Századok – 1996

Tanulmányok - Ormos Mária: Németország és Ausztria–Magyarország viszonya. Az új Mittel-Europa-terv 1917–1918 II/207

ÚJ MITTEL-EUROPA TERV (1917-1918) 215 Ezt a viccet ismerjük!" — „Ausztria széthullása engem nem ijeszt meg! Ugyanarra a fokra zuhan le, mint Olaszország! A császárnak a mi segítségünkkel újra megvan Bukovina, így aztán számára a háborúnak vége van. A nyugati hatalmak számára teljesen közömbösek, a tulajdonképpeni Anglia-Németország világháború őt teljesen hidegen hagyja! Elég a Habsburg házból! Egy árulóval több! Németországnak nem szabad erősnek lennie! így azután Ausztria tárgyalása Wilsonnal és Angliával!" E dühödt szavakból kiolvasható, hogy a német császárt viszont nem csak Ausztria-Magyarország háborúja nem érdekelte, de annak puszta léte sem. A már korábban is „furcsa" szövetségben ezen a ponton érezhető fordulat következett be a szakítás irányában, annak ellenére, hogy Kühlmann a kancellár segítségével még elérte, hogy a két császár február 22-i találkozója békés légkörben menjen végbe. Ez vélhetően mindkettejüknek eléggé nehezére esett. Ha összecsapásra nem is, vitára azért sor került. Károly védelmébe vette a román uralkodót, míg Vilmos kijelentette, hogy ő viszont a kisujját sem mozdítja meg ezért a dinasztiáért, „amelyet maguk a románok sem akarnak". A lengyel ügyben Károly ekkor engedékenynek mutatkozott, és saját igényéről lemondani látszott, ezzel szemben kiállt amellett, hogy Lengyelországot ne csonkítsák meg Németország javára. Kifelé a találkozó mégis „rendkívül szívélyes" volt és „kétoldalú elégedettséghez" vezetett. Ez csak úgy történhetett, hogy a problémák jó részét mindkét részről elhallgatták. Károly császár egy április 6-án Vilmosnak szóló levelében vissza is tért a lengyel kérdésre, és kifejtette, hogy mégis magának kívánja a lengyel trónt, mivel Lengyelország mindenképpen ragaszkodni fog Galíciához (vagyis Beloruszsziához), és akkor ő azt a tartományt is elvesztené. Ahhoz azonban — folytatta —, hogy ezt Lengyelország nagy területveszteséggel fizesse meg, nem tud hozzájárulni. „Nem tehetem ki magam annak a szemrehányásnak — írta — , hogy egy korona érdekében hozzájárultam egy nép szétdarabolásához. Épp ma, midőn a monarchikus elvnek oly sok új ellenlábasa támad, hiszem, hogy egy monarchának mindennél nagyobb kötelessége elkerülni mindazt, amit a korona politikájaként ki lehetne használni az ország érdekeivel ellentétben." Az uralkodó levelét azzal fejezte be, hogy — mintegy fizetségképpen — hozzájárult minden a németek által felvetett tervezethez, junktimba hozva azokat a lengyel kérdés óhaja szerinti elrendezésével. Közölte, hogy kész megkötni a katonai szerződést, aláírni a fennálló általános szerződés meghosszabbítását 25 évre, valamint létrehozni a gazdasági egységet is, amiről egyébként a szakértők már behatóan tanácskoztak. Ügy tűnik, hogy az osztrák császár számára Lengyelország megszerzése végeredményben mindennél fontosabbnak mutatkozott, és ennek érdekében hajlandóságot mutatott birodalma katonai szuverenitásának és gazdasági függetlenségének a feláldozására is, holott bőséges tapasztalatokat szerzett a német szövetséges kíméletlen önzéséről, ha saját érdekeiről volt szó. Másrészt úgy látszik, hogy sem Károly, sem általában az osztrák körök nem szereztek tudomást arról, hogy a német vezető csoportok időközben végleg elejtették az osztrák-lengyel megoldást, és az Ausztria-Magyarországgal szemben korábban felállított követelményeik mellett most már ettől függetlenül tartottak ki. Az új Mitteleuropa terv