Századok – 1996

Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229

242 RAINER M. JÁNOS alakult ki Nagy Imrében a „homo politicus". Az értelmiségi barakk tehát egyrészt „egyetemet" jelentett: előadásokat, rögtönzött és rendszeres „tanfolyamokat", önképzést. A később a pártban megjelenő legkülönfélébb képzési-oktatási formák között élő Nagy Imre — például a harmincas évek Moszkvájában — még akkor sem vett részt ezeken a csaknem kötelező szemináriumokon, amikor ez kifejezetten előnyös lett volna számára. Ehelyett több alkalommal kiemelte: autodidakta módjára sajátítja el a szükséges ismereteket.4

0

Úgy érezte, eleget vett részt hasonlókon, ráadásul magasabb színvonalüakon? A tábor tanfolyamai mindenesetre rendkívül sokrétűek lehettek, a sokfajta képzettségű és érdeklődésű ember unaloműzés végett igyekezett mindenfajta hasznos és kevéssé hasznos ismeretét valamilyen módon közkinccsé tenni. Az intelligens legénységi barakkban lakók, többnyire tanítók, megszervezték a legénység szabályos elemi iskoláztatását, ezenkívül szabad előadásokat és vitákat rendeztek — többnyire egymás között, vagy a tiszti tábor (tartalékos tiszti rendfokozatban lévő) intellektueljeinek bevonásával. Az előadások a világ keletkezésének kérdésétől szabályos kereskedelmi tanfolyamon át a földrajzig, történelemig, filozófiai és irodalmi kérdésekig szinte mindent felöleltek.4

1

Hogy Nagy Imre maga milyen képzési formáknak volt hallgatója, pontosan nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy idegen nyelvet például tanult: önéletrajzaiban és bizonyítványaiban nincs nyoma francia nyelvi tanulmányoknak, de 1920-ban kiváltott párttagkönyvében mind orosz, mind francia nyelvismeretét feltüntette.4

2 Természetes, hogy a későbbi politikus politikai eszmélésének kezdeteire emlékezve kiemeli a vitákat, a gondolatok érlelődésére helyezi a hangsúlyt, s kevesebbet foglalkozik általános fizikai és mentális állapotával. A háború utáni gazdag hadifogoly-irodalom értékesebb darabjai azonban, ha nem is túl bőségesen, de érintették ezeket a kérdéseket is. így például az élelmezés állandó gondjait, a tétlenség és a szabadsághiány, a bezártság okozta felfokozott lelkiállapotot, stb. A politikai-közéleti viták „hátterét" nem kis mértékben éppen ez határozta meg. Strém István író, a berezovkai tábor lakója eleven színekkel ábrázolta mindezt egy évtizeddel később: ,A hadifogoly, sorsában nem lelvén meg igazságtalannak érzett sorsa kulcsát, kifelé kezdett figyelni: meztelenül látta az embert társaiban s kint az elképzelt milliókban, önzésből.összerakott életével és világtörténetével együtt s ez a színjáték annál halálosabban hatott rá, minél ellentétesebb volt a lelkekben ébredező szeretettel, gyöngédséggel, jósággal. Sokan nyertek hitet, de még többen veszítették el hitüket a hadifogságban. Aki a lelkébe nézett, az megtanult hinni. Aki a világot nézte, az megtanult kételkedni. Minden érzés fokozódó erővel lángolt a hadifogolyban.... A hadifogoly lelke jobban nélkülöz, mint a teste. Száraz, mint a sivatag, mohón issza magába a cseppeket. Olyan, mint az éhes tigris, amely üvöltve veti magát minden kívülről behajított kis falatra.... Ez a hosszú évek alatt összesűrűsödött érzelmi élet olyan, mint a dinamit: egy szikra csak és felrobban. Pusztán véletlen, hogy a robbanás kifelé vagy befelé nyilvánul: az előbbi esetben születik a hadifogolyból az őrjöngő forradalmár, az utóbbi esetben válik a hadifogoly örökké rabbá, tébolydák szomorú lakójává.... Azok, akik már otthon megszokták az elmélkedő életet, akiknek idegpályái tehát már ki voltak készítve a hadifogság szenvedéseire, állhatatosabban bírták, mint azok,