Századok – 1996

Történeti irodalom - Lewis Jane: Women in Britain since 1945. (Ism.: Pető Andrea) III/721

TÖRTÉNETI IRODALOM 723 „A megengedő pillanat" fejezetben a szerző az 1960-as években bekövetkezett házasodási és szexuális viselkedés forradalmi változását elemzi. A várakozásokkal ellentétben a házasságok száma jelentősen emelkedett, de a házasulók életkora csökkent. Történetileg elemzi, hogy ennyiben játszott szerepet a korai házasságkötésekben a terhesség és mi okozta a törvénytelen szüléseket azaz a házasság elmaradását terhesség esetén. A válási arány azonban a korábbiakhoz képest a II. világháború után a hatszorosára nőtt. A nők és a munka vizsgálatakor Jane Lewis figyelmeztet a női munkavállalás elemzésekor a kutatókra leselkedő csapdákra. A valóban nagyarányú női munkavállalás esetében feltétlenül figyelembe kell venni, hogy a munkavállalók nagy része részidős és, hogy nem minden pénzkeresettel járó munka szerepel a statisztikákbem. A női fizetett munka jellemzője, hogy a nők alacsony presztízsű, rosszul fizetett munkát végeznek. A szexuális szegregáció jelenségének elemzésekor Jane Lewis a szakirodalmat elemezve rámutat arra, hogy azok vagy kizárólag a nő szempontjából vizsgálják, hogy miért és milyen munkát vállalnak a nők, vagy kizárólag a férfi szempontjából elemzik, miért és hogyan diszkriminálják a férfi vezetők döntéseikben akarva-akaratlanul a nőket. Rendkívül kevés az olyan elemzés, még Nagy Britanniában is, mely a szexuális szegregációt, mint folyamatot vizsgálná a folyamat szereplőivel, mint a férfi, a nő, a szakszervezetek, az állam és a munkaadó viszonyában. Az otthon végzett fizetetlen munka esetében az 1945-ös esztendő nem sok változást hozott. A házimunka jellegzetessége, hogy kitölti a rendelkezésre álló időt, gépesítettség fokozásával ugyan szaktudás értéke csökken, de ugyanakkor a család nagysága is csökkent az idők folyamán. Mindezeket a jellegzetességeket figyelembe véve az 1974-es felmérés eredményei szerint a házimunkák háromnegyedét mégis kizárólag a nők végzik. Ha a férfi a családban az egyedüli kenyérkereső, akkor ez természetesen indokoltnak tűnik. A női felszabadítási mozgalom (Women's Liberation Movement) e téren is újdonságot hozott, hiszen a női kettős identitás: anya és munkavállaló egyidejűségének támogatásával új lehetőségeket nyitott meg. A női jólét és az állam viszonyának tárgyalásakor felhívja a figyelmet arra, hogy az 1945 utáni általános volt a politikusok körében az a téveszme, hogy a teljes foglalkoztatás célkitűzése és az emelkedő reálbérek automatikusan javítani fogják az állampolgárok jólétét. A törvényhozásban nem vették figyelembe a nők speciális szempontjait, így a brit jóléti állam alapjául szolgáló Beveridge-terv is a családot, mint hagyományos egységet tekinti alapul, nem veszi figyelembe a családon belüli különböző helyzeteket és abból fakadó rászorultságot. A világháború utáni jóléti politika fő jellegzetessége, hogy a nőket kizárólag a fizetetlen, házi munka elvégzésére tartják alkalmasnak és ha a feleség kap is fizetést, az csak másodlagos lehet a férj fizetéséhez képest, mind fontosságában, mind nagyságában. A jólétet segíteni hivatott szociálpolitika nem tudott kitörni a társadalmi egyenlőtlenségekből, sem magát azokat a struktúrákat sem tudta megváltoztatni, melyekből az egyenlőtlenségek fakadnak. Az állam közbejöttével a nők függése növekedett az állami juttatásoktól, egyidejűleg azonban a kenyérkereső férfiaktól való függésük csökkent. Az 1945 utáni évek jellemzője, hogy nők függősége az államtól folyamatosan nőtt, mind a szociálpolitikai juttatásoktól, mind az állam által biztosított eszközök révén a szexuális autonómia gyakorlásában. Jane Lewis elemzi a brit szociálpolitika főbb állomásait, rámutatva arra, hogy az állam szerepe a nők ellen elkövetett házasságon belüli erőszak esetében nem nőtt olyan gyorsan, mint ahogyan a riasztó statisztikai adatok indokolnák. Ezt a jelenséget a szakirodalomban „társadalmi patriarchátusnak" nevezik, és kutatások rámutatnak arra, hogy a házas anyák esetében közel sincs olyan erős társadalmi nyomás a munkavállalásra, mint hajadon anyák esetében. Az állami szociálpolitika az anyákat helyezi a középpontba, mint védendő csoportot és nem a nőket. A válási tárgyalásoknál is a bíróság esetében az a farizeus álláspont érvényesül, hogy mesterségesen egyenlően kezelik a férfiakat és a nőket, feltételezve, hogy egyenlő mértékben jutnak hozzá az anyagi forrásokhoz. A nőknek nincsenek érdekvédelmi szervezeteik, a szakszervezetek kifejezetten férfi szervezetek, ezzel is magyarázható, hogy a nők elsősorban az állami szociálpolitikától váiják sorsuk jobbra fordulását. Az egyenlőség felé ? teszi fel a kérdést a szerző az utolsó fejezetben a feminista mozgalom elemzésekor. Az 1960-as évek feministái felismerték, hogy a férfiakkal való egyenjogúság elérése illuzórikusnak tűnik, ezért bevezették a „társadalmi bér" fogalmát, mely a női fizetetlen, otthon végzett munkát van hivatva honorálni. Az esélyegyenlőségért folytatott harc állomásait, a törvényeket értékelve Jane Lewis rámutat arra, hogy noha az egyenlő szabadságért és jogokért folyó harc ugyan felerősíti a társadalmi nemek közötti különbséget, de más eszköz pillanatnyilag nem áll sem a törvényhozók, sem a feminista politikusok rendelkezésére, hogy módosítsák ezt a társadalmi egyenlőtlenséget.