Századok – 1996
Közlemények - Munkácsi Krisztina: Berend Béla főrabbi népbírósági pere VI/1525
BEREND BÉLA FŐRABBI NÉPBÍRÓSÁGI PERE 1543 A per idején egy Mádai Imre nevű rendőrnyomozó, feltehetőleg fizikai bántalmazás hatására azt vallotta, hogy Berend kérte tőle a vizsgálati fogságban, ahol találkoztak, hogy vallja azt, ő vitte be a pártházba; nem önként ment, ahogy azt a vádlói állítják.6 3 Berend erről 1945. május 14-én is azt nyilatkozta, tehát még a vizsgálati fogság alatt, hogy Mádai volt az, aki bekísérte.6 4 De a főrabbi egyébként akár önként is mehetett a pártházba, hiszen az igazolványa lehetőséget adott a szabad mozgásra, s akár a többi tanácstag is, tárgyalhatott a hatóságokkal. Sarlósi bizalmát olyan módon nyerte meg, hogy feltárta előtte a Bosnyákkal való kapcsolatát, és megmutatta annak igazoló írását, valamint a „Harc" című lap egyik példányát. (Feltehetőleg, azt amelyikben a saját cikke volt.) Sarlósi ezek után meggyőződött arról, hogy Berendnek is ugyanazok az elképzelései a zsidóság jövőjét illetően, mint a nyilasoknak, vagyis hogy a zsidók vándoroljanak ki Magyarországról. Berend a maga elképzeléseiről és javaslatairól pontosan tájékoztatta a Nyilaskeresztes Párt legfelsőbb vezetőségét egy december 15-én kelt levelében.6 5 A levélben kérte, hogy a párt szüntessen be mindenféle uszítást, kegyetlenkedést, üldözést, s tegye lehetővé, hogy a megmaradt zsidóság átvészelje a gettóidőket, az ostromot, azután úgyis kivándorolnak — ígérte Berend — aki a zsidóság nevében vállalta, hogy jelentős pénz- és ékszermennyiséget összegyűjt, s ezt átadja a nyilasoknak, ha azok vállalják, hogy kíméletesen bánnak a zsidókkal. A főrabbi tehát egy kompromisszumot vállalt, hogy a gettó népének elviselhető állapotokat tudjon teremteni. Sarlósi a pénz biztosítékául elkérte a tanácstagok nevét és címét. Berend ennek a kérésnek nem te^t eleget, mivel attól tartott, hogy letartóztatják őket, s azt állította, hogy a tagok álnéven bujkálnak. Sarlósi végül megígérte, hogy Berend bármikor jöhet hozzá, ha valamilyen atrocitásra sor kerül a gettóban. A besúgás vádját lényegében egyetlen tanúra alapozták, a nyüasok gépírónőjére, Hores Ilonára. Hores Ilona 1944. december elsején került Horváth V kerületi pártvezető mellé a Szent István körútra. Határozottan állította, hogy Berend a Zsidó Tanács bujkáló tagjait elárulta, s más személyekről is hozott információkat. Emlékezett arra is, hogy elrejtett zsidó értékekről neki kellett jegyzeteket készítenie.66 Ez a vallomás a vizsgálati fogságban keletkezett, az első fokú tárgyaláson azonban már azt mondta, hogy Berend segítő szándékkal jött el Sarlósihoz. Abszurd állítása volt, hogy Berend Béla nyilas párttagsági igazolvánnyal rendelkezett. Ez semmiképpen nem lehet igaz, hiszen a Nyilaskeresztes Pártnak zsidók nem lehettek a tagjai. Végül, ezen ellentmondó tények ismeretében a bíróság Hores Ilona vallomását nem fogadta el hitelesnek, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy Berend arra használta fel Sarlósival való ismeretségét, hogy a gettóbeli atrocitásokat elkövetőket megbüntessék, s az üldözött zsidókon segítsen. A gettóban a legtöbb esetben a nyilasok szabadon garázdálkodtak. Voltak esetek, hogy a nyilas bandákat megpróbálták megfékezni.6 7
