Századok – 1996

Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273

A BRIT KÜLPOLITIKA ÉS A „MAGYAR KÉRDÉS" 1914-1946 3 317 nagyjából kiegyenlítődnének a határvonal mindkét oldalán, körülbelül háromnegyed milliós szinten." (Vó. 9. sz. térképvázlat.) Tekintettel arra, hogy a román és a magyar lakosság között ésszerű és egyben etnikailag is korrekt választóvonalat nem lehetett megállapítani, a bizottság elképzelhetőnek tartotta Erdély olyan „teljesen független ütközőállamként" való megszervezését is, amely szervezetileg egyik konföderációhoz sem tartozott volna, hanem szükség esetén a helyi igényeknek megfelelően alakíthatott volna ki kapcsolatokat az északi vagy a déli konföderációval, vagy akár mindkettővel. Erre az esetre Erdély nyelvi-etnikai kantonokra osztását, sőt — olykor a legkisebb közigazgatási egységekig lenyúló keveredés miatt — a területi autonómiák rendszerének kombinálását javasolták a személyi elvű kulturális autonómia bevezetésével. Az oxfordi békeelőkészítő bizottság természetesen pontosan tudta, hogy Közép- és Kelet-Európában a legkörültekintőbb határmegvonás és az ezt kiegészítő lakosságcserék után is maradni fognak kisebbségek. Az etnikailag motivált államközi és államon belüli feszültségek (meg)oldásának harmadik lehetséges eszközeként ezért a kisebbségvédelemre is figyelmet fordítottak. Eltérően azonban a két világháború közötti rendszertől, ennek felügyeleti jogát nem egy nemzetközi szervezetre, hanem a konföderációk legfelsőbb szintű irányító szervei között helyet kapó kisebbségi bizottságokra kívánták ruházni.13

0 Az oxfordi szakértői bizottság Magyarországgal kapcsolatos méltányos és jóindulatú javaslatai, melyek 1942 őszére kristályosodtak ki, a Foreign Office 1938-40-es belső állásfoglalásaira emlékeztettek. Kiáltó ellentétben álltak azonban azzal az 1941 óta hangoztatott irányelvvel, mely szerint mindaddig, amíg Magyarország nem fordul szembe a tengelyhatalmakkal, sem kíméletre, sem jóindulatra nem számíthat. Az 1942-43-as magyar béketapogatózásokra adandó válasz kidolgozásával is összefüggésben ez a pillanatnyi politika és hosszú távú tervezés, illetve propaganda és belső álláspont közötti különbség 1943 elejére csökkent. A területileg felelős államtitkár-helyettes (Orme Sargent), a Közép-Európa Osztály űj vezetője (Frank К Roberts) és a Foreign Office illetékes beosztott munkatársai február 24-én úgy határoztak, hogy a brit politika és propaganda Magyarországgal szembeni merev álláspontja sem nem indokolt, sem nem célszerű. Nem indokolt, hiszen — állapították meg — „Magyarországnak minden délkelet-európai csatlósnál nagyobb mértékben sikerült függetlenségét megőriznie". S nem is célszerű, hiszen a merev elzárkózás politikája egyáltalán nem segíti a magyarországi angolbarát körök befolyásának növekedését, s ezen keresztül a tengelytől való távolodás esélyeit. Ezért úgy döntöttek, hogy az addigi rideg elutasítás helyett a továbbiakban arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy „Magyarországot, bár jóvátétellel tartozik szövetségeseinknek, nem kívánjuk megcsonkítani és nem akarjuk kormánya ostobaságai miatt az egész magyar népet büntetni". A brit politika és propaganda fentiek szerinti módosításáról — kérve állásfoglalásukat — 1943. március 10-én Anthony Eden Washingtont és Moszkvát egyaránt értesítette.131 Az Egyesült Államok nemcsak a Magyarországgal szembeni háborús politika, hanem a háború utáni rendezés alapelveivel is messzemenően egyetértett. A