Századok – 1996
Tanulmányok - Makkay János: A sárkány meg a kincsek IV/733
A SÁRKÁNY MEG A KINCSEK 759 azt, hogy annak a VI. légiónak, amelyben a britanniai szarmata/alán lovasok harcoltak, a praefectusa egy bizonyos Lucius Artorius Castus volt, aki korábban Pannoniában szolgált. Nevéből, az Artorius-ból alakulhatott az először egy tisztséget, majd egy mondai királyt jelölő szó, az Artúr,178 Ehhez nincsen semmi hozzátenni való, sőt látni fogjuk, hogy egy másik, szintén Szent Lászlóhoz kapcsolódó fontos iráni eredetű elem megerősíti az elmondottakat. Előbb azonban röviden foglalkozni szeretnénk egy a Szent László-történethez kapcsolódó mai legenda keletkezésével is. Ez röviden a következőkben foglalható össze: a kutatók kivétel nélkül azzal magyarázzák a Szent László-legenda ábrázolásainak templomi elterjedését, hogy főleg a frissen megkeresztelkedett székelyekhez kötik a legenda átvételét, kialakítását, elteijesztését, fennmaradását, megfestését. Mivel pedig az immár hagyományos felfogás szerint a székelyek hajdanában még török nyelvű népek voltak, akiket (más, török etnikumokkal, pl. a besenyőkkel együtt) az Árpádok a gyepűk védelmére telepítettek vagy szorítottak ki, körben az országban a nyugati és délnyugati végektől Biharig és Abaújig, ez a feltevés könnyűszerrel magyarázhatná keleti török elemek (a pihenési jelenet szibériai, török-tatár párhuzamai!) átvételét. A freskók székelyföldi megjelenése csak akkor kezdődhetett el, amikor királyaink talán Szent Lászlótól kezdve a székelyek már keresztény elődeit a mai Szászföldre, majd a Székelyföldre telepítették volna. A gyepűn élő, határvédő, peremekre került székelyek tétele mint érv folyamatosan jelen van László könyvében is: László király a határőrvidékek szentje, tisztelete határvédő törzseinknél tömörödött, a legenda a határőrvidékek sajátos emlékeihez tartozik, és éppen a határvédő népek kereszténységre térítésével bukkan fel, a képek a középkori Magyarország határterületein vannak, bár színmagyar környezetben179 A tétel ingatagságát először is az mutatja, hogy Ocsa (!), Tereske, Nagyvárad, Karaszkó, Szalonna, Vizsoly,18 0 Kisvárda sohasem volt határőrvidék. Hiszen hogyan lehetett volna Kisvárda határőrvidék a 895-955 közötti nagyfejedelmi központban?! Nem volt soha határőrvidék Pápa, Napkor és Laskod sem, a legújabban felfedezett vagy kimutatott Szent László-freskók lelőhelyei.18 1 A megmaradt és az ismert, de elpusztult freskók elterjedési területe pedig tökéletesen kirajzolja a török hódoltság határait. A jelenetnek a Székelyföldön, a Szepességben és Gömörben való sűrű előfordulását tehát valami más körülménnyel kell magyarázni. Talán avval, hogy a zömmel kis templomokhoz tartozó elzárt falusi közösségek sajátos, hagyományőrző, „elmaradott" népművészetéről van szó. (A három terület egyébként a Kárpát-medence legelzártabb részei közé tartozik, ahol Árpád honfoglalói a 10. században nem is telepedtek meg.) Nagyvárad viszont, és névrokona, Kisvárda Szent László tiszteletének központja volt.18 2 Felmerül azonban egy sokkal általánosabb kérdés is, mégpedig az, hogy a székelység valóban a határőrvidékekre kiszorított, majd azok nyugati részéről keletre áttelepített, eredetileg nem magyar nyelvű nép lett volna? A székelység mint peremjelenség ósdi tételének megértéséhez idézni szeretnék Mályusz Elemér posztumusz megjelent zseniális munkájából: ,A francia nyelvatlasz eredményeiből... fontos következtetéseket találtam levonhatónak,... Nyelvészeink azt a megfigyelést, hogy a Székelyföldön és Göcsejben, tehát az ország keleti és nyugati szélén, de csak ott, sok azonos nyelvi és néprajzi jelenség talál-
