Századok – 1996

Történeti irodalom - Studia z dziejów zydów w Polsce (Ism.: Tagányi Zoltán) III/696

TÖRTÉNETI IRODALOM 697 övezetben a zsidóknak katonai adókat kellett fizetniük, mert vallásuk miatt katonai szolgálatot nem teljesíthettek. Adókat fizettek kóser mészárszékeik után, és a városba való belépésért is adózniuk kellett. A cári hatalom igyekezett a hagyományos zsidó ruházat viselését korlátozni vagy tiltani. Helyzetükben 1861 után következtek be lényeges változások; olyan foglalkozások űzésére adhatták magukat, melyekből a korábbiakban ki voltak zárva. A porosz megszállási övezetben a rabbiktól a bíráskodás jogát megvonták, a kiátkozás („cherem") szankciójának alkalmazásától is tiltották őket, és csak imaházaik felett őrködhettek. A galíciai területeken elsősorban gettókban élhettek a zsidók és csak a vagyonosabbak rendelkezhettek szavazati joggal. A vizsgált korszak a különböző zsidó mozgalmak kialakulása szempontjából fontos és jelentós. Ekkor tűnik fel az ortodox zsidó hagyományokat jobban tisztelő „chasid" mozgalom, melyet Izrael ben Elzier, másként Bal-Semtov (Best) (1700-1960) alapított. Ebben a korszakban a chasidistákkal szemben álltak a szintén a Talmud alapján álló „misnagdam"-ok, jiddisül: „mitnadim", mely inkább mérsékelt mozgalom volt, a Talmud alapián álltak, de nem ragaszkodtak annyira rabbijukhoz. E mozgalom egyben a németes és így germanizált zsidóság mozgalma volt. Ebben a korszakban született meg a zsidó modernizmus, a „haskala" mozgalma is, mely a teljes asszimiláció álláspontján állt és azt hirdette, hogy az utcán légy polgár, otthon pedig zsidó. Külön fejezetet képez a II. Lengyel Köztársaság, a két világháború közötti korszak zsidó története. 1931-ben Lengyelország népességének 9,8%-a volt zsidó és 24 százalékuk lengyelnek vallotta magát Rafael Zebrowski tanulmánya szerint. 1931-ben a zsidó népesség 76,4%-a városokban lakott. E korszakban általában a kézművesek 50%-a zsidó volt. A 10 főt foglalkoztató üzemeknek mindössze 2,3%-a volt zsidó kézen: ekkor a zsidók elsősorban nagyiparosok, gyárosok. Ekkor a zsidók 80%-a jiddisül beszélt és mindössze 8 százalékuk használta a héber nyelvet. Egy korabeli jelenség: a zsidó mezőváros, a „stetl", mely elsősorban kirakodó vásárhely volt, ahol zsidó kézművesek is dolgoztak és tevékenykedtek. Ezen „stetl"-ekben megtalálhatjuk a zsidók imaházait, temetőit, iskoláikat és kóser mészárszékeiket: ilyenek voltak „faluközösségeik" vagyis lengyelül „gmina"-ik. A két világháború közötti korszakban szerveződött meg a lengyel egyesített cionista mozgalom. Pilsudski korszaka után — mint Jerzy Tomaszewski tanulmányában olvashatjuk —, a zsidókat korlátozó első rendelkezések is megszülettek 1939-ig, vagyis a második világháború kitörésének idejéig. Alkotmányos úton tiltották a sakterolást, a kóser mészárszékeket, azonban ez a rendelkezés nem csak a zsidókat sújtotta ekkor, hanem a köztársaság területén még ekkor is élő mohamedán karaimokat is. A további tanulmányok sorában Stanislaw Krajwski a judaizmus egyes alapvető elemeit mutatja be. A tóratekercs szakrális fontosságán túl a „micv^"-féle jótevést hangsúlyozza. A zsidó közösség élén a rabbi áll és kezében van a „chalacha" joga, a bíráskodás és a vallási tanok értelmezésének, magyarázatának joga. Daniel Grinberg a zsidók törzsi megoszlásaival foglalkozik. így adottak voltak az elnémetesedett zsidók, akiknél elmaradottabbak voltak a lengyel zsidók. Említi a zsidóság egyes válfajait a lengyel területeken. A szefárd októl megkülönbözteti az askenázi zsidókat. A szefárdok elsősorban a mediterrán térségből, Spanyolország területéről vándoroltak be és több arab vonást és jegyet őriztek meg. Ezzel szemben az askenázi zsidók héberül beszéltek és sokkal intellektuálisabb ak voltak, mint a szefárdok. Bozena Umninska a hagyományos zsidó jog alapján a zsidó nők és asszonyok jogi helyzetét mutatja be. A zsidó társadalom alapvetően patriarchális jellegű és a családon belül a „micv^"-t, a jócselekedetet az utódok nemzése jelentette. A zsidók a 9. századig poligámiában éltek, azonban későbbi egyházi beavatkozásra tiltották a többnejűséget, elsősorban az askenázi zsidók esetében, amíg viszont a szefárdoknál az arab hatások eredményeként a poligámia sokkal tovább volt érvényben és gyakorlatban. A zsidók szerint a házasság a nemi kapcsolat létesítésével kezdődik és ez lehet nemi erőszak is, de ezen aktus után az ifjú legénynek ki kellett fizetnie a lány szüleinek a menyasszonyi váltságpénzt. A lányokat 13. a fiúkat a 18. évüktől kezdődően tekintették nemileg érettnek. A nemek közötti szeparatizmus ugyancsak erős volt a zsidóság köreiben. A kereszténységhez hasonlóan a nemi élet elsőrangú célja az utódok nemzése, és így a maszturbációt erősen tiltották. A hagyományos jog szerint az asszonyokat erősen sújtotta a „nidda", a havi vérzés időszaka, amikor is velük semmiféle kapcsolatot nem lehetett fenntartani és a közösségi társas életből is ki voltak zárva, tiltva. A válás a férfi előjoga volt és ezt csak ó kezdeményezhette. A zsidó eljegyzés szerint a férfi a „ketuba"-t, a házassági szerződést átnyújtotta a menyasszonynak, amibe bele volt foglalva a „get". Ez azt a vagyont jelentette, melyet az ifjú az asszonynak biztosított, melyből az asszony, ha tőle férje elvált, fenntarthatta magát, vagy ismételten házassági kötelékre léphetett. A régi zsidó jog szerint a férj szabadon létesíthetett nemi viszonyt házasságán kívül. Ha