Századok – 1996
Folyóiratszemle - Marrus Michael R.: Megjegyzések a Holocaust történeti irodalmáról II/494
496 FOLYÓIRATSZEMLE mus ügyének az 1930-as évek elején. Mások inkább közömbösségről beszélnek, mint például a vichy-i Franciaország esetében. Az addig elhanyagolt témákról — a félzsidókról, a nőkről, a cigányok üldözéséről, a lebcnsborn-programról, mellyel a ,jó fcyhoz" tartozó gyermekeket akarták a Birodalom számára megmenteni, stb. — szóló értekezések kiemelik: a nácik egy teljesen új társadalmi rendet próbáltak létrehozni Európában, s ennek során az Endlösungta emlékeztető megszállottsággal és kegyetlenséggel jártak el másokkal szemben is. Heinrich Himmler tervei szerint több, mint 30 millió embert telepítettek volna át Kelet-Európába a megfelelő faji határok kialakítása érdekében (Generalplan Ost). A faji gyűlölet munkálkodott a németekben akkor is, amikor az 5,7 millió szovjet hadifogolyból 3,3 milliót meggyilkoltak; Ulrich Herberg hasonlóan embertelen, kegyetlen bánásmódot mutat ki a vendégmunkásokkal szemben is. A totalitarianizmus, mint a Holocaust szellemi háttere, ugyancsak támadások kereszttüzébe került. Edward Peterson, Martin Broszat, Hans Mommsen és mások lényeges különbségeket mutattak ki a náci és a szovjet rendszer között; több tanulmányban elemezték Hitler vezetését, a Harmadik Birodalom bürokráciáját és a náci uralmi technikát, s arra a megállapításra jutottak, hogy azok sok szempontból nem illenek a totalitarianizmus modelljébe. A különböző kisebb régiókról írt monográfiák ugyancsak megkérdőjelezték a szóbanforgó megközelítés egységesítő tendenciáját és úgy találták: az ideológia gyakran csekély szerepet játszott a Holocaustban. Christopher Browning a német külügyminisztérium és a „végső megoldás" kapcsolatáról írt munkájában kimutatta: a hivatalnokok nagy része karriervágyból és konformizmusból működött elsősorban közre a zsidóüldözésekben, sőt Browning hasonló indokokat talált egy Ordnungspolizei-egységnél is: a döntően hamburgi munkásokból verbuvált különleges alakulat 210 tagjával készült interjúk azt tanúsítják, hogy a tömeges deportálásokat és kivégzéseket végrehajtó alakulatot nem az antiszemitizmus motiválta leginkább, hanem olyan meggondolások, mint például a frontvonaltól való távolmaradás. Robert Gellately még meglepőbb megállapításra jutott: a rettegett német titkosrendőrségről írt tanulmányában kimutatta: a Gestapo távolról sem volt olyan hatékony, mint ahogyan azt a korabeliek hitték; különösen vidéken volt gyenge a szervezet. Ami pedig a tagságát illeti, számos a császári, vagy weimari Németországtól „örökölt" rendőr, valamint besorozott ember szolgált a Gestapóban, akikből gyakran hiányzott az ideológiai lelkesedés. A Holocaust és a modernizmus kapcsolatáról Henry Ashley Turner megjegyzi, hogy a nácik menekülni akartak a modern ipari társadalomból, mégpedig vissza a múltba; szavaival élve „utópisztikus modernség-ellenesség" jellemezte őket. Eberhard Jáckel szerint a nácikat a modern társadalmak három lényeges jellemzője elleni szembefordulás jellemezte: elutasították az internacionalizmust, a demokráciát és a pacifizmust. A Kelet-Európáról írt monográfiák kimutatták, hogy a Holocaust a németség lakóhelyének 500 kilométerrel keletre való kitolása részét alkotta: a németek meg akarták „tisztítani" ezt a területet a jövőbeli német telepesek számára, míg Götz Aly és Susanna Heim az „új európai rend" érdekében hozott intézkedésnek értelmezte a Holocaustot. Milyen következtetéseket lehet a fentiekből levonni? Michael R. Marrus szerint a „sündisznók" és a „rókák" közötti vita valójában a történetírásban folyamatosan végbemenő értékelés-újraértékelés, amelynek a jelentése a Holocaustot illetően az, hogy a 20. század ezen szörnyű jelenségét immár nemcsak a zsidókat, vagy a zsidókat és a németeket érintő kérdésként kezeli a történetírás, hanem korunk történelmének szerves részeként, amely megközelítésnek — a gyakran felhangzó kritika ellenére — nincs igazi alternatívája. The Journal of Modern History, Vol. 66. No.l <Mar-ch 1994), pp. 92-116. Ma. T. (A folyóiratszemlét összeállította: Kurunczi Jenő (K.J.) és Magyarics Tamás (Ma.T.).