Századok – 1996

Közlemények - Gángó Gábor: Thiers; Engels és a kereszténység szelleme. Eötvös József a pauperizmusról I/129

138 GÁNGÓ GÁBOR hasonlítható a nép helyzetéhez. Aki magasabban áll, már magasabb műveltsége miatt is ritkán süllyed olyan mélyre, hogy ne legyen képes új erőfeszítésre, hogy ne maradjon számára semmi, amire reményeit és számításait alapozhatná. A munkás, aki egyszer nyomorba süllyedt, mindig mélyebbre fog süllyedni. Társadalmunkban csak annak léte reménytelen, akinek nincs tere a reményre, s ez a helyzet a szegények körében. Hogy remélhetne a szegény, ha minden reménye attól függ, tud-e kenyeret szerezni magának és övéinek a következő 14 napra, s ha nincs semmi kilátása — legalábbis olyan megoldásra, amely a szégyentől megóvná. Továbbá, társadalmunk felsőbb osztályai (ez alatt, akárcsak a pun háborúk utáni Rómában, nem a legelőkelőbb születésűek, hanem a legtöbb adót fizetők értendők) mindent megtettek azért — kihasználva mindazt, amit a biztosítási és hitelintézmények nyújthatnak —, hogy biztosítsák magukat az egzisztenciájukat fenyegető veszélyek ellen. A felsőbb osztályok között a legtöbb esetben nagy érdekazonosság áll fenn, s ez még a tőkének tőke elleni harcára is igaz. Ha megfigyeljük, hogy korunkban egy nagy csőd hogyan von maga után újabb csődöket, és hogyan eredményez gyakran általános pénzügyi válságot, akkor el kell ismernünk, hogy a felsőbb osztályok tagjai—minden emberszeretet és barátság nélkül is -— egymás hóna alá nyúlnak. A dolgozók osztályának érdekében ehhez képest sokkal kevesebb történt, miáltal azok magukat az efféle véletlenek következményeitől megvédhetnék —jóllehet ugyanazoknak az előre nem látható eseményeknek vannak kitéve, mint amazok, és külföldi diplomáciai vagy kereskedelmi bonyodalmak miatt egyszerű napszámosként éppúgy elveszíthetik egzisztenciájukat, mint a milliomos, aki nekik munkát adott. Továbbá mindaz, ami a konkurencia káros következményeiről elmondható, valójában csak a munkások konkurenciáját illetően igaz. Csak itt tomboló, sohanem nyugvó a harc, a halálig tartó harc, mivel szükségszerű, mivel az életért folyik, s mivel a munkások között hiányzik az érdekazonosság, ami a tőkést gyakran arra kényszeríti, hogy ezektől az érdekektől eltekintsen, s így tegye tönkre ha nem is magát az ellenfelét, de legalább a vagyonának egy részét. A kereszténység körében szigorú parancs, hogy ne tegyük azt mással, amit magunknak nem kívánunk. Azonban ha az igazságosság mérlege hiányzik, e parancs — igazságáról hiába győznek meg valakit olvasmányai — egymagában nem tud keresztényeket a kereszténység útjára visszavezetni. Remények A francia forradalom a társadalom valamennyi osztálya számára a legfényesebb remények időszaka volt. Ahhoz, hogy az újkor legnagyobb eseményét helyesen értékeljük, mindenekelőtt úgy kell rá tekintenünk, mint reakcióra. Csak így érthető meg, hogy annyi gondolkodó, józan szellem hogyan fogalmazhatott meg minden eszmét a legabszolútabb formában, hogyan vezethettek minden következményt a legszélsőségesebb pontig, a lehetetlenig. Csak így érthetjük meg azt is, hogyan adhatta át magát az egész emberiség egyszerre oly határtalan reményeknek. A 18. században a — nemcsak a katolicizmus, hanem az egész kereszténység ellen fellépő — reakció a legmagasabb tökéletesség és a legnagyobb, már a földön elérhető boldogság eszméjét állította szembe az ember tökéletlenségéről és a bűnbeesés előidézte boldogtalanságról vallott keresztény eszmével, s ebben Condorcet ment a legmesszebb. Ez az eszme