Századok – 1996
Közlemények - D. Molnár Erzsébet: A jóvátétel hatása a magyar mezőgazdaságra. (A magyar mezőgazdaság helyzete a második világháború végén) VI/1505
A JÓVÁTÉTEL HATÁSA A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGRA 1515 szerűsíthető. A háború után előállt helyzetben a nőknek és gyermekeknek szinte férfi-teljesítményt kellett nyújtani. Talán ez is tükröződött az 1947-ben egységessé vált napszámbérben. Nemcsak az életek kioltása vonta el a termeléstől az embereket, hanem a hadi- és közmunkák teljesítése is. A falvak lakosai rendszeres és kemény hadimunkát végeztek. Ez a munkaerő-elvonás a mezőgazdasági munkálatokat késleltette, ami a terméshozamok csökkenésében is tükröződött. A rosszul tápláltság következtében a háborút követő években nőtt a megbetegedések száma és a gyermekhalandóság. A falusi lakosság pénztelensége és az egészségügyi ellátás hiányosságai miatt sokan évekre, talán egész életre szóló egészségügyi károsodást szenvedtek. A rossz egészségi állapotban lévő munkaerő nem tudott jó munkateljesítményt elérni, nem tudta a gazdaságot megfelelően fejleszteni. A mezőgazdaság iparcikkek hiányában nem tudott az ország számára megfelelő és elegendő élelmiszert és ipari alapanyagot termelni. Emiatt — és az országra háruló egyéb kötelezettségek miatt — olyan árarányokat alakítottak ki, amelyek a mezőgazdasági termelést visszavetették. Az agrárolló következtében a falusi termelők minden fizikai és anyagi tartaléka felemésztődött, a jóvátételi kötelezettségen felül csak igen alacsony szintű önfenntartásra jutott. Az ország háború utáni életének alakulása szoros kapcsolatban volt a hazai németség sorsával is. A nemzetközi döntést követően a németek kitelepítése révén hazánk mintegy 250 ezer lakost veszített.2 4 A földművelésben, a fejlett gazdálkodásban jártas földművelő családok ezreivel lett szegényebb az ország. Igaz, a betelepítésekkel némileg mérséklődött a hiány, de a telepítési körülmények és a folyamat elhúzódása miatt csak hosszabb idő elteltévçl tudtak az újonnan érkezettek a gazdálkodásba eredményesen bekapcsolódni. A telepítések nemcsak az érintett családokat és azok gazdaságát, hanem az egész lakosságot, és annak termelőmunkáját erősen befolyásolták. Részben a fellépő munkaerő-gondok, részben a termelési-értékesítési zavarok, részben érzelmi, indulati okok miatt. Nem egyszer a szánakozó megértés és segítés mellett a gyűlölködő kirekesztés sújtotta mind a németséget, mind a betelepülő magyarokat. b) A telepítések következményei Magyarország egyes tájegységeit (Dél-Dunántúl, Budai hegyek, Szabolcs, Békés stb.) a 18. században német telepesek népesítették be. Az ezt követő évszázadok során jól alkalmazkodtak az itteni viszonyokhoz és szorgalmas munkájukkal újra termővé varázsolták a török-korban elpusztult földeket, Magyarországot már hazájuknak tekintették. A magyarokénál viszonylag kedvezőbb társadalmi és gazdálkodási feltételeik, az óhazából hozott termelési szokásaik és szorgalmuk révén meglehetősen fejlett, belterjes gazdálkodási módot, virágzó gazdaságokat teremtettek. Kitartó munkájukkal alapozták meg a szarvasmarha-tenyésztést, különösen a jól tejelő tehéntartást, majd a szövetkezeti tejfeldolgozást. Az istállózó állattartás mellett különösen a szőlő- és dohánytermesztésben jártak élen. Bár meglehetősen zárt közösségekben éltek — falvaik 80-90-95%-ban német lakosúak voltak — békességben megfértek a magyarokkal. A huszadik század eszmei-politikai viharai a-
