Századok – 1996

Történeti irodalom - Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun kerület igazgatása 1745–1876 (Ism.: Kállay István) I/188

189 TÖRTÉNETI IRODALOM zettséghez és a megváltott tőkefóldhöz kapcsolódtak, tulajdonosuknak a gazdasági és a társadalmi életben egyaránt előnyös jogfeltételeket teremtettek. Figyelemre méltó megállapításokat tesz a szerző a kerületi igazgatás szakszerűségéről, illetve szakszerűsödési folyamatáról. E szerint a képzett szaktisztviselők alkalmazása az 1770-es évektől kezdve folyamatos. A kerületi igazgatás szakirányú fejlődése az egyes helységek életére is jótékonyan hatott. Eredményei az egészségügyi hálózat kiépítésében, a mérnöki irányítással végzett hatalmas vízrendezési és gátépítési munkákban, az építésrendészetben, a szakszerű erdősítésben, helyi szinten is kézzelfoghatóvá váltak. A 19. században már legtöbbször a törzsökös redemptus és redemptus-nemes családok iskolázott fiai töltötték be a kerületi elöljárók hivatalait. Az egyes helységekben az orvosok mellett csak a jegyzők iskolázottságát sikerült a szerzőnek kimutatnia, de a helyi levéltárakban megmaradt iratok, a korabeli írásbeliség tanúi, széles körű iskolázottságot mutatnak. Altalános jelenség, a Jászkun Kerületben is tapasztalható, hogy a helyi önkormányzatok konzervatívabbak a felsőbb testületeknél. Hiszen éppen ez, a saját szűklátókörűségből adódó ellentét volt — az egyre erőteljesebben jelentkező hatalommegosztási törekvésekkel és a nemesi jogok érvényesítésének a követelése mellett — talán a legfontosabb ütközési pont. A helyi közigazgatásnál bizonyos fokig rugalmasabb és formailag demokratikusabb kerületi kormányzatban viszont erősen érvényesült a nádor és a Magyar Királyi Helytartótanács központosító törekvése. A nádor érdeke volt a kinevezett tisztségviselők számának a növelése és ezzel a közügyekben hozott döntéseknél a helységek súlyának a csökkentése. Ugyanezt szolgálta a jegyzők kinevezésének és elmozdításának akadályozása, illetve főkapitányi jóváhagyáshoz kötése. A kerületi kormányzaton keresztül igyekeztek a helységek gazdasági életét szabályozni, a szaktisztviselők hatáskörének bővítését támogatni, és ezzel a szakszerűséget, a központi elképzelések érvényesülését növelni. A kötet talán legfontosabb megállapítása, hogy a Jászkun Kerület közigazgatása eltért a vármegyék és a szabad királyi városok rendszerétől, de ez utóbbiakkal sok hasonlóságot mutat. A kerületek helységeinek közigazgatása azonosan működött, ami a közgyűlésen keresztül érvényesülő központosító és egységesítő törekvéseknek s a minden helységre egyaránt érvényes kiváltságoknak volt köszönhető. A mezővárosi jogot ténylegesen nem nyert helységek igeizgatása a mezővárosokéhoz hasonult. A kiegyezés után a Jászkun Kerület közigazgatási szervezetének újjáalakítási folyamata alapvetően eltért a vármegyéktől. Továbbra is érvényesült az az elv, hogy az önkormányzat alapja a község; a községek önkormányzatának egyetemeként a 25 község önkormányzati egységét jeleníti meg a Jászkun Kerület, mint törvényhatóság. A területrendezési törvény életbelépése után a közel két évszázada fennállt Jászkun Kerület, mint önálló közigazgatási egység, megszűnt létezni. Sajátos közjogi viszonyai az új törvényhatóságokban is tovább éltek. A szerző gondolatmenetével egyet lehet érteni annál inkább, mivel mindezeket — igazi levéltároshoz méltóan — gazdag forrásanyagra támaszkodva adja elő. Nála jobban kevesen ismerik ezeket a forrásokat. Imponáló az idézett irodalom jegyzéke, amely nemcsak a teljes jászkun vonatkozást adja — közte Kiss József kiváló munkáit —, hanem a magyar közigazgatástörténet alapvető műveit is. Ebből következik, hogy a kronológiai fejezetek élén igen alapos és tömör összefoglalást kapunk az ország közigazgatásáról. A jobb megértést szolgálják a kötethez csatolt táblázatok a Jászkun Kerület önkormányzatáról, a testületi szervekről, a rendészeti igazgatásról, a pénzügyi gazdálkodás szervezetéről, a járási beosztásról, a katonai közigazgatásról és az adóügyi igazgatásról. Függelékben közli a jászkun települések címereit, amit nemcsak a szakma, hanem az érintett helységek is érdeklődéssel fognak forgatni. Bánkiné Molnár Erzsébet ezzel a kötettel nemcsak a redemptió 250 éves fordulójához járult hozzá, hanem a magyar közigazgatástörténet fontos, gyökeres kérdését világította meg. Biztos vagyok benne, hogy munkája időtálló lesz és sokan, haszonnal forgatják. Minden egyetemi tanár örülhet, ha tanítványai ilyen könyveket írnak. Kállay István