Századok – 1996
Közlemények - Tokody Gyula: Magyarország integritása és a német diplomácia 1918/19-ben II/383
40G TOKODY GYULA jelezze az antant erőfeszítéseit egy olyan „szláv gyűrű" kialakítására, amely kelet-, délkelet felől izolálja a weimari köztársaságot. A nemzetközi elszigetelődés erősödése vagy gyengülése volt az az alapszempont, amelyből kiindulva ítélte meg a német diplomácia a többi korabeli tervet, illetve törekvést, s egyáltalán a délkelet-európai térség országainak egymáshoz való közeledését vagy ellentéteinek elmélyülését is. Ezért fogadta gyanakvással az Ausztria és Csehszlovákia együttműködésére irányuló kísérleteket, pedig ezek kifejezetten a Habsburg-ház restaurálásának megakadályozására irányultak. Az esetleges együttműködés azonban gyengítette volna Német-Ausztriában az Anschluss-irányzatot, s növelte volna az egyértelműen franciabarát Csehszlovákia befolyását a térségben. Nyugat-Magyarország hovatartozásának kérdését, amely körül a Magyarország és Ausztria közötti vita 1919 második felében egyre élesebbé vált, ugyanebben az összefüggésben mérlegelte a német diplomácia. Az Anschluss lehetőségét figyelembe véve, Németország kész lett volna támogatni Nyugat-Magyarország Ausztriához kerülését, de amikor felmerült e terület cseh csapatok általi megszállása, a budapesti főkonzul azt sugalmazta Berlinnek, hogy ne zárkózzék el a kérdés népszavazás útján történő rendezésétől. A cseh akció ugyanis „létrehozná a tervezett korridort Csehszlovákia és Jugoszlávia között, és lényegesen megkönynyítené Németország elzárását délkelet felé, amelyet az antant oly élénken szorgalmaz".3 6 A német diplomácia felfigyelt a lengyel-magyar közeledés lehetőségére is. Annál is inkább, mert jez érintette a német-lengyel és német-magyar kapcsolatokat, s szintén befolyásolhatta Németország nemzetközi helyzetét. Bár a felmerült magyar-lengyel együttműködés tulajdonképpen Csehszlovákia ellen irányult volna — miként a kérdés német elemzésében olvashatjuk —, mégis azzal a veszéllyel járna, hogy „bevonhatják Magyarországot abba a tervbe, amely Németország kelet felé történő elszigetelésére irányul..."37 A magyar területi integritás kérdése a román megszállás következtében elvesztette eredeti értelmét, hiszen egy ideig a magyar államiság fennmaradása is bizonytalanná vált. A románok kivonulását és Horthy Miklós „nemzeti hadseregének" 1919. november 16-i budapesti bevonulását követően azonban ismét változott a helyzet: az integritás követelése lekerült ugyan a napirendről, de egyre nyíltabbá és hangosabbá vált a területi revízió követelése. Párizsban nem döntöttek még véglegesen Magyarország sorsáról, a németek mégis meg voltak győződve arról, hogy követeléseik merev elutasítása esetén „a magyarok arra fognak törekedni, hogy a leválasztott országrészeket visszanyerjék". A magyarok — német jelentés szerint — felszították az irredenta hangulatot, amely Horthy budapesti bevonulása során is megfigyelhető volt, sőt „már szövetségeseket is keresnek háborús bonyodalmak esetére. Lengyelországra számítanak Csehszlovákia ellen, Szerbiára és esetleg Bulgáriára Románia ellen, és azt remélik, hogy Horvátországot Olaszország támogatásával, amelyhez az előbbi hidat képezne, békésen leválasztják Jugoszláviától. El vannak tökélve arra is, hogy Nyugat-Magyarországot nem ürítik ki".3 8
