Századok – 1996

Közlemények - D. Molnár Erzsébet: A jóvátétel hatása a magyar mezőgazdaságra. (A magyar mezőgazdaság helyzete a második világháború végén) VI/1505

A JÓVÁTÉTEL HATÁSA A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGRA 1517 A mezőgazdaság intenzifikálása nagymértékben függ a földművesek általános és szakmai ismereteitől, gazdálkodási módjától és a felvevő piactól. Az ország, az ismert körülmények miatt, ezeket a feltételeket nem tudta biztosítani. így a mezőgazdasági termelés szinte csak arra korlátozódott, hogy életben tartsa a föld művelőit és az ország lakosságát. Ami ezen felül termett, azt nem a felvevő piacra, nem tartalékra, hanem. a jóvátételi szállításokra adta. Ez pedig nem sarkallta kellően a föld művelőit a több, a jobb termelésre. c) A munkaerő ára A mezőgazdaság nagyarányú termény-, állat-, gép- és eszközhiányához társult az emberi munkaerőben és szaktudásban bekövetkezett veszteség is. Megnőtt a munkaerő iránti kereslet és vele együtt ugrásszerűen (10-100-szorosára) nőttek a mezőgazdasági bérek. Ez nem a megtermelt érték mennyisége, hanem a meghirdetett politikai elvárás miatt következett be. A termelési gondokkal birkózó gazdák többsége azonban nem tudta megfizetni a gazdaságilag fedezetlen magas béreket. Termelési kedvét szegte az is, hogy a keservesen megtermelt áruját csak áron alul tudta eladni, amiért képtelen volt megfelelő fogyasztási- és iparcikket vásárolni. Emellett terményének nagy részét köz- és jóvátételi célokra kellett felajánlania, amelynek csereértékét csak jóval később kapta meg. így pénze az infláció miatt jelentősen vesztett értékéből. A nagyobb gazdák érdeke is az volt, hogy csak saját szükségletre termeljenek, illetve minimális feleslegüket csere útján értékesítsék. Az így kialakult helyzet tovább rontotta az ország élelemmel való ellátását, csökkentette a lakosság munkabíró képességét. Ahhoz, hogy az ország termelése kielégítően működjön és eleget lehessen tenni a jóvátételi kötelezettségeinek, legelőször a falut kellett közszükségleti cikkekkel — cukor, só, ruhanemű, petróleum — és a termeléshez szükséges üzemanyaggal, alkatrészekkel, gépekkel, eszközökkel ellátni. A gazdaság termelőképessége nagymértékben függött attól, hogy a mezőgazdaság milyen gyorsan reorganizálódik, milyen mértékben képes a lakosság és az ipar igényeit kielégíteni. Az ország alapvető érdeke volt a mezőgazdaság talpra állítása, a termelés beindítása. A termeléshez munkaerőre volt szükség, azonban a férfi munkaerő hiánya, a földreform, a kitelepítések és a nehéz életkörülmények miatt a munkabérek megnövekedtek. A forint bevezetése előtt a napszámbér 5-6 liter bor, 6-7 liter tej, vagy 10-15 kg morzsolt kukorica volt. A háborút követően, a falusi társadalom bármelyik rétegét is vizsgáljuk, egyaránt azt tapasztaljuk, hogy hátrányosan érintették a munkaerőgondok. Az uradalmaknak lett volna bérfedezete, de nem kapott megfelelő és elegendő munkaerőt; a kisbirtokos és az újgazda nem tudta a magas béreket megfizetni; a mezőgazdasági munkások az infláció miatt természetbeni juttatást kívántak, de a gazdák a tartalékok megcsappanása miatt ezt sem igen tudták — vagy csak saját fejadagjuk rovására — megadni. A munkaerőhiány leküzdésében maguk a munkavállalók is közreműködtek oly módon, hogy részesbérért és természetbeni juttatásért is vállaltak munkát, hogy fenntartsák magukat és családjukat. Nyár végén és ősszel egyre inkább a természetbeni díjazás vált általánossá. Októberben újabb „fizetési eszköz" jelent meg: a ruhanemű. Nem ragaszkodtak a megállapított munkabérekhez,