Századok – 1996
Figyelő - Karsai László: Új könyvek a holocaustról és az antiszemitizmusról VI/1571
1580 FIGYELŐ A román-magyar párhuzamok, a hasonló, illetve eltérő mozzanatok Jean Ancelnek a második világháború alatti román-német kapcsolatokról írott tanulmánya kapcsán is szembeszökőek. Jean Ancel elemzése szerint a bukaresti német követség egyes munkatársai támogatták a vasgárdistákat addig, amíg Hitler úgy vélte, hogy a legionáriusok nélkül, vagy éppen ellenükre nem lehet Romániát kormányozni. Ezzel szemben Magyarországon a németek a különféle szélsőjobboldali, nyilas mozgalmaknak, főleg Szálasi Ferenc vezette nyilaskeresztes „hungaristáknak" semmiféle támogatást sem nyújtottak, egészen 1944 őszéig. Jean Ancel Kelet-Európában „példátlannak" nevezi a Vasgárda 1941 januári felszámolását. A brutalitásban, az elfogott puccsista légionárius vezetők lemészárlásában valóban nincs párja Ion Antonescu politikájának Kelet-Európában. De 1937 után Magyarországon a nyilasokat is kemény hatósági nyomás alá helyezték. Szálasit 1938-tól 1940-ig börtönben tartották, behívásokkal, internálásokkal, folyamatos csendőri, rendőri zaklatásokkal tették nehézzé a nyilasok életét Magyarországon. A kb. félszáz nyilas parlamenti képviselő a parlamentben ugyan hangoskodhatott, de politikai veszélyt nem jelentettek a Horthy-rendszer számára és még kevésbé tűntek Berlinben támogatásra méltó mozgalomnak.52 Jean Ancel meggyőzően bizonyítja azt is, hogy a romániai zsidókérdés „rendezetlensége" nem volt konfliktus-forrás a Harmadik Birodalom és Antonescu rezsimje között. Hitler számára lényegesebb volt egyik legfontosabb háborús szövetségesének hűsége, mint néhány százezer román zsidó deportálásának erőltetése. Ez a tény újabb bizonyítékkal támasztja alá Deák István régi tézisét, mely szerint ha Magyarország vezetői határozottabban, egyértelműbben kollaboráltak volna a nácikkal, akkor nem szállták volna meg Magyarországot.53 Jean Ancel, zömmel Raul Hilberg által már 1961-ben fölhasznált német források alapján, valamint saját, tizenegy kötetes dokumentum-válogatásában publikált anyagra támaszkodva írta meg tanulmányát. A román Holocaust történetét a második világháború alatti német-román szövetségi politika bonyolult rendszerébe illesztve vizsgálja. Sajnálatos módon arra a kérdésre, hogy Antonescu végül is miért gondolta meg magát, miért nem engedélyezte az O-Románia-i és Dél-Erdély-i zsidók deportálását, Ancel nem ad kielégítő választ. Nem elemzi az egyik fő okot: az olasz és magyar zsidóvédő politika Romániára gyakorolt hatását sem. Vele ellentétben Radu Ioanid 4 fő okot is felsorol, első helyen említve Budapest vonakodását. Ioanid kiemeli: Radu Leccát, a romániai zsidó ügyek fő intézőjét Berlinben 1942 októberében megsértették, ezt Antonescu is rossz néven vette. A Nyugat figyelmeztetése és a hazai erők nyomása, némi megvesztegetéssel (sok-sok pénzzel) végül is eredményre vezetett.54 Victor Eskenasy tanulmányában egy ötödik tényezőre is felhívja a figyelmet: a román vezetők — tegyük hozzá: Horthyhoz és tanácsadóihoz hasonlóan — úgy vélték: a zsidók nélkülözhetetlenek a gazdasági életben.55 Egyébként Deák István, miközben világosan összefoglalja azokat az okokat, amelyek miatt Horthy 1944-ig nem adta ki a magyar zsidókat, nem említi az olasz-román-bolgár-magyar zsidóvédő politikák egymást is erősítő hatását.5 6 Ancel egy helyütt azt állítja: Németország „kemény nyomást" gyakorolt Romániára, hogy engedje deportálni a zsidókat. A valóságban erről szó sem volt.
