Századok – 1996
Történeti irodalom - Fallenbüchel Zoltán: Magyarország főispánjai 1526–1848 – Die Obergespanen Ungarns 1526–1848 (Ism.: Kőhegyi Mihály) I/177
178 TÖRTÉNETI IRODALOM lenni, és 1752-ben kibocsátotta az első főispáni instrukciót. Ezzel közel egyidőben az egész megyei tisztviselői kart igyekezett kiemelni a választott helyzetéből, és tisztességesen fizetett közszolgálati alkalmazottakká tenni. A királynői rendeletek mögött bizonyára József trónörökös törekvéseit sejthetjük, aki aztán császárként befejezi az átalakítást. Ezt időtől olyan családok jelennek meg, melyek közül eddig soha nem került ki főispán. Az 1785-ben létrehozott kerületi rendszer megszüntette a megyék autonómiáját, s kizárólag a király által kinevezett tisztviselőkkel kormányozta azt. A terv az volt, hogy idővel csak az alispánok maradnak tisztségükben. Az uralkodó halála után visszaállt a régi rend. Az átalakításból csak annyi volt maradandó, hogy több megye élén protestáns főnemes lett a főispán. A 18. század utolsó két évtizedétől kezdve a kinevezésnél egyre inkább a politikai megbízhatóság vált fő szemponttá. A főnemesség nagyobb része nem támogatta a nemzeti megújulás folyamatát. Ezért a köznemesség saját sorain belül keresett olyanokat, akik felkészültségük és királyhűségük révén joggal számíthattak rangemelésre és főispáni címre. Törekvésüket siker koronázta, és a reformkorban köznemesi családok fiai kerülnek a főispáni székbe. Nem volt könnyű dolguk. Rokonszenvet a reformer táborban csak azok élveztek, akik a főként köznemesekből álló ellenzékhez csatlakoztak. A főispánok számára ez nem volt könnyű, hiszen az őket kinevező uralkodó ennek ellenkezőjét várta tőlük. Maga az intézmény is gyűlöletessé vált a liberálisok szemében. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc után a főispán jelentősége erősen csökkent, megszűntéig (1948) inkább névleges volt e cím, mint valóságos hatalom. Ennek a majd ezeréves intézménynek tisztségviselőit igyekezett számba venni a szerző anélkül, hogy előre tisztázta volna önmagában a problematikus kérdéseket. Nem tudta megoldani például a nevek írásmódját. Mágócsy Gáspár szerepel Mágócsy Gaspar, Mágócsy Casparus, Magochy Casparus, Magocsy Casparus néven is. Békés megyében főispán 1556-1559 között, s egyben gyulai várkapitány; Bereg megyében 1574-1586, Borsodban 1564-1566, Hevesben 1564-1567 között, s ugyanakkor az egri vár kapitánya. Borsod megyénél megjegyzi a szerző, hogy egyúttal Hevesben is viseli ezt a tisztséget. Vélhetően ugyanarról a személyről van szó. A latin keresztnév önmagában nem lenne baj. Az már felróható, hogy következetlen az előnév közlésében, illetve elhagyásában. Borsodi főispánként (egyben egri püspökként) Verantius Antonius, esztergomi főispánként Verancsics (Verantius) Antonius, hevesi főispánként Verantius (Verancsics) de Sebenico Anton, hontiként Verantius (Verancsics) Antonius, Pest-Pilis-Solt főispánjaként Verantius seu Verancsics Antonius. Ráadásul a mutató — növelve ezzel a használó bizonytalanságát — Verancsics Antonius alá sorolja unokaöccsét Faustust, aki veszprémi kapitányként volt a megye főispán-helyettese. Nem hallgathatjuk el azt az érzésünket, hogy ezek és más következetlens"'Lendvay kéziratában lehetnek, s a szerző átvette a névváltozásokat, de a közlésben nem hozott létre egységes szempontú rendszert. A mutató, amely egy ilyen típusú munka lelke, s a kötet használatát hivatott megkönnyíteni, más szempontból is kifogásolható. A Pálffy-család több főispánt adott az országnak. Közülük János haláláig volt Borsod megye első embere. Vele nem azonos Pálffy Erdeöd Joannes, aki Komárom megye főispánja volt az 1640-es években. A mutató egy személyként kezeli őket, valamint Pest-Pilis-Solt főispánját, aki egyúttal nádor volt, és 1732-ben meghalt. Ugyanitt szerepel egy másik János is, de második keresztnevén túl (legalább ennek alapján külön kellett volna venni) a halálozási év (1694) is első pillanatra nyilvánvalóvá teszi, hogy más személyről van szó. Pozsony megyében 1550-től 1848-ig megszakítás nélkül a Pálffyak viselik a főispáni méltóságot. Közülük János is, aki 1791-ben halt meg. A Sáros megyei Jánosról tudjuk, hogy bán is volt. Ez hat azonos keresztnevű, de különböző személy. Ebben a dzsungelben bizony rendet kellett volna teremteni a mutató segítségével. Esetleg más tisztségük vagy haláluk évének feltüntetésével. Érdemes lett volna fontolóra venni, hogy az üresedés (vacantia), a tényleges (actualis), a közben (interea), az ismeretlen (nescitur) szavakat nem kellett volna-e a vezetéknevekkel egyformán — tehát nem egy beütéssel beljebb — hozni? Elismerjük, hogy ezek csak tájékoztató megjegyzések, de hogy nincs kinevezett főispánja a mi-gyének (vacantia), az fontos adat. Ugyanígy érthetetlen, hogy miért szerepelnek egyes nevek egy beütéssel beljebb. Csak a táblázatok (Abaúj vármegye) első oldalán: Perényi Franciscus, Perényi Gabriel, Perényi Emericus, Komáromy Stephanus, de tucatszámra sorolhatnánk még. A főispáni adatok közlésének célja nem lehet más — s ez nyilván megegyezik a szerző szándékával —, mint hogy egy könnyen és gyorsan használható kézikönyvet adjon kezünkbe. Ezt azonban csak részben teljesíti az ismertetett mű. Adatainak ellenőrzése kívánatos, ami azonban fölöttébb nehéz, hiszen az egyes nevek után forrást nem ad. Készséggel elismerjük, hogy ez a
