Századok – 1996

Történeti irodalom - Magocsij Pavlo Robert: Formuvannja nacional’noji szamoszvidomoszti: podkarpatsz’ka Rusz’ (1848–1948) (Ism.: Niederhauser Emil) I/192

192 TÖRTÉNETI IRODALOM is, ahol a külpolitika természetéről elmélkedik a szerző. Ez a vázlatosságában is érdekes fejezet talán reményt ad arra, hogy egyszer bővebb változatban és változatlanul könnyed diószegis stílusban ismertesse meg az érdeklődőt a külpolitika bonyolult természetével. Ezúttal azonban nem a kronológiát követve, hanem egy-egy szempontnak alárendelten összegezve egy hosszú kutatói pálya módszertani és szakmai tapasztalatait. Miért fontos ez? Azért mert a külpolitikai, a nagyhatalmi politikában való gondolkodás nem erőssége a Kárpát-medencének. Még a történetírásnak sem, hiszen a külpolitikai kérdések elsősorban a magyar történelem sorsfordító pillanatainál vetődnek fel. Ezeket azonban ki kell egészíteni olyan egyetemes kitekintésű összefoglalókkal, mint Diószegi könyve, hogy az olvasónak kellő rátekintése legyen a nagyhatalmi politika hierarchiájára, s arra, hogy az egyes hatalmaknak, régióknak hol a helyük, szerepük ebben a rendszerben. Az ilyen jellegű munkák nemcsak az egykori vagy jelenlegi nagyhatalmak történetírásának a kiváltságai. Egy kis országnak erre legalább annyira, ha nem jobban, szüksége van mint a nagyoknak. Másfél évszázadot átfogó kitekintéssel azonban Diószegi munkája változatlanul egyedülálló a magyar történetírásban, jóllehet jelen könyvének egyik, a 19. századot átfogó része közel 30 évvel ezelőtt jelent meg „Klasszikus diplomácia - modern hatalmi politika" címmel. Évtizedeken át ez, majd a „Két világháború árnyékában" című kötete jelentette magyar nyelven a diplomáciatörténetet, melyeket minden ezzel foglalkozó szakember vagy az egyszerű érdeklődő egyaránt haszonnal forgathatott. Ha egyáltalán megtudta szerezni. Mert általában hiánycikk volt, s még könyvtárakban is nehezen lehetett hozzájutni. Az MTA Történettudományi Intézete által gondozott História Könyvtár sorozat részeként megjelent munka a már említett két kötetet foglalja magában, kissé átdolgozva, kiegészítve, s alcímekkel jól tagolva; — a 18. század végétől a második világháborúig terjedő időszakra egy kötetbe foglalva nyújtja az olvasónak az európai hatalmi politika történetét. S ez a könyv nem csupán a nemzetközi irodalom összegzése, hanem a szerző saját kutatási eredményeit is tartalmazza. S csak bízni és reménykedni lehet abban, hogy Diószegi István megújhodott munkája, még az anyagi elszegényedés közepette is hozzájárul az egyetemes összefüggésekben való gondolkodás terjedéséhez, presztízsének növekedéséhez. Az ezredfordulóhoz közeledve egy kis országnak már csak saját érdekében sem szabadna másképpen gondolkodnia. Majoros István Pavlo Robert Magocsij: FORMUVANNJA NACIONAL'NOJI SZAMOSZVIDOMOSZTI: PEDKARPATSZ'KA RUSZ\ (1848-1948). Uzsgorod, 1994. Policska „Karpatsz'kogo kraju", 296 I. EGY NEMZETI ÖNTUDAT KIALAKULÁSA: KÁRPÁTALJA 1848-1948. Paul Róbert Magocsi 1978-ban jelentette meg „The Shaping of a National Identity. Subcarpathian Rus 1848-1948" с. könyvét. Folyóiratunk ezt 1979-ben ismertette (1125-1126 1.) A kitűnő könyv a ruszinok fejlődését írja le, ingadozásukat orosz, ukrán és ruszin identitás közt, különösen 1918 után, és végeredményben az ukrán identitás vállalásához jut el. Rámutatott arra, hogy még a szlovákokhoz vagy a magyarokhoz való asszimilálódás lehetősége is fennállt. Ezt a könyvet adták ki most Kárpátalján teljes egészében, összes mellékleteivel együtt. A könyvhöz Ivan Pop egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora, a Kárpát-kutató Intézet igazgatója írt bevezetést. Ebben rövid életrajzot ad Magocsiról, aki harmadik generációs ukrán emigránsként született az Egyesült Államokban. Ez a generáció az, amely a gyorsan beilleszkedő első és a közömbös második után ismét érdeklődik ősei iránt. Magocsi már a Rutgers egyetemen megtanult ukránul, ukrán kört is alakított, utána Princetonban lett doktorandusz. Ösztöndíjjal éppen 1968-ban jutott el Csehszlovákiába, tanúja volt a prágai tavasznak, a szovjet bevonulás idején éppen Eperjesen. Ekkor ismerkedett meg a ruszin problematikával, eredetileg ugyanis a kozákokról kellett volna disszertációt írnia. Ebből az érdeklődésből született meg ez a könyv. 1971-ben a Harvardra került, 1980 óta pedig Torontóban az ukrán tanszék vezetője, közben egy ruszin kutatóintézetet is vezet az USÁ-ban, meg Ontarióban egy polikulturális kutatóintézetet, amely egy enciklopédiát készít elő Kanada népeiről. Számos könyve jelent meg (ezek zömét folyóiratunk ugyancsak ismer-