Századok – 1996
Dokumentumok - Sipos Péter: Heszlényi József feljegyzései a magyar katonai felsővezetésről az 1930-as évek második felében III/677
HESZLÉNYI JÓZSEF FELJEGYZÉSEI... 691 Összesen 9 vezető, de 11 változás. Sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy a 2 1/2 év alatt egyetlen egyszer sem volt úgy, hogy a 3 vezető őszintén, egyetértőleg együttműködött volna. Amint le is írtam, legalább kettő közülük egymás ellen dolgozott. Egyénenként mindegyik kiváló ember volt, de talán jobban haladhatott volna honvédségünk fejlesztése, ha egyik-másik kevésbé kiváló lett volna, de őszintén, önzetlenül együttműködtek volna, csupán a nagy célt, a honvédség kifejlesztését, szem előtt tartva. II. 1939. Kassa, 1939. okt. 2-án 1939. jan. 15-én búcsúztam Budapestről. A Hfp. úr és a HM úr igen szívélyesen búcsúztattak, a Vkf. úr is megfelelő módon. Budapesten szolgáltam tulajdonképpen 1912 óta (persze leszámítva a háborút és 1 évi bécsi vezénylést). Egyúttal búcsút mondtam a vezérkari szolgálatnak is. 1921-től 1939-ig voltam a vezérkari testületnek tagja. Végre, magasabb parancsnokká való kinevezésemmel 27 1/2 évi szolgálat után, elérkezett az ideje annak, hogy magam parancsnokoljak. Február l-jén vonultam be Kassára, a VIII. hadtesthez, mint a 23. h. gyalogdandár parancsnoka. Hadtestparancsnok vitéz Szombathelyi Ferenc tábornok, kiváló, vezetésre hivatott katona. Elődöm volt a Hfp. szárnysegédi helyen. Ismerős helyre jöttem, mert 1911-ben itt kezdtem katonai pályafutásomat, mint újonnan felavatott tüzérhadnagy. A tél folyamán a magyar és a szlovák kormány közt tárgyalások folytak a határkiigazítás ügyében. Jászó és környéke, tekintélyes terület, kb. 50 km2 , márc. 14.én visszakerült. A katonai felszabadítást a hadtest pk. rendeletére, én vezettem. Közben Németország meglepetésszerűen megszállta Cseh- és Morvaországot, — Magyarország pedig — a németekkel egyetértésben — felszabadította Ruszinszkót (Kárpátalját). Ezzel közös magyar-lengyel határ jött létre. Az országban nagy volt a lelkesedés és nagyban ünnepelték a magyar-lengyel barátságot. Igen kevesen tudták (bár itt-ott beszéltek róla), hogy a lengyelek maguk akarták megszállni Kárpátalját és egy részét Romániának ígérték oda. A magyarok üdvözlésére a határon megjelent dísz-század nem volt egyéb, mint egy lengyel menetoszlop elővédje.* Kárpátalja sima elfoglalása elsősorban Szombathelyi tábornok hadtestparancsnok érdeme, aki késedelem nélkül, előrehajtotta csapatait a határig. Amíg a VIII. hdt. zöme Kárpátalját szabadította fel, az én dandárom, mely márc. 13-i kezdettel ugyancsak mozgósítva lett, visszamaradt Kassa védelmére. A dandáromnak kiutalt harcsáv kb. 100 km határt foglalt magában. A dandár zömét Kassa körül vontam össze. Összeütközés nem volt, itt-ott egy kis lövöldözés a határon. Egyébként az időt fokozott kiképzéssel töltjük. Reményünk, hogy mi is előremegyünk Sáros és Szepes felszabadítására, nem válik valóra. Április közepén kihallgatásra lettem rendelve az Államfőhöz, hogy dandárparancsnokká történt kinevezésemet jelentsem. Ez a 3-ik kihallgatásom volt (1. * Ezt később a Vkf-től hallottam.