Századok – 1996
Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273
A BRIT KÜLPOLITIKA ÉS A „MAGYAR KÉRDÉS" 1914-1946 283 népekénél, hanem még a németekénél is magasabb.3 5 A Monarchia-ellenes erők 1918 elejéig nem tudtak érdemi áttörést elérni az 1917 végére kiformálódott, hadicélként elfogadott és a nyilvánossággal is közölt Monarchia-barát állásponttal szemben. 1918 elején azonban olyan szakértői és tanácsadói pozíciókra tettek szert, amelyekből sokkal hatékonyabban tudták befolyásolni az igazi döntéshozókat és döntéshozatali fórumokat. Lányegében mindkét új kormányzati intézmény, az 1918 februáijában megszervezett Propagandaminisztérium (Department of Enemy Propaganda) és a Külügyminisztérium kebelén belül létrehozott hírszerző és elemző osztály (Political Intelligence Department) a kezükbe került. A Propagandaminisztérium vezetój^ Lord Northcliffe, a Times tulajdonosa, osztrákmagyar szekciójának társigazgatója pedig Seton-Watson lett. A Foreign Office új osztályának vezetőjévé pedig azt á William Tyrrell-t nevezték ki, aki az 1916. augusztusi memorandum társszerzője volt. Az osztály munkatársai többnyire a New Europe szerzői közül kerültek ki - közöttük Lewis Namier-vel és Allen Leeperrel.36 A Propagandaminisztérium munkájának irányelveit Wickham Steed, Lord Northcliffe bizalmasa fektette le 1918. február 4-i memorandumában. Steed gondolatmenete, érvrendszere egyáltalán nem volt új, azt a háború kitörése óta már ő is, és barátai is több alkalommal és a legváltozatosabb formákban kifejtették. A Monarchia-barát koncepciók mindkét alapfeltevése — érvelt — téves. Azjs, hogy a Habsburgok birodalma megmenthető, és az is, hogy angol szempontból érdemes megmenteni. A Monarchia menthetetlen, mert az „autonóm fejlődés" vagy az „önkormányzat" ígérete a cseheknek és a délszlávoknak ma már semmit sem jelent. „Nekik teljes szabadság kell, hogy maguk dönthessenek életmódjukról és arról, hogy kinek kívánnak engedelmeskedni." És nem is érdemes megmenteni, mert Németország uralmát a Monarchia és ezen keresztül a „Hamburg-Bagdad útvonal fölött" csakis a létrehozandó, illetve megerősítendő szláv államokra támaszkodva lehet megtörni - szögezte le a hivatalos felfogást élesen bírálva.'37 Az új szakértői és tanácsadói gárda az első hónapokban nem ért el átütő sikert. Steed javaslatával, illetve Northcliffe erre támaszkodó előteijesztésével szemben 1918. március 5-én a kormány még mindig úgy foglalt állást, hogy a brit politikának és propagandának „nem szabad olyan ígéreteket tenni Ausztria -Magyarország elnyomott népeinek, amelyeket nem tudunk teljesíteni; például nem ígérhetünk nekik teljes függetlenséget, ha a legtöbb, amit számukra elérhetünk, az autonómia". Az első jelentős eredményt azzal érték el, hogy a Foreign Office engedélyezte számukra az „Elnyomott Népek Kongresszusának" megrendezését 1918. április 9-11-én Rómában, és egy olyan zárónyilatkozat kibocsátását is, amely a különböző népcsoportok nemzeti és politikai egységének megteremtését, illetve teljes gazdasági és politikai függetlenségüknek a kivívását tűzte ki elérendő célként. Garanciát azonban erre Nagy-Britannia még mindig nem adott. Amint ezt a vele egyeztető Steednek Balfour külügyminiszter kijelentette: „...örömmel elismernénk az Ausztria-Magyarország alávetett nemzetiségei által tett függetlenségi nyilatkozatot, noha mi nem tudjuk elkötelezni magunkat annak biztosítására."38
