Századok – 1996

Folyóiratszemle - Horne John és Kramer Alan: „Német atrocitások” és francia–német vélemények 1914-ben a német katonák naplói alapján II/478

478 FOLYÓIRATSZEMLE cseréjére az orosz-japán háború után kötelezettséget vállaltak. Az 5. táblázat összorosz, tartományi és helyi szinten és a hét kiadási tétel szerint összegzi az állami kifizetéseket, míg a 6. alapján képet kaphatunk a kardinális gazdasági változások tendenciájáról %-ban kifejezve. Rowney megállapítja, hogy a 29 év alatt az adminisztratív és a védelmi kiadások (az egész összeg kb. 25%-ával) megőrizték pozíciójukat. Ezen állami és „polgári" ténykedés, ami kapcsolódott a szociális infrastruktúrába tett beruházásokkal, átlagban megkétszereződött és különösen 1905 után nőtt. Gregory adataiból az is kitúnik, hogy az egész összegből a legtöbbet a vidéki adminisztrációra és nem a központi kormányzatra fordították. Ami Gerschenkron 1905 utáni „éles állami gazdaságpolitikai fordulatát" illeti, Rowney úgy látja, hogy a fenti tények nem azt tükrözik, hogy a kormány feladta korábbi iparosítási politikáját. A szerző összegzően megállapítja, hogy az orosz állam gazdasági szerepe az első világháború előtt lényegesen nőtt. Nemcsak a katonai kiadások, de a szociális szféra költségei is növekedtek. Míg 1885-ben a „tiszta" állami funkcióra a büdzsé 1/3-át költötték, addig 1913-ban már kb. 49%-át. Különösen emelkedtek a kormányzósági és helyi közigazgatási kiadások. A hagyományos funkciók mellett újak (pl. az irányítók képzése, a termelési ügyvitel, a modern szolgáltatások) jelentek meg. Mann elméletének megfelelően megfigyelhető az intézmények számának és pl. az anyagi infrastruktúra feletti hatáskörének bővülése. Rowney azonban megjegyzi, hogy a 19. századi „miniszteriális imperializmus" különbözött a szovjet szervek 1930-as évekbeli növekedésétől, ami az orosz bürokrácia alapvető változásaival (ami tehát nem 1861 után és nem is 1917 és 1921 között történt) járt együtt. írása végén a szerző összefoglalja az orosz államfejlődés önállóságára és függőségére vonatkozó nézeteit. Szerinte az állam gazdasági szerepét nagyban determinálták a bürokratikus szükségszerűségek. A modernizációra (Mann és North paradigmái szerint) a legjobb választ „az állam autonóm önérdekében" találjuk meg. A bürokrácia szakmai előmenetel: és javadalmazási érdekekből csak támogathatta az állam iparosítási pozícióinak erősítését. Gerschenkronnak főleg az a kitétele szorul korrekcióra, hogy az állami politika akkor váltott ellentétes irányba, amikor az ipari magánvállalkozás fellendült. Fontos, amit Rowney P Kennedynek a fogyasztási és katonai kiadások arányai és a nagyhatalmi státusz kapcsolatáról vallott nézeteiről ír. Kennedy szerint ugyanis a két költségvetési tétel közti egyensúly megbomlása státuszvesztéshez vezet. Rowney viszont rámutat, hogy Oroszország pontosan addig maradt kitüntetett státuszú hatalom, amíg a büdzsé fenti két területe közül a katonai kiadások túlsúlya érvényesült és ez ennél az országnál hosszú múltra nyúlt vissza. Lényeges az is, hogy az állam elősegítette, de hasznot is húzott az ipari növekedésből. Otyecsesztvennaja Isztorija, 1995. 1. 119-134. K. J. John Home és Alan Kramer: „NÉMET ATROCITÁSOK" ÉS FRANCIA-NÉMET VÉLEMÉNYEK 1914-BEN, A NÉMET KATONÁK NAPLÓI ALAPJÁN A dublini Trinity College történészeinek célkitűzése kettős: egyrészt szeretnék elkerülni a propagandán és a kölcsönösen egymást vádoló magatartáson alapuló megközelítést, másrészt pedig megpróbálják tisztázni: mi történt valójában az I. világháború kezdetén a belgiumi és a franciaországi frontokon és megpróbálnak magyarázatot találni arra, hogy a két fél — a szövetségesek és a németek — miért értékelték különbözőképpen az eseményeket. John Horné és Alan Kramer a bevezetőben megállapítja: a német világháborús atrocitásokról szóló híreket az angolnyelvű világ és — természetesen — Németország háborús propagandának fogta fel eddig. Az atrocitásokról, meglepő módon, először Németországban esett szó a belgiumi civil ellenállók, a franc-tireur-ök kapcsán, akik az előrenyomuló német katonák, valamint egyes kitelepítettek ellen „orvtámadásokat" hajtottak végre. Az ellenintézkedések brutális jellegéről már 1914. augusztus 28-án hivatalos vizsgálat kezdődött Belgiumban; a franciák 1£'15 januárjában adtak ki jelentést az eseményekről, míg a brit Bryce-bizottság jelentése 1915 májusában látott napvilágot. A különböző jelentések lényege az volt, hogy mindkét oldalon értelmiségiek kapcsolódtak be a vitába, akik közül a tanulmány szerzőpárosa elsősorban a francia filológus ép egyetemi professzor, Joseph Bédier munkásságával foglalkozik. Bédier két pamfletet is kiadott 1915-ben, melyekben a halott német katonáknál talált feljegyezek segítségével állított ki „vádiratot" a n met hadsereg ellen.