Századok – 1996

Figyelő - Endrei Walter: Egy új technikatörténeti szintéziskísérlet I/149

FIGYELŐ 151 kapun i.e. 750 körül már egy hallatlanul gazdag technika áramlott be, az asszírok, föníciaiak, egyiptomiak jóval magasabb műszaki kultúrája, melyre a szerzők alig húsz oldalat szántak első kötetükben. Vajon Goethe intése vezérelte-e a szerzőt: „In der Beschränkung zeigt sich der Meister?" Erről szó sincs — bizonyos témák feldolgozása gondos akríbiával történt, mások rovására. A szerkesztő a várható szemrehányásokat előre látta: vállalta az „Euro- és Amerikacentrizmus" és annak vádját, hogy „csak az eredményes innovációk tárgyalásával a »győztesek technikatörténetét« írják meg." Nyíltan vallja, hogy nem a történetírás rankei „hogy is volt valaha" célkitűzését, hanem a „hogyan is vált azzá, ami" mottót választották. És éppen ez az, ami nehezen fogadható el: az Új Testamentum nem érthető az Ótestamentum nélkül, a görög oszloprendek a luxon templom vagy éppen Gutenberg a kínai nyomdászat előzménye nélkül. Akit tehát a mai technika kialakulása alapos megismerésének vágya sarkall, bátran vegye kezébe e kitűnő munkát; aki az eredetekre is kíváncsi, forduljon továbbra is a negyven éve használatos oxfordi alapműhöz. Ettől eltekintve: sem a világ-, sem ezen belül a technika történetét a legjobb indulattal sem foghatjuk fel sikertörténetnek. E. Wolf mutat rá erre a torzító szemléletmódra: „a történelmet erkölcsi sikertörténetté változtatja, egy olyan váltófutássá, amelyben minden versenyző átnyújtja a szabadság fáklyáját váltótársának" (másutt:) „... ennek a Nyugatnak genealógiája van, amely szerint az ókori Görögország nemzette Rómát, Róma a Keresztény Európát... a reneszánsz a felvilágosodást, a politikai demokráciát és az ipari forradalmat..." Az új technikatörténeti szintézis utolsó kötetének van egy árulkodó rövid tíz oldalas fejezete: A vesztesek technikája. Ebben azonban nem a világtörténelem nagy veszteseinek, olykor imponáló elpusztult nagy műszaki alkotásairól esik szó, amilyen a mayák építészete vagy a benini fémművesség, hanem néhány balsikerű technikai kísérletről. WolíTal tudunk csak egyetérteni, aki az ún. történelem nélküli népekről írva azt követeli, hogy a világot egységes egésznek tekintsük és nem önálló társadalmak összegeként, ami ismét Zweig közismert tételét idézi fel a Jövő történetírásáról tartott amerikai előadásában. Végül a „győzelmes technikáról" alkotott kép hitelességét megkérdőjelezik az utolsó évtizedek felismerései. Úgy tömörítenénk legjobban mondanivalónkat, hogy az embernek a természettel folytatott harcában — attól kell tartani —, az okosabb enged. Az a világméretű katasztrófa, amelynek körvonalai most kezdenek kirajzolódni és mely végső fokon a technika fejlődésének tulajdonítható, a közel 3000 oldalas műben mindössze 20 oldalon nyer említést. Szerzők a célra orientált tevékenység nem szándékolt mellékhatásaként kezelik a Föld biológiai és klimatikai egyensúlybomlását. Az említett fejezet arra szorítkozik, hogy utolsó mondatában „óvatosságra int". Vélekedésünk szerint egy történelmi szintézis akkor teljesítette feladatát — bármily gonddal és éleslátással elemezte is a múltat —, ha perspektívát nyit.