Századok – 1996
Tanulmányok - Gyarmati György: Harc a közigazgatás birtoklásáért. A koalíción belüli pártküzdelmek az 1946. évi hatalmi dualizmus időszakában III/497
516 GYARMATI GYÖRGY létszám — jó részük vélhetően még hadifogságban volt. Ennek 30 ezres nagyságrendjét az „új" rendőrségnek ugyanilyen mértékű 1945-ös felduzzasztása ellentételezte a közszolgálat apparátusában. Az adatok egyúttal a más megközelítésben „levezetett" és valószínűsített hiánylistát is visszaigazolják. Az 1944. évi közalkalmazotti létszámhoz viszonyítva kereken 27 ezer fővel kevesebb az 1945. évi zárószám, ami a háborús összeomlás előtti maximum 82,7 százaléka. Ez ugyan továbbra is apasztást igénylő megterhelést jelentett az államháztartás számára, de korántsem a megokolására felhozott korabeli politikai számmisztika alapján. Összegzésül az valószínűsíthető, hogy a közalkalmazotti kontraszelekciónak a választásokat követő ismételt felmerülésekor az állásban levő alkalmazottak legalább 25 százaléka már „új" káder volt. A politikailag számontartott ún. „vezető pozíciók" többségét a miniszteriális főhatóságoknál, ügyosztályvezető-helyettesi, csoportvezetői szintig levív.:, az önkormányzatoknál a jegyzőkig bezárólag — bár itt még „csak" 57 százalékos arányban — a koalícióba tömörült pártok delegáltjai birtokolták. Mindezt azért is kellett előre bocsátanom, mert még csak ezután következett az alkalmazotti létszám ugrásszerű „megsokszorozódása". Mármint a rákövetkező heteknek, hónapoknak а В-listát igazolni igyekvő szónoklataiban, publicisztikájában. A választások mérlegét megvonó 1945. november 22-i központi vezetőségi ülésen, illetve az MKP parlamenti frakciójának 1946. január 23-i értekezletén még Rákosi Mátyás is az eddig idézett nagyságrendet emlegette, miszerint, „ötven százalékkal több az állami tisztviselők száma, mint 1938-ban."72 Mindehhez képest, a „reakció elleni fokozottabb küzdelem" céljából kezdeményezett tömegmegmozdulások nyitányaként, 1946 februárjában a budapesti Sportcsarnokba verbuvált politikai nagygyűlésen Rákosi már négyszázezer állami tisztviselőről beszélt. A pártfőtitkár által megadott új „irányszámot" az MKP lapja sietett tételes bontásban is közölni, adatait viszont leginkább az a törekvés jellemezte, hogy végöszszegében lehetőleg egyezzen azzal, így belső részadataiban egyszerűen „válogatott" az állami köztisztviselők, az önkormányzati közalkalmazottak és a közüzemi dolgozók között.7 3 Még szerencse, mármint a Szabad Nép „szerencséje", hogy amikor Rákosi két hónap elteltével, 1946. május 9-én, újra megduplázta addigi számait; „nagyon fontos, hogy augusztusban vagy szeptemberben ne legyen már a nyakunkon az a nyolc-kilencszázezer főnyi állami tisztviselő" (sic!) — ezt nem nyilvános nagygyűlésen tette, csak a párt központi vezetőségi ülésén, így nem kellett újabb korrekciós összeállítást közölni sajtójukban.7 4 Tény, hogy részben az 1938-1941 közt elért területgyarapodásokkal megnagyobbodott, valamint az állami felügyelet háború alatti megnövekedése következtében duplájára duzzasztott háborús adminisztráció nem csupán fölössé vált a „trianoni" határok közé visszarendelt Magyarországon, hanem az ország korabeli lepusztult állapotában tarthatatlan terhet jelentett a költségvetés számára. Ezt az aspektust a kisgazdapárt is magáévá tette, amint az Tildy Zoltán köztársasági elnökké választását követően a miniszterelnöki poszton őt váltó Nagy Ferenc kormányprogramjának az előterjesztésében is olvasható: „A háborút vesztett és gazdaságilag tönkrejutott magyar állam ma sokkal több alkalmazottat foglalkoztat, mint a háború előtt. Nyilvánvaló, hogy ezt az állapotot fenntartani képtelen. így
