Századok – 1996

Történeti irodalom - Madievszkij Sz. A.: Rumünszkoe obscsesztvo ot burzsuaznüh preobrazovanij 60-h gg. XIX. v. do 1918 g. vüszsie i szrednie klasszü i szloi. Ocserki (Ism.: Niederhauser Emil) VI/1587

1589 TÖRTÉNETI IRODALOM pésért is kaphatott akár ezer leit. De bohémek lévén, végül is szegényen éltek. A zenészek 1864 óta a konzervatóriumon tanulhatok. Opera- és operett-társulatokba szerveződtek. De presztízsük nagyon alacsony volt, jobb családok nem engedték erre a pályára gyermekeiket, akárcsak a színészi pályára sem. Egyházi kórus sok volt, de vidéken tagjaik csak havi 11 leit kaptak. A képzőművészek közt sok volt a külföldi, pl. Erdélyből. Az 1860-as évektől hazai művészeti középiskolákban kaphattak képzést, nem úgy, mint a zeneszerzők, akik csak külföldön szerezhették meg ezt, vagy autodidakta módon. A századfordulón már voltak jelentős festők és szobrászok, az állam mellett magánosok is vásárolnak. A képek ára 25 és 10 000 lei közt mozog, idővel már jó befektetés lesz. Ekkor már jelentős festők is vannak. Az új államnak igen sok reprezentatív épületre volt szüksége, ezért az építészi foglalkozás keresett volt. Először külföldiek elégítették ki ezt, de a századfordulóra már hazai iskola alakult ki. Az 1891-ben az építészek egylete mellett létrejött iskola 1904-ben már főiskolai rangot kapott. 1913-ban az építészek száma már 10 015 főt tett ki, a főiskola tanárai nélkül. Erősen hagyományos módon az utolsó előtti helyen kerül sor a papságra. 1913-ban számuk 11 909, ebből 10 589 az ortodox pap. Eleinte kevéssé intellektuális réteg, de már 1881-ben létrehoznak egy teológiai fakultást. Addig 4 és 7 osztályos iskolákban tanultak. A fakultás hallgatóinak a száma a kezdetnél 50, később 300. A kolostorok szekularizálása előtt még 18 000 fő volt a létszám. Presztízsük egyre csökkent. Az egyetemi (főiskolai) diákok száma 1864-ben mindössze 179 fő, 1913-ra ez már 29-szeresére növekedve 5140 volt, de még mindig csak a lakosság 0,007%-a, minden 1518 lakosra jutott egy főiskolás. Főleg a jogi és az orvosi karra iratkoztak be, származásuk teljesen vegyes volt, a korszak végére már paraszti származású is akadt. Alacsony ösztöndíjakból nyomorszinten éltek. Diákegyleteikben élénk politikai élet folyt. A zsidók azonban ki voltak zárva közülük. Céljuk a karrier volt. Egészében azt lehet mondani, hogy eleinte hiány volt értelmiségiekben, akadt, aki több foglalkozást is űzött, az emelkedés lehetősége is nagy volt. Titu Maiorescu 23 évesen már egyetemi rektor lehetett. A századfordulóra viszont már túltermelés volt. Az értelmiség nagyon rétegzett volt, ezért nem volt sajátos arculata, de képviselői erősen önteltek voltak, lenézték az alsóbb rétegeket. Az igazi értelmiségiek erősen társadalomkritikusak is voltak. Erős volt az átpolitizáltság, mint minden fiatal államban. A karrier a pártoktól függött, ezért erős az opportunizmus. A nacionalizmus és a xenofóbia a tudományban is megmutatkozott. A Besszarábiából jött románokat kiábrándította, hogy az értelmiségben nincs a nép iránti odaadás. Csak a tanítóknál és a falusi alsópapságnál lehet ilyenről beszélni. Csak az 1907-es parasztfelkelés a kivétel. A néptől való távolság nagyobb, mint más balkániak esetében, mert eleinte sok a bojár származású. A színvonal alacsonyabb, mint nyugaton. De ez az értelmiség teremtette meg a nemzeti öntudatot. A politikához fűződő viszonyt szinte kizárólag kortársi írásokból állítja össze a szerző, pártállás szerint. Abban mindenki egyetértett, hogy a politika a legfontosabb. A motívumok közt első helyen a gazdagodás lehetősége áll. Az elvek nem számítanak, egy családban az egyik férfi a konzervatív párt tagja, a másik a liberálisé, minden eshetőségre. A legtöbb kortárs tehát a politika elsőrendűségét hangoztatta, de voltak hangok közömbösségről, sőt a politikától való utálkozásról is. A parasztok és a munkások csak közvetve választhattak, nem értették a politikát. De a közvetlen választójoggal rendelkezők közül is csak 64% vett részt a választásokon. A politika hatását a társadalomra negatívnak tartották. Volt olyan vélemény is, hogy túl sok a politikus. A ia§ii egyetem tanárai például többnyire képviselők voltak, nem tartották meg az előadásaikat, de a fizetést felvették. A politika mindenhatósága miatt kevesen foglalkoztak gazdasági kérdésekkel. A politika fontossága erkölcsi bajokat is okozott. D. A. Sturdza ellenzékben az erdélyi románok ázsiai elnyomásáról beszélt minden alkalommal. Amikor 1895-ben miniszterelnök volt, akkor ezt már Magyarország belső ügyének mondta. Emiatt meg is bukott 1899-ben, két év múlva mégis újra miniszterelnök lehetett. Sokan a politikusok működését ártalmasnak tartották, de mások szerint az ország mégis halad előre. A politika iránti érdeklődésnek persze objektív oka van: az új állam előtt álló alapvető feladatok sokasága. Meg ez adta meg a vertikális mobilitás lehetőségét. A bojárok esetén ez az érdeklődés mintegy velük született, másoknál a karrier motiválja. Az államhivatalnokok száma azért nőtt állandóan, mert ők közvetlenül választottak, tehát a pártok számára fontosak voltak. Azért is, mert az állam alapvető fontosságú volt, minden tőle függött. Sokan a feudális alap - kapitalista felépítmény ellentétével magyarázzák ezt, a politikai közönyt pedig a nyájszellemmel. A kortársak csak a negatív oldalakra figyeltek fel. Az utószóban Madievszkij kitekintést ad a hasonló vonásokra Kelet- Közép- és Délkelet-Európában. Teljesen igaza van, ha mindkét területen talál párhuzamokat, hiszen Románia éppen a két régió közt valahol középütt helyezkedik el. Madievszkij ezt a két fogalmat használja, mert a szovjet gyakorlatban is ez volt a bevett. Altalános jellemvonásnak az elkésettséget látja: a forradalom