Századok – 1996

Történeti irodalom - Scharf Claus: Katharina II; Deutschland und die Deutschen (Ism.: Radó Bálint) V/1316

1318 TÖRTÉNETI IRODALOM Katalin cárnő oktatásügyi reformját megelőzte a külföldi, elsősorban német telepesek Oroszországba hívásának programja. Ez mindvégig tulajdonképpen a Nagy Péter által kijelölt úton haladt. Németországban II. Katalin is tehetséges és szorgalmas emberek soha ki nem apadó forrását látta, akiknek munkáját kiválóan lehet Oroszország érdekében kamatoztatni. Leveleiben gyakran említést tesz arról, hogy németeket fogadott, akikkel beszélgetéseket folytatva űjra és újra megerősödött elgondolásai helyességében. Rendszerint hozzátette, hogy örömét leli Oroszország átalakításában, megújításában és felvirágoztatásában, melynek legelső lépése a lélekszám emelése, a népsűrűség növelése kell legyen. Ugyanígy boldogságára szolgált, hogy e nemes feladatot ő végezheti el, s neki még módja van Oroszországot reform előtti, eredeti, romlatlan és deformálatlan szépségében, a „sancta natura" állapotában is látni és megismerni. Nem sejthette, hogy ezt még ő utána is sokan elmondhatták magukról. A németek letelepítése nem hozta meg a kívánt gyors eredményt. 1775-ig, az oszmánok elleni első háború végéig mintegy 30 ezer lélek érkezett. Jelentős részt vállaltak ebben a vezető hanzavárosok, Lübeck, Hamburg és Danzig. Az újonnan érkezetteket viszont a váltnál sokkal mostohább körülmények fogadták. Ehhez járult még, hogy számos telepes inkább szerencselovagnak volt minősíthető, mint szorgos földművesnek. Az eredeti elgondolásokkal ellentétben évtizedekbe telt, amíg az új telepesek birtokai mintagazdaságokká válhattak az oroszok számára. A szerző kitér arra is, hogy a helyi orosz hatóságoknak leküzdhetetlen nehézséget jelentett, hogy megértsék a központi akarat lényegét és egyáltalán el tudják képzelni és fogadni, hogy a németeket bizonyos kiváltságok és könnyítések illetik meg. Mindezek következtében a kezdeti esztendőkben a kereskedelem és kézművesség terén a német telepesek sokkal nagyobb haladást értek el Oroszországban, mint az elsődleges fontosságúnak tartott növénytermesztés és állattenyésztés terén. Olvasunk a Volga mentén letelepítettek nehézségeiről, a Szaratov környékén megtelepedőket érő ismételt támadásokról, fosztogatásokról. Pugacsov is felhasználta propagandájában a németellenességet, miszerint az ősi orosz és keresztény hagyományokat német szokásokkal kívánja a központi hatalom lerontani. A nyolvanas évektől jelentősen visszaesett az újonnan behívott németek száma. Claus Scharf részletesen elemzi a Nagy Katalin cárnő uralma idején Oroszországba érkezett németek művelődéstörténeti szerepét, tevékenységét az oroszországi német, orosz, egyházi szláv, latin, görög, francia, olasz és lengyel nyelvű könyvnyomtatás, a könyvkiadás és könyvtárak, olvasókörök felvirágoztatásában. A cárnő megrendelte Johann Karl Schnoortól a Korán kinyomtatását is, így bizonyítva a nyugat-európai közvélemény előtt, hogy országában még a törökök elleni második háború közepén is teljes a vallási meggyőződés szabadsága. Leveleiben szívesen büszkélkedik a németek által fenntartott és működtetett nyomdák teljesítőképességével. A Volga-mentét, az Ural vidékét, Szibériát, a Kaszpi-tenger és a Kaukázus környékét németek járták be, térképezték fel és írták le. A szerző számbaveszi azokat a német utazókat, tudósokat, közgazdászokat, statisztikusokat, történészeket, akiket a cárnő azzal bízott meg, hogy felfedjék Oroszország még kiaknázásra váró természeti és emberi erőforrásait. A szentpétervári akadémia tagjai között is szép számmal találunk németeket. Claus Scharf megállapítása az, hogy II. Katalin sohasem elégedett meg a látszattal. Őszintén hitte, hogy Oroszországban halaszthatatlan szükség van egy vezető tudósgárda megteremtésére. A szerző kiemelten kezeli azt a szerepet, melyet az 1710-ben az Orosz Birodalom részévé Lett balti teriiletek játszottak Oroszország életében. Livóniában és Észtországban korán meghonosodott a pietizmus is. Nagy Katalin e teriileteket a német felvilágosodás hídfőállásainak tekintette. Már uralkodása kezdetétől kísérleti terepnek szánta e régiót. Óvatosan megpróbálkozott itt a jobbágyfelszabadítással is, amihez még messze nem látta elérkezettnek az időt az ország belsejében. Nagy számban kerültek ki a baltikumi németek soraiból katonatisztek és diplomaták. Sok mérnök, hadmérnök és kutató mellett kiemelkedett a livóniai Jakob Johann von Sievers, aki Angliát, Dániát, Ausztriát, Svájcot és Itáliát utazta be, majd fontos közigazgatási megbízásokat kapott. Reformelgondolásait a cárnő mindig érdeklődéssel figyelte. A szerző megjegyzi, hogy bármennyire is kivételezetten kezelte Nagy Katalin a balti térséget, szükségesnek tartva a svédek alatt élvezett kiváltságok helyreállítását és a parasztvédelem politikáját, újra és újra emlékeztette az ittenieket arra, hogy ő egész Oroszország és nem csupán a Baltikum cárnője. Scharf külön fejezetben ismerteti meg az olvasót Katalin irodalmi ambícióival, s azzal, hogy országa és mindenek felett Pétervár kulturális felvirágoztatása elképzelései szerint nagyon fontos politikai jelentőséggel is bírt. Elég itt az Ermitázs megnyitására és nyugat-európai műkincsek felvásárlására utalni. Az irodalmi és képzőművészeti klasszicizmus meghonosításában a német kapcsolatoknak, Johan Joachim Winckelmann írásainak elsődleges szerepet szánt. Szükségesnek