Századok – 1996
Közlemények - S. Lengyel Márta – Spira György: Metternich távozása a kancellári székből egy magyar udvaronc leírásában V/1241
METTERNICH TÁVOZÁSA A KANCELLÁRI SZÉKBŐL 1253 - Hagyjuk ezt, nem szeretem az üdvrivalgásokat. — Végül azonban mégiscsak engedett, s odajárult a polgárok elé, mondván: - Önöknek is megismétlem, Uraim, amit épp most jelentettem ki: kész vagyok beadni lemondásomat, ha ez szükséges a nyugalom helyreállításához. — Ezeket a szavakat pedig „hangos", sőt akár ,,lármás"-nak is minősíthető örömujjongás fogadta, s azután a polgárőr-tisztek sietve eltávoztak, hogy városszerte kikürtöljék, milyen felemelő fordulatnak voltak tanúi.62 Ez történt tehát a Burgban, mielőtt Jósika Samu betoppant Lajos főherceg itteni lakosztályába. Innen kezdve azonban kövessük újból Jósika előadását: Már- az előszobában láttam néhány teljesen ismeretlen embert — köztük diákokat —; az ablaknál állt zord arckifejezéssel Clemens Hügel63 és Fritz Thun:64 az előbbi megerősítette előttem a hihetetlennek rémlő értesülést. A következő pillanatban a fogadóterembe léptem. Ennek egyik sarkában észrevettem Breuner grófot és Anton Pergent;65 a szoba közepén egy szelencével a kezében a herceg állt szokott méltóságteljes tartásával, a felindulás legcsekélyebb jele nélkül; előtte János és Ferenc Károly főhercegek, akik éppen köszönetet mondtak neki áldozathozataláért. A herceg így válaszolt: „A kötelességteljesítés nem áldozat; ha egyszer olybá veszik/úgy látjákc , hogy további szolgálatom akadályozza a nyugalom helyreállítását, kötelességem hivatalomat letenni őfelsége kezébe." Odaléptem a herceghez és tomboló dühömben csak ezeket a szavakat tudtam kipréselni magamból: „Hercegem, micsoda gyalázat!" Ö jobbját szokott családias gesztusával karomra tette és azt mondta: „Igaza van, micsoda gyalázat." Én: „De, az Isten szerelmére, oda a Monarchia." A herceg: „Bizony, oda." Ezután átadtam Lajos főhercegnek a nádor levelét; míg ő egy oldalt álló asztalnál elolvasta, volt néhány pillanatom, hogy körülnézzek a szobában. — Egy fekete díszruhás egyén — később mondották nekem, Lerch doktor volt — sűrű hajlongások s tiszteletének és csodálatának bizonygatása közepette búcsúzott a hercegtől. A herceg néma kézfogással köszönt, válaszra azonban egyáltalán nem méltatta, és leült, hogy nyugodtan beszéljen a jelenlévők néhányával. Hallottam, hogy az oldalsó szobában János főherceg azt mondja: „Grazba megyek; ott kevés csapat van ugyan, de Tirolt és Stájerországot megtartom a császárnak." (A következő reggelen Wrbnánál6 6 voltam, aki a Glacis-n6 7 lévő csapatokat vezényelte, amikor három megrakott kocsit láttunk a Ferenc-kap un68 át 2 század huszár- fedezete alatt elhajtani a vasút6 9 felé. A főherceg volt, alá családjával elhagyta a fejetlenség helyét, hogy tartományokat mentsen! „Igen, kedves Wrbnám, manapság csak az nevezhető boldognak, aki jó vasat hord az oldalán." Ezek voltak a megmentő és későbbi kormányzó7 0 utolsó szavai!) Kolowrat gróf és H artig gróf azoknak a leü-atoknak a megtárgyalásával és szerkesztésével volt elfoglalva, amelyek a nyugalom fenntartása érdekében nyughatatlan iljak fegyverrel való ellátását és egy nemzetőrség veszélyes játékait c Ezen a helyen Jósika egymás fölé irt két rokonértelmű kifejezést — nyilvánvalóan azért, mert minél hívebben szerette volna megörökíteni Metternich szavait, de visszaemlékezésének papírra vetésekor már nem emlékezett rájuk pontosan.
