályusz által nem említett ún. peremnyelvterületek, pl. a szerémségi, mosoni, soproni, morvafoldi) a korai egységes ómagyar nyelvterület olyan peremei, ahová a központi újítások csak nagyon lassan jutottak el, teljességben helyenként máig sem. A székelyek, göcsejiek és más peremnépek peremeken való elterjedési helyzete nyilvánvalóan egy olyan korai magyar települési terület külső gyűrűje, amely terület mindenütt ősmagyarok lakta térség volt, de peremein a 10. században Árpád honfoglalói még nem telepedtek meg, míg az ősmagyarság más, centrálisabb területein azonban már igen. E peremnyelvjárások egymástól való eltérései törvényszerűen annak a következményei, hogy más és más külső nyelvterülettel érintkeztek, más és más külső hatások alá kerültek. Rokonvonásaik az egész nagy nyelvterületre kiteijedő közös újítások eredményei lehetnek, de azt sem zárhatjuk ki, hogy akár 895 előtt, akár azután csoportjaikat innen oda vagy onnan ide telepítették. De nem csak a nyugati peremekről keletre. b. Ennek megfelelően nincsenek, nem is voltak és nem is létezhetnek adatok arra, hogy a székelyek elődeit a nyugati peremekről a 11. század vége után királyaink telepítették át. Hyen okleveles adatokat nem ismerünk, senki sohasem közölt. Az áttelepítésre vonatkozó vélemények puszta spekulációk Legújabban még a székelyekre vonatkozó legkorábbi okleveles adat eredetiségét18 6 is kétségbe vonták, alighanem joggal. c. Az a. pontból következően a székelyek elődei soha nem beszélhettek más nyelvet, mint magyart, ómagyart, ősmagyart, és így tovább visszafelé az uráli alapnyelvig, ha úgy tetszik, a nosztratikusig. d. A Szent László-legenda nagyrészt peremeken megmaradt sok ábrázolása tehát nem a határőrök kedvenc témája volt, hanem az egész korai magyar nyelvterületre jellemző motívum, egy hőseposz képi megjelenítése, amely hőseposzt a magyarság elődei feltehetően még az ősmagyar nyelvállapot idején iráni nyelvű néptől vagy népektől ismerték meg. Az átvétel helye attól függ, hogy mikortól kezdve számol valaki ősmagyar nyelvet beszélő nép megjelenésével a Kárpát-medencében. Ha 895-től, akkor azt fogja mondani, hogy a Kárpátoktól keletre, ha a 7. század végétől, akkor már gondolhat az Alföldön, sőt alighanem a Dunántúlon is továbbélő irániaktól (szarmaták/alánok) való átvételre. A következő fejezet adataiból erre az utóbbira lehet, sőt kell következtetnünk. Felmerülhet az iráni motívumnak türk népek közvetítésével való átvétele is (az avar korban továbbélő szarmatáktól/alánoktól), ennek kifejtése azonban most rendkívül bonyolítaná a kérdést, és mi nem is hiszünk benne. Fel kell hívnunk arra a figyelmet, hogy a kereszténység megismerésének és felvételének ideje 895 után nem az a korszak volt, amikor a magyarság keleti pogány hőseposzokat vehetett volna át bárkitől. Az átvételt célszerű tehát jóval korábbra keltezni. A következő fejezetekből reméljük kiderül, milyen közvetítésekre gondolhatunk.
