Századok – 1996
Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273
A BRIT KÜLPOLITIKA ÉS A „MAGYAR KÉRDÉS" 1914-1946 3 311 dék tátongott - a magyar revízióval kapcsolatban fennálló kétségtelen brit rokonszenv ellenére.11 7 A Romániát erősítő és Magyarországot visszatartani igyekvő brit politika 1940. június végéig tartott. Ekkor — mint ismeretes — a Szovjetunió Besszarábia átadására kényszerítette Romániát, amely erre úgy reagált, hogy felmondta a brit és a francia garanciát, s Magyarországgal szemben a továbbiakban Németországtól remélt és kért oltalmat. Ez a hirtelen külpolitikai váltóállítás Angliát meglepte, s a Romániával, illetve Magyarországgal szembeni külpolitika bizonyos mértékű átértékelését vonta maga után. Az addigi románbarátság mérséklődött, illetve szertefoszlott, a Magyarországgal szembeni fenntartások pedig veszítettek szigorukból. A két ország közötti területi viszály tárgyalásos és kompromisszumos rendezését az angol kormány a továbbiakban nem ellenezte, ámbár — elfoglalva a német légitámadások elhárításával és a fenyegető német invázióra való felkészüléssel — túl sok figyelmet sem szentelt neki. 1940 nyarán, néhány nappal a II. bécsi döntés előtt a Foreign Office illetékesei a magyar követet úgy tájékoztatták, hogy ,Angolország győzedelme esetén Európában igazságos új rend létrehozását kívánja, mert a múlt tévedéseiből okultak. Magyarország és szomszédai között létrejött megállapodásokat Nagy-Britannia, ha ezek a tartós békét biztosítják, örömmel látja és nincs területi változásban érdekelve".118 A Turnu Severin-i román-magyar tárgyalásoktól remélt kialkudott és kölcsönösen elfogadott kompromisszumot tehát Anglia egészen bizonyosan örömmel üdvözölte volna. Ez a kompromisszum azonban — mint tudjuk — a két fél álláspontjának összegyeztethetetlensége miatt (Magyarország Erdély kétharmadára jelentette be igényét, Románia pedig határmódosítás nélküli megoldásokban gondolkodott) nem jött létre. Ehelyett ismét Németország és Olaszország döntőbíráskodott, éspedig úgy, hogy az eredmény nagyon hasonlított ahhoz, mint amit 1940. márciusi — az olaszokhoz is eljuttatott — memorandumában Teleki kért, illetve javasolt. A bíráskodás tartalmáról, tehát az osztóvonal igazságosságáról vagy igazságtalanságáról a brit politikusok konkrétan nem nyilatkoztak. Annak jellegét, illetve körülményeit azonban élesen bírálták. Szeptember 5-i alsóházi beszédében Churchill, az új miniszterelnök, a felsőházban pedig Lord Halifax egyaránt megemlítették, hogy a második bécsi döntést a tengelyhatalmak diktátumának tekintik, amelyet rákényszerítettek Romániára, s amelyet ezért Anglia nem fogadhat el. Ugyanakkor utaltak arra is, hogy az angol kormány sohasem ragaszkodott mereven az 1919-20-as status quo-hoz, s a határok igazságos és méltányos megvonását a háború utáni általános európai újrarendezés keretében is támogatni fogja.119 A második bécsi döntés elutasítása egyelőre nem vonta maga után az 1938-39-es visszacsatolások visszamenőleges bírálatát, vagy érvényességük utólagos megkérdőjelezését. A Foreign Office kivált az első bécsi döntésre tekintett méltányos és nemzetközileg elfogadott kompromisszumként, s messzemenően valószínűtlennek tartotta, hogy a háború után a „csehek útja elkövetnék azt a hibát, hogy bekebelezik ezt a tisztán magyar területet az újjászervezett csehszlovák államba".120 Az emigráns cseh politikusok nyilatkozatai alapján elképzelhetőnek tartották azt is, hogy esetleg Kárpátalja is Magyarországnál maradhat. A buda
