Századok – 1996

Történeti irodalom - Zsidók Oroszországban 1900–1929 (Ism.: Erényi Tibor) II/455

TÖRTÉNETI IRODALOM 455 1874-ben az elsőfokú bíróságok fogházainak és börtöneinek viszonyait rendező rendelet is elkészült. A közigazgatás és bíráskodás elválasztása után lehetővé vált a börtönügy országos irányításának egységesítése, az igazságügyi tárca e feladatok egyedüli felelőse lett. A kormányzattörténet számára is érdekes adalékot kínál a könyvnek a minisztériumi szervezet büntetésvégrehajtással kapcsolatos átalakítása eredeti forrásokkal hitelesített alfejezete. A büntető anyagi jog 1878-as kodifikációja után újra felmerült az átfogó büntetőeljárási törvény meghozatalának igénye és ezzel egy időben időszerűvé vált a börtönrendszer radikális átalakítása. A századfordulóhoz közel új elméletek jelentek meg és a Tisza Kálmán-i mozdulatlanság után aktivizálódott az igazságügyi kormányzat is. A kései dualizmus és a 20. század szabadságelvonó büntetéseinek a recenzált könyvhöz hasonlóan alapos, a nemzetközi tendenciákra is kitekintő feldolgozását a jogtörténeti szakma szintén Mezey Barnától várja. Stipta István ZSIDÓK OROSZORSZÁGBAN 1900-1929 (Felelős szerk.: Krausz Tamás) Magyar Russzisztikai Intézet, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Bp. 1995. 200 о. Russzisztikai Könyvek 1. A kötetben foglalt tanulmányokat a szerkesztő és a téma szintén ismert szakértője, Sz. Bíró Zoltán kivételével fiatal kutatók írták. A nem túlságosan testes kötet valószínűleg széleskörű érdeklődésre tart számot. Ismeretes, hogy a zsidók történetével foglalkozó irodalom valóságos reneszánszának vagyunk tanúi. A „létező szocializmus" egykori országaiban a téma — ha nem is számított tabunak, Magyarországon főleg nem — különböző okokból nem volt „támogatott". A vezetés többnyire valamiféle szeparatizmust látott a zsidók (lehet mondani: a zsidóság) történetének bemutatásában. Ráadásul — tekintettel az Egyesült Államok-beli zsidó közösség valóban jelentős politikai befolyására —„fellazító" törekvéseket, szovjetellenes szándékokat vélt még a valóban tudományos publikációkban is felfedezni. Mindehhez hozzájárult Izrael és a „szocialista országok" elmérgesedő viszonya, a cionizmus enyhén szólva elfogult megítélése és még számos más tényező is. Napjainkban a helyzet természetesen megváltozott. A Holocaust 50. évfordulója kapcsán szinte tömegével jelentek meg világszerte (így nálunk is) különböző kiadványok. Az érdeklődést fokozta, hogy általában a kisebbségi és etnikai problémák — éppen a változások nyomán — előtérbe kerültek; ugyanígy az „identitáskeresés" is. Mindehhez hozzájárult, hogy a figyelem — érthető módon — a korábbiaknál jóval erőteljesebben kiterjedt a társadalmi és politikai morál ugyancsak bonyolult kérdéseire. Természetesnek tekinthető, hogy számos történeti munkában szinte domináltak az etikai szempontok. Ez azonban esetenként együtt járt más tényezők háttérbe szorulásával. Vázolt álláspontunkból kiindulva egyetértünk Krausz Tamás megállapításaival. „Az újkeletű leegyszerűsítések, amelyek nagy előszeretettel cserélik fel az okot az okozattal, az antiszemitizmust "misztikus« jelenségként tüntetik fel, amennyiben szubjektív, politikai jellegű forrásairól értekeznek, s nem látják vagy nem láttatják az antiszemitizmus objektív gazdasági-társadalmi hátterét, mozgatóit." Félreértés ne essék: nem a „megértés és megbocsátás" kérdéséről van itt szó, hanem a valóban sokoldalú történeti elemzés szükségességéről. Véleményünk szerint az Oroszország történetével foglalkozó történetírásnak is vannak időszerű, napjaink politikai kondícióival kapcsolatos nehézségei. Mondanunk sem kell, hogy az említett témának is hatalmas nemzetközi és jelentős hazai irodalma van. Bizonyos — főleg a történeti publicisztikával és a közgondolkodással kapcsolatos — torzulások azonban nem voltak elkerülhetőek. Érzékelhettük az orosz történelem pozitív vonásainak szinte abszurd túldimenzionálását, amely arra a tényre vezethető vissza, hogy Sztálin — a világforradalmi remények elenyészése után — az orosz történelmet legitimációs eszközként használta fel. Erre olyan nehéz történelmi időszakban, mint a második világháború periódusa, szinte rá is kényszerült. Napjainkban viszont nem ritkán találkozunk olyan vélekedésekkel, hogy a Szovjetunió után magának Oroszországnak is kívánatos lenne a felbomlása; hiszen az is a „gonosz birodalma" volt és az is maradt. (?) Alkotóelemeiből nyilván csupa liberális-demokratikus ország jönne létre, biztosítva a konfliktusmentes „egypólusú" világrendet. Ezzel szemben jelenik meg az apokaliptikus Oroszország víziója. Ez az