Századok – 1996

Közlemények - Gáspár Ferenc: A kiskunhalasi tragédia. (1944 okt. 11.) VI/1473

A KISKUNHALASI TRAGÉDIA (1944. OKT. 11.) 1479 A század legénysége 1944. májusában vonult be Jászberénybe, onnan Szolnokra, majd Zircre, Soroksárra, illetve Újvidékre kerültek, és ott a vasútállomáson dolgoztak. Vorsatz Lipót a népbíróság előtti vallomásában egyes, a vádiratban szereplő cselekményeket, pl. kiköttetést, gúzsbakötést, stb, elismert, más vádakat, mint a munkaszolgálatosoknak küldött csomagok körüli anomáliákat, stb. elutasított.45 A kiskunhalasi vasútállomáson történtekről Schmidt Gusztáv századparancsnok helyettes beszélt a népbíróság előtti vallomásában: „Október 11. napján még mindig nem sikerült bejutnunk a kiskunhalasi vasútállomásra. E nap délelőttjén bent jártam Kiskunhalason és visszatérve az egyik munkaszolgálatosnak, Wetzlernek figyelmeztetésül mondtam, hogy csukják be a saját kocsijaiknak az ajtaját. Kiskunhalason nagyon rossz és izzó a hangulat." Vallomását így folytatta: „A tiszti kocsi menetirányban már elhagyta az állomásépületet - abban a hitben voltam, hogy a szerelvény már nem is áll meg az állomáson, amikor erős dörrenést hallottam, utána puskalövéseket, s a vonat azonnal megállt... Időközben a lövöldözés állandóan folyt az állomáson tartózkodó fegyveres vasutasok és civilek részéről... Láttam, hogy az állomás épülete előtt négy-öt SS katona is van. Időközben a lövöldözés állandóan fokozódott... egyre több SS katona érkezett az épület elé, s ekkor már legalább 25 SS lőtte géppisztolyokkal a munkaszolgálatosok kocsijait. A munkaszolgálatosok természetesen menekülni igyekeztek a vagonról, az SS-ek azonban körülvették a szerelvényt, és a menekülőket lelövöldözték. Akinek mégis sikerül a golyózáporból kimenekülniük, azokat összefogdosták és az állomásra hozták be, kb. 20 főt... Ezután a németek az összefogdosott munkaszolgálatosokat elvitték... s tudomásom szerint a kiskunhalasi temető mellett kivégezték őket." Schmidt Gusztáv elmondta azt is, hogy a támadás kezdetén odament egy őrnagyhoz tiltakozni a lövöldözés ellen. Az SS őrnagy kijelentette, hogy neki semmi köze az egészhez.46 Szabó Imre tizedes vallomásának volt egy, a keretlegénység magatartásáról árulkodó részlete: „A vonat az állomás előtt még mozgásban volt, amikor nagy lövöldözés támadt, majd a vonat megállt... A támadt lövöldözésre a szolgálatvezető kinézett, majd utasítást adott, hogy ugráljunk ki a vagonból, mert nem tudja megállapítani, hogy mi történik. A keret fegyvereivel együtt kiugrott - talán 5-6 rossz állapotban lévő vállfegyverünk és a szolgálati pisztolyaink voltak mindöszsze... Rehák szolgálatvezető utasítására egy épület mögé rohantunk magunkat megóvandó s onnan néztük a további fejleményeket. A németek legyilkolták a munkaszolgálatosokat, majd kifosztották a vagonokat. A keret ez idő alatt végig az épület védelme alatt állott, és fegyverét nem használta és nem lőtt senkire."4

7 A tárgyalásokon — beleértve az 1946. jún. 11. és 13-i napokat is — kilenc túlélő munkaszolgálatos jelent meg és tett tanúvallomást. (A jún. 11. és 13-i tárgyalási napok jegyzőkönyve nem maradt fenn, ezért részletesen csak három túlélő vallomását ismerjük, a többi túlélő vallomásáról az ítéletben történt hivatkozásból van tudomásunk.) Dr. Bencze Endre volt századorvos a népbíróság előtt elmondta, hogy a lövöldözés kezdetén kimenekült a vagonból és a menekülteket szállító civil kocsik egyikében bújt el, így maradt életben. „A lövöldözések egyre sűrűsödtek